Kikapcsolódás a hagyományok szellemében

2024.04.27. 11:30

Hild nap: a csocsótól a kibervédelemig

A hagyományoknak megfelelően az idén is megrendezték a Hild-napot.

Fekete Györgyi

A Hild-nap minden évben kiemelt helyet foglal el a  Dunaújvárosi SZC Hild József Technikum, Szakképző Iskola életében. Az idei sem volt másképp, éppen ezért a csütörtöki rendezvényt már hetekkel előbb lázas készülődés előzte meg, nem hiába, hiszen nem csupán kikapcsolódásban és szórakozásban volt részük az iskola tanulóinak, hanem a képek tanúsága szerint rendkívül változatos programokban számos vendéggel. S ezt még a szeszélyes április időjárás sem tudta megakadályozni.

Fotó: Hild-iskola

A tanulók az egész hetet ráhangolódással kezdték, hiszen iskola névadójáról, Hild József életéről, munkásságáról szerveztek számukra interaktív vetélkedőt. Diákönkormányzat a jeles napra sok színes programmal készült. 

A tanulók kedvükre nevezhettek a meghirdetett csocsó, asztalitenisz, kispályás foci bajnokságokra. A főzőverseny részvevői osztályonként mutatták meg, hogy egy jó burkoló asztalos, ács vagy festő még főzni is tud. A jó hangulatot karaoke énekléssel is fokozták.

Fotó: Hild-iskola

De, hogy egy kicsit a nap vendégeiről is szót ejtsünk. Fegyverbemutatóval, tájékoztatóval készült a Magyar Honvédelem Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság  3. Hadkiegészítő és Toborzó Irodája valamint a Magyar Honvédség Sodró László 102. Vegyiharc ezred.  Érdekfeszítő bemutatót tartott Szabófi Zoltán törzszászlós, Fajd Bence főhadnagy, Füredi Bence törzsőrmester és Maráz Vivien őrmester.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya pedig prevenciós témákkal hívta fel a gyerekek figyelmét a kibervédelemre, drogprevencióra, áldozatvédelemre és az ifjúságvédelemre. A bemutatóval egybekötött hasznos, és értékes tanácsokat adott Kiss Dénes rendőr őrnagynak és dr. Mák Attila rendőr alezredes.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában