Átgázoltak a Vecsésen

2018.06.03. 20:56

Kiütéses győzelemmel zárta a DPASE a bajnokságot

A 2017/2018. évi NB III-as labdarúgó-bajnokság Közép csoportjának záró fordulójában vasárnap délután a sereghajtó Vecsési FC gárdáját fogadta a Dunaújváros PASE együttese.

Gróf András

Tóth Tiborékat végig csak üldözni próbálta az ellenfél, eredmény nélkül

Fotó: Hankusz Kálmán / Dunaújvárosi Hírlap

Dunaújváros PASE –Vecsési FC 7-0 (3-0)

Dunaújváros Stadion, 300 néző. Vezette: Zám Zsolt (Makkosné, Péntek).

Dunaújváros PASE: Bősz – Zvara D. (Holentoner a 46. p.), Kovács G., Dobos Á., Dorogi R., Horváth K. (Vajda B. a 74.p.), Tóth T. (Tapiska a 62. p.), Szepessy R., Király B., Hompót D., Pál D. Vezetőedző: Dobos Barna.

Vecsési FC: Gendur (Komora a 46. p.) – Molnár Z., Radnai, Petrics, Kiss I K., Lajer, Kiss II K., Szabó E., Szalai V. (Váczi D. a 69. p.), Kaiser, Koziorowski. Vezetőedző: Szász Ferenc.

Az első percek csapkodó produkcióját követően a hazaiak találták meg a játék ritmusát. A tizedik percben Tóth Tibor kétszer is gólhelyzetbe került, de nem sikerült a hálóba találnia. A tizenötödik percben a balösszekötő helyén Horváth Kevin lépett ki, és okosan a bal alsó sarokba lőtt (1-0). Öt perccel később Dobos Áron egy remek kényszerítőt követően szinte ugyanarról a helyről passzolt a jobb alsó sarokba (2-0). Újabb öt perc múlva már háromgólos volt az újvárosiak előnye. Egy bal oldalról érkező szabadrúgást követően Szepessy Róbert fejelt a bal oldali kapufára, ahonnan gólvonal mögé perdült a labda (3-0). A folytatásban is a hazaiak domináltak, de újabb gól már nem született ebben a játékrészben. A második félidő egy hatalmas Tóth Tibor helyzettel indult, amiből azonban nem született újabb találat. A hetvenegyedik percben a vecsési védők könnyelműsködtek a tizenhatoson belül, a megszerzett labdát Dobos Áron értékesítette (4-0). A nyolcvanadik percben Pál Dávid jobb oldalról remekül ívelt középre, és jókor érkező Dobos Áron a hálóba fejelt (5-0).

A rendes játékidő utolsó percében az egykor dunaújvárosi kedvenc, Molnár Zoltán szerelt szabálytalanul a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt, és második sárga lappal kiállította a vecsésiek csapatkapitányát. A büntetőt Szepessy Róbert magabiztosan értékesítette (6-0). A hosszabbítás második percében egy ide-oda pattogó labdát követően Dorogi Renátó adta meg a kegyelemdöfést a vendégeknek (7-0).

A harmincadik forduló további eredményei: FC Dabas – SZEOL 0-1, Duna Aszfalt TVSE – Szentlőrinc SE 3-0, Rákosmente – Hódmezővásárhely 0-1, Makó – Paksi FC II 2-1, Mórahalom – Budapest Honvéd-MFA II 0-4, Iváncsa KSE – Pécsi MFC 1-1.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában