Zárás

2024.09.10. 13:20

Óriási hajrával ötödik helyre hozta be a vb-n a váltót

Vasárnap zárult az olaszországi junior nyílt vízi úszó-világbajnokság, amelynek zárónapján a váltóval volt érdekelt a DKSE sportolója, Kovács–Seres Hunor. 

Gallai Péter

Három számban volt érdekelt a világbajnokságon a DKSE úszója

Fotó: DKSE

Az újvárosi klub versenyzője előtte már kétszer ugrott vízbe, a 10 kilométeres futamban hetedik lett, majd az új számban, a sprintben elképesztő szoros befutó után, egy tizedmásodperccel lemaradva a dobogóról, negyedikként végzett. A szakvezetés végül a 18–19 évesek mezőnyének vegyes váltójába is benevezte, amelyben nem volt tizenkilenc éves versenyzőnk – ellentétben a riválisok többségével –, a lányoknál például a 16 éves Győrffy Lilit dobtuk hadba. Rajta kívül Nett Vivien (18 évese), Poteczin Dániel (17) és Kovács-Seres Hunor (18) alkotta a kvartettet.

Az első három versenyző után a kilencedik helyen állt a magyar váltó, az utolsó ember Kovács-Seres volt. Aki hatalmasat hajrázott, olyat, amire nehéz jelzőket találni, végül egészen az ötödik helyre hozta fel a csapatot, a harmadik spanyoloktól csupán egy másodpercre lemaradva.

Összesítésben a magyar válogatott egy arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel zárta szereplését. Ám az, hogy mindenki az első tízben végzett, mutatja, komoly erőt képvisel a magyar utánpótlás, merthogy a válogatott végül a harmadik helyen végzett a csapatversenyben, apró pontokkal maradva le az amerikaiak és az olaszok mögött.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában