Megye I foci

2017.09.18. 19:19

Botránnyal ért véget a mérkőzés

FEJÉR MEGYE – A 6. fordulót játszották le a csapatok Fejér megye első osztályú labdarúgó-bajnokságában.

Káldor András, Gróf András

A baracsiak az utolsó előtti percben kapott büntetőt értékesítve nyertek

Fotó: Zsedrovits Enikő

Baracs – Mezőfalva 1-0 (0-0)

Baracs, 150 néző.

Vezette: Domak Ádám.

Baracs: Tóth N. – Fülöp, Rezes (Horváth D.), Prókai (Varga T.), Bartók S. – Éliás, Czifra (Szurma), Badi, Bozoki – Szili Sz, Balogh D. Vezetőedző: Gyalus Zoltán.

Mezőfalva: Papp M. – Balázs, Szabó E. (Csányi), Móricz, Sági J. – Sági R. (Velez), Erős, Mekota, Bartus (Szepesi) – Vörös B., Oroszi. Vezetőedző: Masinka László.

Gól: Bartók S. (89.).

Jók: Badi (a mezőny legjobbja), és az egész csapat, illetve Papp M., Balázs, Móricz.

Az első húsz percben több helyzete volt a Baracsnak, de ezek kimaradtak. Majd a szünet után kiegyenlítettebbé vált a játék, nagy küzdelemmel párosulva. Aztán Bartók Barnabás büntetőt hibázott, Papp Martin megfogta a rosszul helyezett lövését. Ezt követően folytatódott a hazai fölény, és a 89. percben újabb tizenegyeshez jutottak a vendéglátók. Ezt már Bartók értékesíteni tudta. 1-0.

A találkozó botránnyal ért véget, a lefújás után a mezőfalvi vezetők megtámadták, és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illették a játékvezetőt, és a rendőröknek kellett közbeavatkozniuk.

A mérkőzést követő eseményekről hétfőn megkérdeztük a Mezőfalva elnökének, Cseke Ottónak a véleményét.

A baracsiak az utolsó előtti percben kapott büntetőt értékesítve nyertek
Fotós: Zsedrovits Enikő

- A lefújást követően valóban reklamáltam a játékvezetőnél, ugyanis úgy éreztem, hogy a küzdelmes mérkőzésen a csapatoknak kellett volna dönteni a pontok sorsáról. Mindkét oldalon voltak tizenegyesgyanús szituációk, de csak mi ellenünk ítéltek büntetőket, pedig a mérkőzést követően a hazai játékosok is elismerték, hogy nekünk is járt volna tizenegyes. Tűrhetetlen állapot, amit műveltek velünk. Nem bújok ki a felelősség alól, emelt hangon beszéltem a játékvezetővel, de egyetlen ujjal sem értem hozzá. Rendőri intézkedés velem szemben nem történt – hangsúlyozta lapunknak.

Ercsi Kinizsi – Bicske 4-3 (2-3)

Ercsi, 200 néző.

Vezette: Magyar János.

Ercsi Kinizsi: Hodula – Hoffmann (Nagy R.), Gróf, Lak, Rapai (Mónus) – Rebők (Kondreska), Ivacs, Hosszú P., Kovács P. – Szalánczi, Kővári L. Vezetőedző: Gróf András.

Bicske: Marton – Burucz, Sötét, Tornyai T., Köntös (Máj) – Németh E., Móri, Facskó, Molnár V. – Katona, Peinlich (Molnár A.). Vezetőedző: Móri Tamás.

Gól: Ivacs (12., 88.), Rebők (17.), Hosszú P. (92.), illetve Németh E. (7., 10.), Sötét (27.).

Jók: az egész csapat, illetve Móri, Németh E.

Bicskei fölénnyel kezdődött a rangadó, amelyet Németh Erik 7. percben és a 10. percben szerzett fejes góljai is bizonyítottak. 0-2. A 12. percben Ivacs Gábor bombázott a hosszú felsőbe. 1-2. A 17. percben Rebők Imre lőtt 25 méterről ritkán látható nagy gólt a jobb felső sarokba. 2-2. A 27. percben Tornyai Tamás ugrott ki ziccerben, Rapai Roland csak szabálytalanul tudta szerelni a 16-oson belül, 11-es. A büntetőt Sötét Dávid magabiztosan helyezte a léc alá. 2-3. A második félidőben is a Kinizsi dominált, de az események igazán a mérkőzés hajrájában gyorsultak fel. A 88. percben Ivacs 25 méteres szabadrúgása csúszott be az alsó sarokba. 3-3. A 90. percben Katona Lajos rántotta le a tizenhatoson belül Nagy Richárdot, ez is 11-es! Lak Imre büntetőjét a jó irányba, balra vetődő Marton Henrik hatalmas bravúrral hárította. A hosszabbítás második percében Hosszú Péter 28 méterről lőtt nagy gólt, és ezzel megérdemelten nyert a hazai csapat. 4-3. Fordulatokban gazdag mérkőzés volt.

További eredmények: Sárosd – Polgárdi 3-0 (1-0), Sárbogárd – Martonvásár 1-1 (1-1), Tordas – Mór 1-3 (1-0), Lajoskomárom – Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő 0-3 (0-1), Enying – Ikarus-Maroshegy 1-1 (0-1).

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Mór 6 5 1 0 18 -5 16

2. Gárdony-Agárd 6 5 0 1 20- 8 15

3. Ercsi Kinizsi 5 5 0 0 17 -7 15

4. Bicske 6 4 1 1 21- 8 13

5 .Ikarus-Maroshegy 6 4 1 1 14- 11 13

6 Martonvásár 6 3 1 2 16- 9 10

7. Sárosd 6 3 1 2 13- 10 10

8. Sárbogárd 6 2 1 3 10- 9 7

9. Lajoskomárom 6 2 1 3 9- 13 7

10. Baracs 6 1 1 4 3- 12 4

11. Tordas 5 0 2 3 2 -9 2

12. Enying 6 0 2 4 7 -21 2

13. Mezőfalva 6 0 1 5 6 -14 1

14. Polgárdi 6 0 1 5 7 -27 1

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában