Hamlet földön s egen

Tudva, hogy a színművészeti egyetem egy vizsgaelőadásáról van szó, pláne, hogy a rendező személyében a választás Zsótér Sándorra esett, nincs semmi meglepő abban, hogy kezdéskor a színpadon félkarélyba rakott székek felé terelik a nézőket a bársonyszékek helyett. Az ember gyermeke innen már pontosan tudja, valami formabontó, másféle gondolkodásra, befogadásra késztető produktum előtt áll. A megvilágított, üres nézőtérnek így már jelképes jelentése is van. Itt jöhet az első riadalom azokban, akik a színlapot már átnyálazták, hisz ott az áll, az előadás 170 perc, szünet nélkül. Az bizony még egy remekbe szabott hagyományos előadásból is embert próbáló, nem egy agyunkat új dimenziókba hangolóból. De ide nekünk az oroszlánt is! Nem árulok el titkot, ha már itt leszögezem, szinte elröpült az idő.

Az okokat nem kell túl soká keresni. Zsótér egy szent őrült, aki ha kell, saját vérével festi a kelmét, ha nincs pénz pigmentre. Hátborzongatóan megkapó, ahogy az egész előadás alatt együtt él a játszókkal és a darabbal, a nézők, a függöny, a takarás mögül diktálja a tempót, vezényli a történést, mint egy megszállott karmester. Vagy a hatalom, mely színre törni nem vágyakozik, de ami minden, de minden mögött ott van, s irányít. Melléje pedig egy harmadéves eltökélt, lelkes, csillogó szemű osztály (Bach Kata, Csapó Attila, Janka Barnabás, Mészáros Blanka, Szabó Erika, Tóth András, Tóth János, Vecsei Miklós, ifj. Vidnyánszky Attila, Zoltán Áron, Zsigmond Emőke) állt, hogy világra segítse a maga Hamletjét, igyekezvén visszazökkenteni az időt. Legegyszerűbb értelmezésként kijelenthetnénk, vizsgaelő-adásról lévén szó, a rendező igyekezett mindenkinek egyenlő esélyeket, egyenlő lehetőségeket kínálni a kiteljesedésre, ezért darabolta és osztotta szét Hamlet, Claudius, Polonius, a Szellem, Horatio, Laertes, vagy Gertrúd szerepét az osztály tizenegy tanulója között, figyelmen kívül hagyva korukat és nemüket. Persze ebbe a megközelítésbe bőven belefér az olyasféle magyarázat is, hogy mindannyiunkban benne van ezeknek a figuráknak a jelleméből egy kicsinyke darab, s csak a helyzet, a szerencse, vagy tudatosságunk határozza meg, melyik hatalmasodik el, melyikben lesz emlékezetes alakításunk.

Miután a főiskolások neveit szándékkal csak felsorolják a színlapon, a növendékeket nem, vagy kevéssé ismerők számára nem könnyű rögzíteni, melyikük is volt oly emlékezetes ebben, vagy abban a szerepben. Egy bizonyos, saját határaikat feszegetik, mindvégig teljes koncentráció és átélés jellemzi valamennyiük munkáját. Kiemelni borzasztóan nehéz bárkit is, bár egy ponton még a rendező is könnyít ezen, a legfajsúlyosabb monológokat ifj. Vidnyánszky Attila vállára teszi, aki Hamletként, Claudiusként, Poloniusként, de a Színészkirályként is emlékezetest alakít. Bizton tudható, róla még sokszor hallunk majd.

Zsótér nem bonyolítja túl a kellékes és díszletezők munkáját sem, a helyszíneket szétszórja a színpadon, a nézőtér különböző részein, a páholyokban, a zsinórpadláson, a színház bejáratánál (szünet helyett ide mozdulhat ki a közönség a Színészkirály monológja erejéig), a süllyesztőben, vagy a belógatott díszlethúzókon, ahol a párbaj jelenetben élet és halál határán egyensúlyoznak a résztvevők. A serlegből könnyen lesz virág, vagy méregpohár, ha kell, a hovatartozást, rangot, vagy mellvértet meg lehet oldani pár éremmel is, menyasszonyi fátyol helyett megteszi a fejre húzott függöny is. A jelmezeket tekintve akár az érettségi tablóról is leléphettek volna a szereplők, valahogy mindezek ellenére nem marad hiányérzet az emberben a végére. Talán csak egyetlen ponton döccen a stílus, az előadás, mikor a színészek a királygyilkosságot játsszák egy szürreális jelenetbe szorítva, lisztben és művérben tapicskolva. Nádasdy Ádám fordítása az old school hallgatóság számára idegennek tűnhet, ám a fiatalokat nagyban segíti, az elemelt szövegek megértésében, és néha egy kis nevetés is belefér.

A gyakorlott színházjáró elégedetten távozhatott a Bartókból, ám kétséges, hogy akinek ez volt első teátrumi élménye, annak lesz e újabb.

Az előadás százhetven perc, szünet nélkül de az idő gyorsan elrepül...