Hetvenöt éve halt meg Erwin Rommel

Johannes Erwin Eugen Rommel vezértábornagy, a második világháború egyik legismertebb német tábornoka 1891. november 15-én született Heidenheim an der Brenzben. Kezdetben repülőgépmérnöki álmokat dédelgetett, de apja, egy evangélikus algimnázium igazgatója választás elé állította: vagy tanár, vagy pedig katonatiszt lesz.

Rommel az utóbbit választotta, ezért a reálgimnázium elvégzése után Württembergben hadapródként belépett a hadseregbe.1911-ben egy bálon ismerkedett meg Lucia Maria Mollinnal, akit 1916-ban el is vett feleségül.

Ugyanakkor egy másik hölgy iránt is gyengéd érzelmeket táplált, ebből a házasságon kívüli kapcsolatból egy lánygyermeke született. Őt az anyja halálát követően a feleségével magukhoz vették, de elkerülendő a botrányt, a társasági élet eseményein Rommel mint az unokahúgát mutatta be.

Az első világháború kitörésekor már hadnagyi rangban szolgált, megjárta a francia és az olasz frontot, többször meg is sebesült. Kiváló képességei és haditettei miatt megkapta a császári Németország legmagasabb katonai kitüntetését, a Pour la Mérite érdemrendet.

Ott volt, amikor a németek először kísérleteztek a villámháborús taktikával az Alpok vidékénél, erről a támadásról húsz évvel később könyvet is írt.

1928-ban megszületett Manfred fia, aki jóval később, a második világháború után, hosszú éveken át Stuttgart polgármestere volt.

Rommel 1929-től a drezdai katonai akadémián tanított, 1933-ban pedig már őrnagyi rendfokozatban a 17. gyalogezred III. zászlóalját vezette. Magasra ívelő pályája következő állomásai az alezredesi előléptetés és Potsdam voltak.

1937-ben jelentette meg Infanterie greift an (magyarul kb. A gyalogság támadása) című könyvét, amely milliós példányszámban kelt el, és Adolf Hitler figyelmét is felkeltette.

Erwin Rommelt 1938-ban ezredessé, majd ezredparancsnokká léptették elő.

A második világháború kezdetén vezérőrnagyi rangban ő irányította a Führer parancsnokságát, vonaton berendezett főhadiszállása a front mentén haladva igyekezett nyomon követni a hadi eseményeket. Ez után a 7. páncéloshadosztály parancsnokává nevezték ki, és bár ezen a területen nem voltak komoly tapasztalatai, sikerrel alkalmazta a gyalogságnál már bevált villámháborús taktikát. Hadosztálya annyira gyorsan és hatékonyan működött, hogy olykor a főparancsnokság sem tudta pontosan nyomon követni, sőt, néha még maga Rommel sem volt teljesen tisztában az aktuális történésekkel. A gyorsaság és a váratlan rajtaütésekre épülő stratégia miatt kapta páncélos hadosztálya a kísértetdivízió nevet.

A vérbeli katona a Wehrmacht többi parancsnokától eltérően mindig a frontvonalban volt. „Ahol Rommel van, ott zajlik a harc” – mondták róla, katonái pedig rajongtak érte, mert az ellenséges tűzben is személyesen vezette az ellentámadásokat.

A francia fronton elért katonai sikereiért Lovagkeresztet kapott, és altábornaggyá léptették elő.

1941 februárjában azt a feladatot kapta, hogy az Afrikakorps vezetőjeként segítse az észak-afrikai hadszíntéren szorult helyzetbe került olasz szövetségeseket. A következő hónapokban visszafoglalta a kelet-líbiai partvidéket, a német-olasz fölény csak akkor roppant meg, amikor az angolok meg tudták fejteni a tengelyhatalmak üzeneteit, és utánpótlása is akadozni kezdett. Nehézségeit Hitler és a főparancsnokság is fokozta, akik csak mellékes hadszíntérnek tartották Afrikát.

1942-ben hozzálátott az Afrikakorps páncéloshadsereggé alakításához, mert ebben látta a siker egyedüli esélyét. Az év nyarán elfoglalta Tobrukot és Bengázit, diadalai elismeréseként a Lovagkereszt újabb fokozatával tüntették ki, és ötvenegy évesen a Wehrmacht legfiatalabb vezértábornagyává léptették elő.

A „Sivatagi Róka” támadása azonban Alexandriától alig száz kilométerre, El Alameinnél elakadt, majd novemberben vereséget szenvedett a Bernard Law Montgomery tábornagy parancsnoksága alatt álló 8. brit hadseregtől. A fogyatkozó létszámú és felszereltségű, utánpótláshiányban szenvedő németeket egyre hátrább szorították, az Afrikakorps végül 1943. május 12-én Tuniszban letette a fegyvert.

Rommelt ekkorra már visszarendelték azzal a feladattal, hogy állítsa meg a szövetségesek várható szicíliai partraszállását. Ez nem sikerült, mert nem sikerülhetett, ezután 1943 novemberében Franciaország atlanti partvidékére vezényelték, hogy felkészüljön a várható szövetséges invázióra. Ő meg volt győződve arról, hogy az invázió helyszíne Normandia lesz, de a vezérkarban nem talált támogatókra, mert a német véderő főparancsnokság, valamint a nyugati front parancsnoka, Gerd von Rundstedt tábornagy, továbbá maga Hitler is Calais környékén várta a támadást, és erre próbáltak felkészülni. A D-Day napján, vagyis 1944. június 6-án Rommel éppen Németországban volt látogatóban születésnapját ünneplő feleségénél, és a szövetséges partraszállás hírére azonnal visszarepült a frontra. A B hadseregcsoport élén a védelmet irányító Rommel július 17-én egy amerikai légitámadásban súlyosan megsebesült, ami miatt képtelenné vált a védekező harcok további vezetésre.

A Hitler ellen 1944. július 20-án megkísérelt sikertelen merénylet kapcsán az ő neve is felmerült a gestapo nyomozása során. Valójában nem volt benne az összeesküvésben, de tudott róla, és mivel változást akart, az összeesküvők tervéről nem tett jelentést. A megtorlást nem kerülhette el, de Hitler nem akarta, hogy a közvéleményben és a hadseregben is bálványozott tábornok tárgyalása rombolja a morált, ezért az öngyilkosság lehetőségét ajánlotta fel a népszerű vezértábornagy számára. Rommel az utóbbit választotta, és 1944. október 14-én méregkapszulát vett be.

A történelem iróniája, hogy hősnek kijáró temetést kapott, a nemzetiszocialista eszme és Hitler hűséges katonájaként méltatták. A szövetségesek által is tisztelt katona sírhelye sokáig a háborúban két oldalon harcoló katonák találkozóhelye volt.