Augusztus 20-án ünnepeljük

2024.08.20. 11:30

Az új kenyérben egyesül a gazdák, a földeken dolgozók, a molnárok és a pékek kétkezi munkája

Augusztus 20-a nemcsak államalapításunk, hanem az új kenyér ünnepe is.

Molnár Emese

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Amellett, hogy a kenyér az egyik legalapvetőbb élelmiszerünk, megannyi szimbolikus tartalommal bír, hiszen jelképezi többek közt a termékenységet, a megújulást, az új életet, a bőséget, Jézus értünk adott testét. Egyesül benne a gazdák, a földeken dolgozók, a molnárok és a pékek kétkezi munkája, ezért is kapcsolódik az új kenyér hagyománya az aratási időszak végéhez. Az Országgyűlési Könyvtár oldalán úgy fogalmaznak, augusztus havát évszázadokon át Szűz Mária tiszteletére „Kisasszony havának” vagy a „szűz havának” nevezték, a magyar folklórban azonban a „bőség hava”, illetve az „új kenyér hava” elnevezésekkel is találkozhatunk. A katolikusok a XVIII. századig július 15-én szentelték meg az új kenyeret, augusztus 20-án pedig nemzeti színű szalaggal kötötték át. Az 1920-as évekre augusztus 20-át a magyar kenyér ünnepévé is tették. A második világháború után e nap egyházi jellege kezdett háttérbe szorulni, az 1950-es években pedig az új kenyér megünneplésének hagyománya is elhalványult.

Ám az elmúlt egy évtized során megfordult ez a tendencia, és egyre jelentősebbé vált. Például a települési rendezvények többségén kiemelt programelemnek számít, hogy a frissen aratott búzából megsütött új kenyeret megszentelik, megáldják, és kóstolóval kínálják belőle a résztvevőket.

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Magyarok Kenyere

2011 óta egy jótékonysági programot is az ünnep köré fontak, mégpedig a Magyarok Kenyere elnevezésű akciót. Ennek során a magyar gazdatársadalom a határokon átívelő önzetlen, segítő szándékú összefogásáról tesz tanúbizonyságot, hiszen minden évben több tonna búzát ajánlanak fel a rászoruló magyar gyermekeket támogató szervezetek számára. Először vármegyei szinten gyűjtik a felajánlásokat (Fejér vármegyében idén Székesfehérváron, Besnyőn, Lajoskomáromban, Csákváron és Bicskén volt fogadópont), és az úgynevezett Kárpát-medencei Búzaösszeöntés Ünnepén egyesítik az adományokat. Idén augusztus 8-án Somogyváron volt ez a különleges esemény, amelyen Nagy István agrárminiszter elmondta, idén a több, mint 864 ezer hektáros területén az őszi búza országos termésátlaga elérte az 5,8 tonna/hektárt. Ez az érték kis mértékben meghaladja a tavalyi és az elmúlt öt év termésátlagait is. A legmagasabb átlagokat Baranya, Tolna és Vas vármegyékből jelentették. A hektáronkénti hozamok és a terület alapján idén összesen csaknem 5 millió tonnás búza termett, ami bőven fedezi a 3 millió tonna körüli éves hazai felhasználást.

Szent István-napi Kenyérverseny

A Magyar Pékszövetségnek is van egy különleges szakmai programja az ünnephez kapcsolódóan: immáron tizenharmadik alkalommal hirdették meg a Szent István-napi Kenyérversenyt. Idén a Balmaz-Sütöde Kft. terméke, a "Nagyapám kenyere" lett a győztes. A receptúra szerint négyféle lisztből, valamint só, víz, sertészsír és főtt burgonya felhasználásával készítik hagyományos, 12 órás kovászolási folyamattal.

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Dunaújváros Kenyere

Jól hangzik a leírás alapján, de ha már itt tartunk, finom burgonyás kenyérrel idehaza, Dunaújvárosban is büszkélkedhetünk a Széchenyi Pékség jóvoltából. Ráadásul minden eladott darabja után ötven forint gyarapítja azt a jótékonysági alapot, amelyet negyedévente ajánlanak fel más és más helyi szervezet számára (az oktatás-nevelés, a szociális ágazat, az egészségügy, a kultúra, a sport és a közbiztonság területéről egyaránt). Ez a Dunaújváros Kenyere akció, amelyet a sütőipari cég 2016-ban indított el az akkori önkormányzattal közösen, és azóta hagyománnyá is vált. A vásárlók szeretik-keresik ezt a terméket, az adománnyal pedig támogathatják a közösségek célkitűzéseit. Nemcsak eme karitatív dolog teszi különlegessé és dicséretessé a Széchenyi Pékség munkásságát, hanem a hagyományok és a szakma iránti tisztelet is. Például idén Húsvétkor is megszentelt kalácsok kerültek a boltok polcaira, az ünnepre sütött termékeket Kovács István görögkatolikus parókus áldotta meg. Az augusztus 20-i ünnepre pedig már az idei termésből őrölt liszttel készítették a kenyereiket,  az alapanyagot a dunaföldvári malomból vásárolják hozzá. Róka Sándor, a Széchenyi Pékség kereskedelmi vezetője lapunk érdeklődésére elmondta, ebben az ünnepi időszakban kétszer annyi kenyeret adnak el, mint általában. Azt tapasztalják, hogy a vásárlóik ilyenkor jobban szeretik a hagyományos, kerek formájú kenyereket, de emellett természetesen még többféle termékkel is szolgálnak a kínálatban. Mint mondta, büszkeséget jelent számukra az, hogy Dunaújváros, Rácalmás, Mezőfalva és Adony államalapítási ünnepségeire is az ő kenyereiket viszik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában