kézilabda

2020.09.02. 20:50

Több csapatnál is zárt kapus meccs

A harmadik fordulóból előrehozott Győri Audi ETO KC – Érd (35–17) mérkőzéssel kedden elrajtolt a 2020/21-es női kézilabdaidény.

Gallai Péter

Fotó: Zsedrovits Eniko

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese pénteken 18 órakor a járványügyi helyzetre tekintettel, a sportolók és a közösség egészségének védelme érdekében zárt kapuk mögött, Rácalmáson a Szombathellyel kezdi a bajnokságot. Az ifik és a serdülők tegnap léptek pályára.

Bulath Anitáék pénteken a Szombathellyel kezdenek
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A DKKA-n kívül az MTK is úgy döntött, határozatlan ideig nem látogathatják nézők a hazai találkozóikat. A klub honlapja szerint a rendelkezés az élvonalbeli felnőttegyüttesre és az utánpótláscsapatokra is vonatkozik. A kék-fehérek indoklásul azt közölték, hogy a magyar szövetség által megfogalmazott protokollban foglaltakat – részben az Elektromos Sportcsarnok sajátosságaiból adódóan – nem tudják maradéktalanul betartatni, ezért a szurkolók, a sportolók és a közreműködők egészségének védelme érdekében úgy döntöttek, hogy nem fogadnak nézőket.

Múlt héten elsőként a MOL-Pick Szeged férfiegyüttese jelentette be, hogy zárt kapuk mögött játssza hazai mérkőzéseit.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában