2019.05.05. 18:43
Kényszerleszállás után gyulladt ki egy repülő, sokan meghaltak
Az üzemanyaggal csaknem teletöltött repülőgép teljesen kiégett.
Moszkva, 2019. május 5. A Riccardo Dalla Francesca által közreadott képen egy repülõgép lángol a moszkvai Seremetyevói repülõtéren 2019. május 5-én. Az Aeroflot Szuhoj SSJ-100-as típusú utasszállító repülõgépén 73 utas és 6 fõnyi személyzet utazott, közülük tizenhárom személy életét vesztette, több mint tíz orvosi ellátásra szorult. MTI/AP/Riccardo Dalla Francesca
Forrás: MTI / AP / Riccardo Dalla Francesca
Csak 37-en élték túl az Aeroflot utasszállító gépének moszkvai kényszerleszállását- jelentette ki Szvetlana Petrenko, a kiemelt fontosságú balesetek és bűnügyek esetében eljáró orosz Nyomozó Bizottság (SZK) szóvivője vasárnap este Moszkvában.
Az Interfax azt jelentette, hogy a hivatalos lista szerint a kigyulladt gépen tartózkodó 13 ember sorsa ismeretlen. A TASZSZ szerint a fedélzeten 73 utas és ötfőnyi személyzet tartózkodott.
A Szuhoj repülőgépgyár SSJ-100-as típusú gépe 28 perccel a felszállás után kényszerleszállást hajtott végre, amely során a jelentések szerint az utasszállító vagy az egyik, vagy mindkét hátsó hajtóműve megrongálódott.
A hátsó felén lángokba borult járműről az utasokat és a személyzetet felfújt csúszdákon mentették ki.
Az Aeroflot szerint a hajtóművek a kényszerleszállást követően gyulladtak ki. Az üzemanyaggal csaknem teletöltött repülőgép teljesen kiégett.
Vlagyimir Putyin orosz elnök részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak. Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök elrendelte, hogy a tragikus kényszerleszállás körülményeit egy állami bizottság vizsgálja ki. A kiemelt ügyekben eljáró Nyomozó Bizottság (SZK) a történtek miatt büntetőeljárást indított.
A hírügynökségi jelentések szerint az elsődleges feltételezések szerint legvalószínűbb, hogy a tragédiát villámcsapás okozta, de nem kizárt a rövidzárlat lehetősége sem.
Az incidens miatt a moszkvai repülőtereken több mint száz járatot késleltettek vagy töröltek.