Sport

2015.12.13. 20:45

10 éves a DSTE kajak-kenu szakosztálya

Dunaföldvár – A napokban tartotta jubileumi évzáró rendezvényét a DSTE kajak-kenu szakosztálya, amelyet tíz évvel ezelőtt Sziklenka László, a paksi ASE nyugdíjba vonult vezetőedzője és Albu György hozott létre.

L. Mészáros Irma

Családiasnak nevezhetnénk a művelődési központban rendezett programot, hiszen a kisebb gyermekeket elkísérték a szülők, de jelen voltak országos rangú szakemberek is. Többek között elfogadta a meghívást Kozmann György többszörös világ- és Európa-bajnok, kétszeres olimpiai bronzérmes magyar kenus, aki egy hónapja az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkára; valamint Csabai Edvin, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatója, aki versenyzőként tizenhétszeres maratoni világbajnok, a sportág örökös bajnoka. Sőt, mivel ehhez a szakosztályhoz tartoznak a sárkányhajósok, részt vett a földvári ünnepi alkalmon Sárosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke is. Tehát példaképekben nem volt hiány a szakosztály korábbi és jelenlegi sportolói előtt. A nyolcvanéves mesteredző, Sziklenka László beszámolt a szakosztály alapításáról, az elmúlt tíz év szakaszairól, eredményeiről és gondjairól. Tizenöt gyerekkel indultak az iskola, az akkori polgármester, Nagy Gáborné és a testvérklubok támogatásával. Sziklenka  Lászlónak – aki egyébként maga is versenyszerűen kenuzott, majd több olimpiai –, és világbajnok, többek között Kozmann György nevelőedzője volt, saki jelenleg a Magyar Kajak-  Kenu Szövetség edzői licence alapján hatodmagával a legfelső kategóriában van – Dunaföldváron  is sikerült eredményeket elérnie.

Az évzárón Albu György (balra), Kozmann György, Sziklenka László és Györkő Sándor Fotó: a szerző

Az ő a keze alatt nőtt fel Némedi Konrád, aki a Dunaferr SE kenus versenyzőjeként immár hétszeres serdülő és ifjúsági magyar bajnok, az Olimpiai reménységek versenyén ötszörös aranyérmes és az  ifjúsági kajak-kenu válogatott tagja, aki a világbajnokságon hatodik helyezett lett.  A földvári kenusok több aranyérmet és dobogós helyet szereztek az országos és nemzetközi versenyeken, sikeresen versenyeztek az Országos Diákolimpián. De a sárkányhajósok is nemzetközi eredményeket értek el, két Európa-bajnoki cím s egy harmadik helyezés van a tarsolyukban, sőt a válogatottban szerepelve is aranyérmet szereztek a földvári fiúk. Sziklenka László név szerint is említette a fiatalokat, jó pedagógiai érzékkel dicsérve vagy biztatgatva őket. A szakosztályt a második szakaszban az anyagi nehézségek miatt majdnem a megszűnés veszélye fenyegette, de végül is újraindultak. Az idei évben Györkő Sándor edző – Sziklenka László munkáját és példáját követve– tizenhat gyerekkel  foglalkozott, akikkel igyekezett megismertetni és megszerettetni a vizet és a kenuzást. A Dunatúra, a kirándulások, a Dunaferr Kupán és a Nebuló Kupán elért eredmények, a téli edzések biztos alapot  adnak arra, hogy jó közösség jöjjön létre, s ennek hozadéka a sportágban elért eredményekben is meglesz – mondja.

Kozmann György egykori sportolóként a sportág adta boldogságélményről szólt, s arról az  értékteremtő erőről, eszmeiségről, amelyet ilyen közösségben kap a fiatal, s amely később  meghatározza pályáját és egész életét. Helyettes államtitkárként azt emelte ki, hogy a kormány a sportot stratégiai fontosságúnak tartja. Ehhez kapcsolódnak a napi testnevelési órák, valamint a  kiemelt támogatottságú sportágak köre, ahová a kajak-kenu is tartozik. A Magyar Kajak-Kenu  Szövetség feladata a – versenysport világszintű eredményeinek megőrzésén kívül – a dunaföldvárihoz hasonló kisebb szakosztályok patronálása. Csabai Edvin ígéretet tett,segítik a helyi klubot. Kiemelte, hogy a szövetségben a száznegyven szakosztály közül több mint száz a földvárihoz hasonló  nagyságú, amelyek támogatása a szakmai indokoltság,a taglétszám és a  versenyeredmények alapján történik, de nyilvánvalóan szükség van a helyi önkormányzat,a vállalkozók és a szülők összefogására is.

Az évzárón szóba kerültek a tervek és feladatok: a vízitelep felújításra, a kisöböl kotrásra szorul. A dunaföldvári kajak-kenu szakosztály folytatni akarja a mini maraton verseny szervezését, amely az elmúlt évben anyagiak hiányában elmaradt. (Gondként említette meg Sziklenka  László, hogy a verseny lebonyolításához szükséges vízirendészeti engedély díja jelentősen emelkedett).

Végül az alapító sportolóknak, az eredményes aktív és már elköszönt versenyzőknek, valamint a szakosztály vezetőinek és támogatóinak szép emlékplakettet adtak át. Györkő Sándor edző a városvezetéssel és az iskolákkal való jó kapcsolatot kiemelve bízik abban, hogy a város  vízi sportéletében fejlődés várható, s hogy egyre több gyermeknek tudja majd átadni Laci bácsi jelszavát: Észerő- egészség. Akinek van esze, elkezd sportolni, ettől erős és egészséges lesz, s mindez visszahat újra az értelmére.

Aki sportol, minőségibb életet él – hirdeti Sziklenka László több mint öt évtizede. Sportolói megtanulják, hogy nagy eredmények akkor születnek, ha az ember le tudja küzdeni önmagát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!