2024.05.07. 14:00
Ez most kritikán aluli volt, meg kell halni egymásért szerdán
Szerdán este az Eger otthonában folytatja a DFVE a női vízilabda bajnokság bronzpárharcát. A második meccs tétje a hevesiek harmadik helye, vagy a DFVE életben maradása lesz.
Szabó Nikolettéknek a helyzetkihasználásban kell visszatalálni a jó útra
Fotó: Laczkó Izabella
A párharc az egyik második fél sikeréig tart, így a 18.30-kor kezdődő találkozón az Eger van sokkal kedvezőbb helyzetben, hiszen vasárnap Dunaújvárosban tudtak nyerni végül simán, 10-5-re. Egy olyan meccsen, ami két negyedig volt szoros, utána, főleg támadásban, nagyon sok hibával játszott a dunaújvárosi csapat.
A mérkőzésről értékelését dr. Sike József, az Eger vezetőedzője azzal kezdte, hogy gratulál a DFVE országos bajnokságot nyert gyerekcsapatának.
Majd rátért a találkozóra:
Egy nullára vezetünk, de erre még bronzérmet nem adnak
– Most nekünk jött ki jobban a védekezés, és támadásban volt pár olyan gól, ami igazából könnyebnek tűnt. Szeretettel várjuk a Dunaújvárost szerdán Egerben.
Vad Lajos, a DFVE mestere érthetően nem volt elégedett a látottakkal. – Gratulálok az Egernek, mert olyan mentalitással jöttek, ami minket teljesen blokkolt. Amennyiben a szenvedélyt nem viszi bele a csapat a meccsbe, hanem hagyja így lefolyni, annak biztos vereség a vége. Úgy érzem, mindenki meg volt nyugodva, mert a Fradi ellen jól játszottak.
Ezzel szemben most kritikán aluli volt, főleg amit támadásban csináltunk, ez nem első osztályú szint volt, amit bemutattak.
– Persze, van még meccs, de elvesztettük a pályaelőnyt, el vagyok keseredve, mert nem szeretek kikapni. Remélem a játékosok is átérzik ezt.
Horváth Brigitta szerint a szezon legrosszabb meccsét játszották. Támadásban megvoltak a helyzetek, de egyszerűen nem tudták góllal befejezni, elöl sorra rossz döntéseket hoztak. – Most nem játszottunk csapatként, ahogy eddig.
Ezen kell javítani, és meghalni egymásért a következő találkozón.
Közben zajlik az aranycsata is, ahol az UVSE nagyon simán, 12-6-ra nyerte a Ferencváros elleni első felvonást. Így Benczur Márton alakulata már szerdán este megszerezheti az aranyérmet.