Labdarúgás

2 órája

Első vereségét könyvelhette el a DFC a szezonban

A Fejér vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójában idegenben lépett pályára a Dunaújváros FC együttese. Az első vereségét elszenvedő újvárosiknak ezúttal nem csak a házigazdákkal kellett megküzdeniük, hanem a játékvezetői hármassal is.

Gróf András

Hiába vezetett a dunaújvárosi csapat

Fotó: Laczkó Izabella

A dunaújvárosiak összeállításából ezúttal is hiányzott a sérült Tóth Ákos és Horváth Marcell. A találkozó elején inkább a vendégek akarata érvényesült, a házigazdák többnyire a saját térfelüket védték. A tizennegyedik percben egy jobb oldali támadás végén Godslove az ötösről passzolt a móri kapuba (0-1). Ekkor még nem gondoltuk, hogy az első vereségét szenvedi majd el a csapat. A huszonhetedik percben egy középre ívelt labdát fejeltek Szekeres elé, aki közelről a hálóba lőtt (1-1). Egy perccel később Bezerédi talált a vendégek kapujába (2-1). Igaz, a találatot leshelyzet előzte meg, de a játékvezető valamilyen ok miatt nem érzékelte az esetet. 

első vereségét
Godslove szerzett vezetést, de a végén mégis csapata az első vereségét szenvedte el
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A fordulást követően a vendégek sokat tettek az egyenlítő találatért, de az utolsó pillanatokban rendre hiba csúszott az összjátékba. A hetvenkilencedik percben Király Bencét ütötték le a tizenhatoson belül, de a játékvezető tovább engedte az akciót, így Varga Balázs a kapuba lőhetett (3-1). 

Az esetet követően az újvárosiak játékosát le kellett cserélni, mivel a szeme megsérült. Az összecsapás vége már nem igazán szólt a futballról, hiszen folyamatos játék másodpercekre sem alakulhatott ki. 

Azonban azt is meg kell említeni, hogy a játékvezető ténykedése erősen befolyásolta a mérkőzés végeredményét, hiszen a hazaiak két gólja is szabálytalan körülmények között született. Elképzelhető, hogy a „móri bornapok” felfokozott hangulata befolyásolta a teljesítményét.

Mór –Dunaújváros FC 3-1 (2-1)

Mór, 150 néző. Vezette: Domak Ádám (Béd, Török).

Mór: Zámbó – Loi M., Végvári, Tar, Tetzl, Lehota R. (Galovszky a 87. p.), Szekeres (Paulik a 69. p.), Kocsis D., Lehota V. (Szabó K. a 91. p.), Bezerédi (Erni a 95. p.), Varga B. (Hajdú a 89. p.). Vezetőedző: Németh Bálint.

Dunaújváros FC: Dunaújváros FC: Bolla – Hegedűs K., Tapiska, Ferenczy, Király B. (Káveczki a 82. p.), Vagyóczki, Dorogi R., Gál B. (Kiss B. a 75. p.), Szepessy R., Bata, Godslove. Vezetőedző: Gróf András.

Gróf András: - Jól kezdtük a mérkőzést, és 1-0-nál eszembe se jutott, hogy kikaphatunk, hiszen a vezető találatunk után volt még két nagy helyzetünk is. Azonban két perc alatt fordított az ellenfelünk. A második játékrészben is voltak gólszerzési lehetőségeink, de azokat nem tudtuk értékesíteni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában