Acélbikák-filozófia

2024.03.13. 19:00

Nyílt nap a tehetségeknek

Agárdy Csaba

Fotó: Fotók: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

A Dunaújvárosi Acélbikák (DAB) nyílt napot tart március 15-én pénteken. A 2003 és 2006, illetve 2007 és 2010 között született fiatal jégkorongozók és szüleik érdeklődését várják a szervezők.
Ifjabb Azari Zsolt, a DAB általános igazgatója elmondta, hogy az előzetes jelentkezések alapján sikeres nap elé néznek.
– Eddig már harmincan jelezték a részvételi szándékukat. Az ország minden pontjáról érkeznek majd hozzánk, például Budapestről, Debrecenből, Ajkáról és Pécsről is – tudtuk meg a szakembertől.
A program két részből áll majd: – Délelőtt bemutatjuk a helyi infrastruktúrát, vázoljuk a fiatalok előtt álló szakmai lehetőségeket, egymás elleni játékban bizonyíthatják tehetségüket a résztvevők. Azután ebéddel kedveskedünk a vendégeknek.

 Délután egy rövid előadást tartunk a DAB-ASP filozófiájáról, céljairól és működéséről.

 Az eseményen az Acélbikák Sportkarrier Program szakmai vezetése mellett magyar és külföldi játékos megfigyelők segítenek majd kiválasztani a jövő hokisait, akik, ha úgy gondolják, csatlakozhatnak hozzánk, az Acélbikák saját akadémiájához – vázolta Azari Zsolt azt,  mire lehet számítani a nyílt napon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában