2024.06.27. 11:30
Legyen buddhista szerzetes az, aki villanyórát szeretne?
Az ember, ha hivatali ügyeket intéz, megtanulja az alázatot és a türelmet. Béketűrővé és higgadttá kell válnunk. Olyannyira, hogy még a tibeti szerzetesek irigykedve sápadoznának, hogy lám-lám, ők hiába tekergetik az imamalmot időtlen idők óta, mi pedig egy laza kérelem elküldésével máris ott liheghetünk a megvilágosodás kapujában... Ugyanis, ha nem így teszünk, akkor simán megőrülünk. Ám ennek meg semmi értelme se lenne, hiábavalóság az egész, mert az üvöltve földön fetrengés és törés-zúzás ellenére sem haladnának dolgaink előre egy lépésnyit sem... Most elmesélem.
1. történet
Szeretnénk egy másik villanyórát a régi mellé, hogy a melléképület is önálló mérésű legyen. Nincs ezzel semmi gond, az ember elmegy a szolgáltatóhoz, érdeklődik, aztán letölti és kitölti a nyomtatványokat. Beszerzi a földhivatali papírokat, fényképet készít a ház faláról meg a villanyoszlopról, leír, lerajzol, beméretez mindent és vár.... Hónapokat. Majd el kezd érdeklődni először, úgy negyedév után. Mivel Magyarországon születettünk, ezért nem kapkodunk, nem idegeskedünk. Negyedév minimum kell... ez alap... de tudjuk, ha nincs érdeklődés, akkor a papír mindig a stóc alján marad...
Tisztában vagyunk azzal, hogy a hivatalok malmai lassan őrölnek, de azért mégis... A levelekre nem válaszolnak, így időpontot kérünk a szolgáltatóhoz, ahol türelemre intenek.
Majd újabb pár hónap múlva kapunk egy műszaki tájékoztatót, akkor megörülünk, de kiderül, hogy ez még mindig korai, de aláírjuk és visszaküldjük. Majd újabb pár hónap múlva kijön egy ember, aki leellenőrzi, hogy valóban az van-e a falon, mint a fényképeken. Az is ad egy határozatot, majd várunk...
Újból bemegyünk a szolgáltatóhoz, ahol türelemre intenek. Már eltelt félév... Majd pár hét múlva küldenek egy papírt, hogy írjuk alá és küldjük vissza... Majd küldenek 7500 forintot, azért, mert késnek, hálából a türelmünkért... ez jól esik, de villanyóra még nincs... Majd adnak egy határozatot, hogy meg lehet szerelni a helyét. Úgy érezzük, hogy már látszik némi fény az alagút végén... Megszereltetjük, a szerelő pedig készre jelenti, elküldi a papírokat...Várunk...
Ha valaki azt hiszi, hogy már hozzák is az órát, hát téved.... Kapunk még egy levelet, hogy kössünk szerződést az MVM-mel. Időpontot kérünk, megtesszük... Ha valaki azt hiszi... de nem, még mindig nem.... Már réges rég egy másik esztendőt írunk... de óra még nincs...
Újabb várakozás után majd újabb két szerződést küldenek, aláírjuk és visszaküldjük. Várunk... A beadott iratok tornyosulnak, közelít a 8 cm-es az iratoszlophoz, mérőóra még nincs....
Aztán... Most kaptunk egy kérdőívet, hogy mondjuk meg, mennyire vagyunk elégedettek a szolgáltató ügyintézésével a bekötés kapcsán. Az értékelés mellé kértek egy szóbeli kiegészítést is. Először azt hittem viccelnek, de nem...
Így azt írtam: Másol ennyi idő alatt egy egész városrészt, de minimum egy felhőkarcolót felhúznak, én csak egy villanyórát szeretnék...
2. történet
Majd később - úgy körülbelül egy év múlva - elmesélem azt is, hogyan próbálunk a hétvégi telkünkön (ahol se villany, se víz, csak gaz van) ivóvízhez jutni. Most még csak ott tartunk, hogy a község önkormányzata azt kéri a tervek, nyilatkozatok bemutatása, és a kétszázezer forint befizetése után, hogy mielőtt hozzájárulna ahhoz, hogy a szolgáltatónál az ügyintézést elkezdhessünk, adjunk be egy nyilatkozatot arról is, hogy mire kell nekünk a telekre az ivóvíz...
Gondolkoztam azon, hogy azt írom viccelődve, hogy vízesést szeretnék, ami a telek alján egy kecses, ám dekoratív szökőkútban ér véget, ami majd a későbbi űrleszálló pályánál jól mutat. De lehet, hogyha ezt írom, akkor közületi fogyasztónak minősülök, és majd újabb és újabb még újabb papírokat kérnek... Nem kockáztathatok, meg szeretném élni a csapvizet... Mondhatjuk, az éjjel soha nem ér véget, ebben az esetben még csak most kezdődött.
