Asztalitenisz

2024.06.11. 16:00

A DASE alapítójára, Török Józsefre versennyel emlékeztek

Hosszú idő után újra utánpótlás asztalitenisz versenyt rendeztek Dunaújvárosban. Az I. Török József Emlékversenyen három korcsoportban mérkőztek meg a fiatalok, köztük a DASE képviselői, akik több dobogós helyezéssel zártak.

Gallai Péter

A vármegye több pontjáról érkeztek a csapatok a Móricz iskolában rendezett versenyre

Fotó: DASE

A verseny, amelyet a Dunaújvárosi Asztalitenisz Sportegyesület a Móricz iskolában rendezett meg, egyben a 2024. évi Fejér vármegyei újonc és serdülő bajnokság is volt. A múlt hónapban lebonyolított esemény célja versenyzési lehetőség biztosítása a szakosztályokban igazolt  versenyzőknek, valamint  a vármegyében lakhellyel rendelkező amatőr sportolók részére. Továbbá cél volt a baráti kapcsolatok ápolása és a sportág népszerűsítése, illetve az eseménnyel szerettek volna tisztelegni a DASE megalapítója, egykori vezetője, számtalan utánpótlás verseny szervezője, Török József emléke előtt. 

Az emléktornán  U11, U13, valamint U15 korosztályokban, egyéniben és párosban mérkőztek egymással a fiúk és lányok. 

A különböző kategóriák helyezettjei a következők.

  • U11 lány egyes: 1. Bai Hanna (DASE), 2. Beeri Bori Virág (Honvéd Szondi SE), 3. Somogyi Liza (Honvéd Szondi SE), 3. Balogh Betti (Agárd).
  • U11 lány páros: 1. Beeri Bori Virág (Szondi), Somogyi Liza (Szondi), 2. Bai Hanna (DASE), Keresztes Zsófia Anna (DASE), 3. Balogh Betti, Héder Abigél (Agárd).
  • U11 fiú egyes: 1. Szabó Konrád (DASE), 2. Escobar Janovics Albert (Szondi), 3. Sipos Levente (Csákvár) 3. Gál Balázs (Csákvár).
  • U11 fiú páros: 1. Gál Balázs, Sipos Levente (Csákvár), 2. Escobar Janovics Albert (Szondi), Leinemann Kristóf (Agárd).
  • U13 lány egyes: 1. Kakas Hanna (Szondi), 2. Bobrovniczki Zsófi (Székesfehérvár), 3. Bai Hanna (DASE), 3. Ignácz Bernadett (Agárd).
  • U13 lány páros: 1. Kakas Hanna (Honvéd Szondi SE), Bobrovniczki Zsófi (Székesfehérvár), 2. Beeri Bori Virág (Szondi), Somogyi Liza (Szondi), 3. Ignácz Bernadett, Balogh Betti (Agárd), 3. Szabados Emma, Héder Noémi.
  • U13 fiú egyéni: 1. Kaltenbach Bence (Szondi), 2. Darabos Máté (DASE), 3. Escobar Janovics Albert (Honvéd Szondi SE), 3. Verebélyi Mátyás (Honvéd Szondi SE).
  • U13 fiú páros: 1. Darabos Máté (DASE), Szabó Konrád (DASE), 2. Escobar Janovics Albert (Honvéd Szondi SE), Verebélyi Mátyás (Szondi), 3. Bartha Attila, Visy Benedek (Agárd), 3. Fazekas Benedek (Csákvár), Sípos Patrik (Csákvár).
Fotó: DASE
  • U15 lány egyes: 1. Kakas Hanna (Szondi), 2. Bobrovniczki Zsófi (Székesfehérvár), 3. Szabados Emma (Agárd), 3. Balogh Betti (Agárd)
  • U15 lány páros: 1. Kakas Hanna (Szondi), Bobrovniczki Zsófi (Székesfehérvár), 2. Ignácz Bernadett, Balogh Betti (Agárd), 3. Szabados Emma, Héder Noémi (Agárd), 3. Támadó Luca (DASE), Kovács Nóri (DASE).
  • U15 fiú egyes: 1. Szabó Zoltán (DASE), 2. Bai Máté (DASE), 3. Kaposi Levente (MÁV Előre), 3. Darabos Máté (DASE).
  • U15 fiú páros: 1. Szabó Zoltán (DASE), Bai Máté (DASE), 2. Darabos Máté (DASE), Kaposi Levente (MÁV Előre), 3. Bánki Milán Tibor (Polgárdi SE), Pincés Áron (Polgárdi SE), 3. Éger Bulcsú (Honvéd Szondi SE), Kaltenbach Bence (Szondi).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában