Kisapostag

2024.08.28. 11:25

Vár a XXV. Halászléfőző és Snecifogó Verseny

Idén jubileumi alkalomhoz érkezett Kisapostag egyik legnépszerűbb nyári eseménye, a Halászléfőző Verseny! Az immár 25. alkalommal megrendezésre kerülő hagyományos rendezvény a helyi gasztronómia igazi ünnepe, amelyet minden évben izgatottan várnak a halászlé és a főzés szerelmesei, de a kishorgászok és a szórakozni vágyók is megtalálják majd a számításukat.

Horváth László

A versenyre augusztus 31-én, szombaton kerül sor a Duna-parton, a Bárka Beach területén

Halászléfőző verseny

Rotyog a finom halászlé
Fotó: Dienes Andrea

A résztvevők már kora reggeltől kezdve serényen nekilátnak, hogy elkészítsék a legfinomabb halászlét. Az eseményre bárki nevezhet, aki úgy érzi, hogy mestere a halászléfőzésnek, és szeretné megmérettetni magát a barátságos, de annál komolyabb versenyen. Rangos szakmai zsűri bírálja majd el a versenyműveket, figyelve az ízvilágra, az elkészítés módjára és a tálalásra is. A zsűri tagjai mind mesterszakácsok, akik a Magyar Gasztronómiai Szövetség megbecsült mesterei. Bene Sándor, Némerth József, Blaskó János mellett Márkli János, Kisapostag alpolgármestere is a zsűri tagja lesz. 

A verseny 8 órakor veszi kezdetét, 12 és 13 óra között zsűrizés, majd 13:30-kor eredményhirdetés lesz. Ilyenkor a zsűri tagjai véleményezik is az elkészített finomságokat.

Snecifogó verseny

Ekkora halat fogtam
Fotó: Dienes Andrea

A halászléfőző verseny mellett megrendezik a főleg gyermekek által kedvelet sencifogó versenyt is. Regisztrációt követően 9 órakor merülnek a kukacok, vagy kukoricák a Duna hűs vizébe, hogy aztán a versenyzők reményei szerint minél több hal kerüljön a kishorgászok horgára. A 11:30-as eredményhirdetésnél kiderül, hogy ki volt a legügyesebb. A kisapostagi Duna Sport Egyesület szervezésében megvalósuló versenyben értékelik a sportteljesítményt, elmondásuk szerint értékes horgászfelszereléseket kapnak majd a legjobbak. A szerencsésebbek pedig tombolán is nyerhetnek a szelvényükkel.

Sárkányhajó verseny

Ki lesz a jobb sárkányhajós?
Fotó: Dienes Andrea

Három a magyar igazság - tartja a mondás. Így lesz ez a versenyekkel is Kisapostagon. 10:30-tól sárkányhajó versenyre kerül sor Kisapostag és testvértelepülése, Dunaegyháza alkalmi versenyzői között. Dragon Steel SE jóvoltából a bátrabbak kipróbálhatják, hogy milyen érzés egy sárkányhajóban evezni. Hajóba szállni kizárólag sportolásra alkalmas állapotban és felelősségi nyilatkozat mellett lehet. Idén kiderül ki a jobb, hiszen 1:1-re áll a verseny. Tavaly Kisapostag diadalmaskodott, 2022-ben pedig a testvértelepülés. 

Bárki is nyer, a megmérettetés baráti, mondhati testvéri lesz. 

Zenei programok

Joulence gitárduó

A 25. Halászléfőző Verseny remek zenei programokkal is várja a kilátogatókat. 13 órától DJ Fuki retró zenékkel teszi élvezetesebbé a délutánt, majd 19 órától a Joulence gitárduó élőzenéjét viszi majd a víz a hangulatos Duna-parton. 21 órától a Jump Rock band zenél majd, és ad majd kiváló hangulatot az est kezdetén. Végül a '90-es, 2000-es évek és mai modern zenékkel jön Kool Sound. 

A szervezők idén is várják a helyi lakosokat és az ország minden részéről érkező vendégeket egyaránt, hogy közösen ünnepeljék ezt a negyed évszázados hagyományt, amely immár elválaszthatatlan részévé vált Kisapostag kulturális, sport és gasztronómiai életének.

Ne maradjon le a nyár egyik legnagyobb közösségi eseményéről! 

Augusztus 31-én találkozzunk a Duna-parton, és élvezzük együtt a jó programokat és a kellemes társaság örömét!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában