JEGYZET

2021.08.04. 06:30

Slusszpoén

Fábik Tibor

Amikor április végén a varsói birkózó-Európa-bajnokságon Lőrincz Tamás megnyerte a kötöttfogású 77 kg-os súlycsoport döntőjét, a rendezők figyelmességéből a hangszórókból magyar zene szólt, a lengyelek valamiért az Omegától a Gyöngyhajú lányt választották. Nem is sejthették, hogy ez mennyire telitalálat. Versenyzőnk utóbb elárulta, hogy ehhez a számhoz nagyon szép emlék fűzi. Amikor négy éve feleségével (Lőrincz-Szabó Emese maga is kiváló birkózó volt, ő Eb-ezüstig jutott) első gyermeküket, a kis Dórit hazahozták a kórházból, a karjaiban tartva erre a táncolt vele.

Lőrincz Tamás azt is elmondta, hogy az olimpia mindenképpen az utolsó versenye lesz.

Valójában már tavaly befejezte volna a birkózást, és nagyon nehezen vette rá magát, hogy az ötkarikás játékok elhalasztása miatt még egy évet ráhúzzon.

De az olimpia azért óriási motiváció – tette hozzá.

A legutóbbi, 2019-es vb-t a kazahsztáni Nur-Szultanban ő nyerte meg, ezzel megszerezte a kvótát, az Eb-n pedig úgy győzött, tönkre verve a mezőnyt, hogy ezt előzetesen csak felkészülési versenynek tekintette. A 34 éves Lőrincz Tamás úgy érkezett Tokióba, hogy a világversenyes érmeket tekintve a 14 medáljával ő minden idők legeredményesebb magyar birkózója, a vb-címe mellett van négy Eb-aranya is, no meg egy olimpiai ezüstje, amit 2012-ben, Londonban még a 66 kg-ban szerzett.

Öccsével, a 87 kg-ban induló, vb-2. és Eb-1. Viktorral nagy vágyuk volt, hogy együtt legyenek érmesek az olimpián, ami vb-n és Eb-n már összejött nekik.

Lőrincz Tamás az iráni Geraej elleni brutális elődöntő (6–5) megnyerésével jutott be a tegnapi fináléba, ahol az a 22 éves kirgiz Mahmudov várt rá, aki addig tollpiheként dobálta az ellenfeleit. Kirgizisztán még soha nyert aranyat az olimpiákon – és tegnap sem, mert 2–1-re világbajnokunk kerekedett felül, olimpiai bajnok lett! A történet végére tökéletes slussz­poén, ami még a nagy Karelinnek sem adatott meg.

Versenyzőnk még hétfőn elárulta, az ad neki erőt, hogy mindig arra gondol, otthon várja a felesége és két gyönyörű gyermeke (Dóri mellett Marci), akiktől olyan sokszor volt kénytelen távol lenni az edzőtáborozások miatt. A tokiói olimpia egyik „vívmánya”, hogy a döntő után a szőnyeg melletti egyik képernyőn élőben láthatta a családját, rögtön oda is nyomott nekik egy puszit. De Emesének, Dórinak és Marcinak az igazira sem kell már sokat várniuk.

Addig azonban ma még Lőrincz Viktor is az arany­éremért birkózik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!