Labdarúgás

2 órája

Nem kegyelmezett szünet után az Adony, nyolcan maradtak Mezőfalván

A Fejér vármegyei labdarúgó-bajnokság I. osztályának 6. fordulójában a Dunaújváros FC és az Adony is három pontot szerzett, a Mezőfalva nyolc emberre fogyatkozva kikapott.

Horváth László

Az Adony három góllal nyert

Fotó: Horváth László

Az Adony a második félidőben kapcsolt rá igazán a játékra, mert a gólok is ekkor születtek. A Mezőfalva erős ellenfelet kapott a Mór képviseletében, ugyan ők vezettek a meccsen, de a végén nyolc emberre fogyatkozva öttel kikaptak. A DFC sikeréről pedig már korábban beszámoltunk.

A Mezőfalva egy szépítő találatig állta a sarat
Fotó: Horváth László

Tóvill-Kápolnásnyék – Adony 0–3 (0-0)

Tóvill-Kápolnásnyék: Palásthy – Kharboutli Noor, Őz, Szajkó, Imrefi, Pigler (Szente 70.), Király D. (Gáspár 84.), Rózsa (Porvázsnyik 70.), Kiss Á. (Nagy E. 50.), Zsigmond, Victor.

Adony: Andrejev, Budai, Hamar (Tatár 87.), Virág (Tóth 65.), Balogh, Holentoner, Bagóczki, Csiki, Bognár (Kaló 87.), Posztós (Major 65.), Fehér. 
Gólszerző: Hamar (53. p., 86,) Major (83.).

Az első félidőben sok helyzetet kihagyott a vendég csapat. A szünet után azonban már nem volt kegyelem.

Begyújtották a rakétákat Boldoczki Sándor fiai és három szép góllal köszöntek be a vendéglátók kapujába.

Az adonyi edző így értékelte a mérkőzést: – Az utolsó húsz percben „kivégeztük” az ellenfelet. Az első félidő első negyedórájában már volt három olyan helyzetünk, amiből gólt kellett volna rúgnunk. A szünet után kicsit ránk jöttek, amit ügyesen kihúztunk. Ezután már nem volt kérdés.

Taktikusabban játszottunk és a helyzeteinket is eredményesen érvényesítettük. Idegenben különösen nagy értéke van a három pontnak.

KK Grain Kft.-Mezőfalva – Mór 1–6 (1–4)

Mezőfalva: Kovács Á. – Villám, Török, Balázs, Rakonczai (Csontos 74.), Balogh I. (Kovács B. 74.), Sági, Németh, Kiss, Kovács K. (Szabó 62.), Morár. 

Mór: Zámbó – Végvári, Szekeres, Bezerédi (Szabó K. 69.), Tetzl (Hajdu 63.), Kocsis D., Tar B., Paulik, Sötét, Lehota V., Lehota R. 

Gólszerző: Németh B. (6.), ill. Szekeres (23.), Végvári (32.), Kocsis D. (34.), Bezerédi (45.), Lehota R. (48.), Tar B. (76.).

A hatodik percben ugyan szerzett vezetést a Mezőfalva, de ezzel véget is ért a hazai gólok sora. Ezután már csak a vendégek sorjázták a mezőfalvi hálót. Az első félidőben négyszer is betaláltak. A szünetet követően tovább folytatódtak a vendég rohamok, a Mezőfalva néhány kontrával próbálta csökkenteni a Mór előnyét, de a jól védekező vendégek ügyesen blokkolták a hazai támadásokat. 

A 60. percre Török Dávid kiállításával tíz főre olvadt a vendéglátó. A mérkőzés utolsó öt percében pedig további két sérült is hiányzott a pályáról. 

Az időközben elvégzett mezőfalvi cserék sem hoztak változást, így a Mór jelentős játékfölénnyel szerezte meg a megérdemelt győzelmet.

A forduló további eredményei: Dunaújváros FC – Csór Truck-Trailer 3-0, Ercsi Kinizsi – Martonvásár 1-2, Bodajk – Sárosd 2-7, Lajoskomárom – Ikarus-Maroshegy 0-3, Enying – Sárbogárd 1-4.

A bajnokság állása

H. CsapatM.Gy.D.V.LG.KG.GK.P.
1.SÁRBOGÁRDSÁRBOGÁRD66002251718
2.MÓRMÓR55002231915
3.CSÓR TRUCK-TRAILERCSÓR TRUCK-TRAILER64023082212
4.SÁROSDSÁROSD54011531212
5.MARTONVÁSÁRMARTONVÁSÁR6312189910
6.LAJOSKOMÁROMLAJOSKOMÁROM5311168810
7.ADONYADONY6303121029
8.DUNAÚJVÁROSDUNAÚJVÁROS42209368
9.TÓVILL-KÁPOLNÁSNYÉKTÓVILL-KÁPOLNÁSNYÉK6213711-47
10.IKARUS-MAROSHEGYIKARUS-MAROSHEGY5113811-34
11.ERCSI KINIZSIERCSI KINIZSI5104510-53
12.KK GRAIN KFT. - MEZŐFALVAKK GRAIN KFT. - MEZŐFALVA6105620-143
13.ENYINGENYING5005230-280
14.BODAJKBODAJK6006546-410

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában