Átigazolás

2024.05.19. 12:30

Tóth Gergely az első fecske

A Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak háza tájáról eddig csak távozó játékosokról hallhattunk. Most itt az első érkező.

Agárdy Csaba

Forrás: acelbikak.net

Az előző Erste Liga szezonban még a Budapest Jégkorong Akadémia HC színeiben szereplő dunaújvárosi születésű és nevelésű Tóth Gergely a DAB idei első szerzeménye. 

A liga következő felvonásában az Acélbikákat erősíti a 26 esztendős védőjátékos, aki korábbi nevelőegyesülete mellett olyan csapatoknak volt oszlopos tagja, mint a MAC Budapest, a későbbi Budapest Jégkorong Akadémia, a Ferencvárosi Torna Club, vagy épp a skót Glasgow Clan. A nagy teherbírású, ponterős védő Somogyi Balázs vezetőedző első idei igazolása. 

- Nagyon tetszett az elképzelés, amit Somogyi Balázs felvázolt. Izgatottan várom a közös munkát. Szerencsére játékosként már dolgoztam vele, ez most igaz más lesz, de mind a ketten szeretnénk, hogy a dunaújvárosi jégkorong olyan sikereket érjen el, mint régen. Mindent meg fogok tenni ennek érdekében a jégen és azon kívül is - nyilatkozta a DAB honlapjának a fiatal bekk. 

Tóth Gergely a legutóbbi idényben összesen 47 mérkőzésen lépett pályára, 13 gólpasszt és 5 gólt jegyzett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában