Értékmérő

2 órája

Elrontanák a móri bornapok hangulatát

A Fejér vármegyei labdarúgó-bajnokság első és másodosztályában a hetedik, míg a harmadosztályban az ötödik fordulót rendezik ezen a hétvégén. Az élvonalban a DFC Móron játszik igazi értékmérő mérkőzést, szeretnék kicsit elrontani a móri bornapok hangulatát.

Gróf András

A DFC szombaton Mórón vendégszerepel

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Az első osztályban a Dunaújváros FC gárdája szombaton Mórra utazik, a rangadó 16 órakor kezdődik. A hazaiak eddig minden találkozójukat megnyerve a bajnoki tabella második helyén állnak, tehát igazi értékmérő lesz a mérkőzés az újvárosiak számára. Az újvárosiak az előző körben biztosan gyűjtötték be a három pontot, és most is szeretnék kicsit elrontani a móri bornapok ünnepi hangulatát. 

móri bornapok
A móri bornapok mellett a dunaújvárosi csapat is pályára lép
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Ezen a napon rendezik még a Sárbogárd – Tóvill-Kápolnásnyék, valamint a Sárosd - Ercsi Kinizsi találkozókat. Vasárnap 15 órakor az eddig kiválóan teljesítő Adony a KK Grain Kft.-Mezőfalva együttesét látja vendégül. A házigazdák a legutóbbi két fordulóban magabiztos győzelmet arattak, így talán ők az esélyesebbek. Azonban az is biztos, hogy a vendégek nem feltartott kézzel érkeznek majd az újonchoz. A játéknap további meccsei: Csór Truck-Trailer – Lajoskomárom, Martonvásár – Enying, Ikarus-Maroshegy – Bodajk.

A másodosztály déli csoportjában szombaton 15 órakor az Előszállás a listavezető Beloiannisz vendégeként lép pályára. A hazaiak az előző körben vesztették el a veretlenségüket, így már nem százszázalékos csapatként készülhetnek a találkozóra. A nap másik meccse a Lajoskomárom II – Kisláng csata lesz. A vasárnapi program rangadója 15 órától a Nagykarácsony – Polgárdi összecsapás lesz, ahol a bajnoki tabella második és harmadik helyezettje találkozik egymással. Eddig mindkét együttes tizenkét pontot gyűjtött, így rendkívül kiegyenlített küzdelem várható. 

Az erősen hullámzó teljesítményt produkáló Baracs a Seregélyes-Sárosd II csapatát fogadja. A 15 órás kezdésű találkozóra nincs igazán biztos tipp. Az előzetes várakozás alatt szereplő Nagyvenyim ezúttal a Sárszentmihály-Masterplast együttesét látja vendégül szintén 15 órától. A forduló hatodik párharca a Pákozd – Aba Sárvíz találkozó. Ezúttal a Apostag gárdája lesz szabadnapos.

A harmadosztály keleti csoportjában vasárnap 15 órakor rendezik a Besnyő - MPF-Ráckeresztúr találkozót. A szombaton 15 órakor kezdődő párosítások: Rácalmás – Szabadegyháza, Pusztaszabolcs - Kulcs.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában