Hősies csata

2024.09.01. 20:34

A Kardos testvérekkel Eb-ezüstérmes a magyar válogatott

Óriási fordulatokat hozó mérkőzésen, jelentős hátrányból felzárkózva, végül egy góllal kikapott a magyar női vízilabda-válogatott az U19-es Európa-bajnokság szombati döntőjében a címvédő spanyoloktól.

Gallai Péter

Forrás: European Aquatics

A magyar csapat, amelyben a dunaújvárosi klub két játékosa, Kardos Dominika és Laura kapott helyet, hibátlanul vette a csoportkört, a csütörtöki negyeddöntőben simán verte Izraelt, majd pénteken este a csoportban egyszer már legyőzött Görögországgal találkoztak a fináléért. S ezt a meccset is megnyerték úgy, hogy 0–3 után 10–2-es etapot „robbantott” a csapat, Kardos D. két gólt szerzett.

A DFVE klubját Kardos Dominika és Laura képviselte
Forrás: DFVE

Szombat este így a címvédő spanyolokkal játszott döntőt a Benczur Márton irányította alakulat, a hispánoknál Coello személyében egy friss olimpiai bajnok is szerepelt az ellenfélnél, s éppen ő szerezte az első góljukat emberelőnyből. Aztán egy négyperces  magyar emberhátránynak is köszönhetően fokozatosan léptek el a spanyolok, akik az utolsó negyed kezdetén már 9–4-re vezettek. Úgy nézett ki, elment a hajó.

Aztán az utolsó nyolc percben elképesztőt produkáltak a magyar lányok, s egy találatra zárkóztak fel. Sőt, az egyenlítésért is támadhattak a végén, de ez nem járt eredménnyel. A spanyolok kezében járt a labda, már csak pár másodperc volt hátra, így hátul kezdtek adogatni, az egyik játékosuk a kapusnak akart ívelni, de a labda a kapufán csattant, majd onnan Hajdú elé pattant. Óriási helyzetből lőhetett volna, csakhogy az óra ekkor járt 0:01-nél, mire rá tudta tenni a kezét a játékszerre, megszólalt a duda.

Magyarország–Spanyolország 9–10 (3–5, 0–2, 1–2, 5–1)
Gólszerző: Varró 4, Hajdú, Lendvay 2-2, Horváth.

Forrás: European Aquatics

Benczur Márton így értékelt a szövetség közösségi oldalára feltöltött videóban.  

Azt mondtam a lányoknak, lehet most ezüstérem lett a vége, de amit ezen a mérkőzésen csináltak, elég régóta edzősködöm, ilyent még nem nagyon láttam, ami itt történt. Amit a csapatunk csinált, az valami elképesztő, nagyon büszke vagyok rájuk, és csak köszönöm nekik.

- Vannak bizonyos szempontból fontosabb dolgok, mint a végén amit az eredményjelző mit mutat. Persze, fontos a győzelem, de jó nagy adag igazságtalansággal szembesültünk a meccsen, amit meg kell szokni. Ezek a tapasztalatok kellenek, nem a bizonyítványt magyarázza az ember, de hadd legyek elfogult, a mi csapatunk volt a legjobb, de nem mindig az nyer. Kicsit elvitt minket a hév, a hangulat, de ez a tizenéves játékosoknál talán megbocsátható. Az is látható volt, hogy nem adjuk fel. 9–4-nél is mondtam a lányoknak, ne nézzék a táblát. A szakmai dolgok most számomra másodlagosak, az emberi értékek mindenek felett, és az a közösség amivé lettek, adta azt az élményt, amire minden magyar büszke lehetett. 

A keret

Batizi Emese, Golopencza Szonja, Gulyás-Oldal Emma, Hajdú Kata, Horváth Luca, Horváth Zsófi, Kardos Dominika, Kardos Laura, Lendvay Zoé, Mácsai Eszter, Pogonyi Bíbor, Sóti Lili, Tiba Panna, Torma Luca, Varró Eszter.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában