Változó szabályozás

2 órája

KRESZ változás: Jogosítvány a rollerre?

Jelentősen megváltoztathatja a közlekedők hétköznapjait a jövőre ígért változtatás a Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása (KRESZ) előírásaiban. Többek között igyekeznek meghatározni az egyre elterjedtebb elektromos rollerek járműbesorolását is, ahogyan a többi mikromobilitási eszközét is. Érdemes lesz odafigyelni az új szabályokra, nehogy meglepetés érjen minket.

Balla Tibor

Ma még a KRESZ nem kötelez rá, mégis sokan használnak már sisakot

Fotó: Nagy Zoltán

Már több mint egy évtized telt el azóta, hogy először felmerült kormányzati szinten a Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása (KRESZ) újragondolása. Jelen állás szerint az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) 2025. március 31-re ígéri, hogy a parlament elé terjeszthető formába önti a megújult KRESZ-t. Öt munkacsoport dolgozik a tárca és a Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet (KTI) munkatársaiból hosszú ideje az új jogszabálytervezeten és a hozzá kapcsolható egyéb szabályozások reformján, bevonva számos külső szakértőt. Ebben a szakértő testületben több, mint 50 szervezet 105 szakértője vesz részt, a közlekedési tárcán és a KTI-n kívül a műszaki felsőoktatás, a mérnöki kamara, a kormányhivatalok, a rendőrség, a szakmai-, érdekképviseleti szervek, a bíróságok, az ügyészségek és a közútkezelők is. A közlekedési szabályrendszerhez, ezen belül a KRESZ-hez eddig több, mint 550 javaslatot kaptak, illetve dolgoztak fel. A közelmúltban néhány konkrét javaslat is napvilágra került, ami érinti az egyre elterjedtebb elektromos rollerek tulajdonosait is.

KRESZ
Az érvényben lévő KRESZ még nem ismeri az elektromos roller fogalmát
Fotó: Kovács Péter 

Irányjelzés, védelmi sáv

A teljes tervezetről még talán nem érdemes beszélni, most csak az elektromos rollereseket érintő néhány változtatásról ejtünk szót. Az új szabályozás szerint az irányjelzést az irányváltoztatással járó manőver előtt legalább 2 másodperccel el kell majd kezdeni, és annak végéig jelezni, azonban a karjukkal jelző kerékpárosokat és a rollereseket nem köteleznék ennek fenntartására. Az egyeztetés alatt álló elképzelések közt szerepel az úgynevezett védelmi sáv fogalmának bevezetése is, az úttest szélén egy hozzávetőleg egy méter széles elképzelt területet határolnának le a kerékpárral, rollerrel vagy más, sérülékeny, nagyon lassan haladó járművel közlekedők, valamint a gyalogosok számára, amelyet az irányváltoztatás és elsőbbségadás szempontjából külön sávnak tekintenének.

 

KRESZ: Kisteljesítményű, nagyteljesítményű motoros roller

Lényegi változtatás, hogy az elektromos rollereket két csoportba osztanák. A jelenleg hatályos KRESZ nem ismer elektromos roller járműkategóriát, így ezeket a mikromobilitási eszközöket  a tulajdonságaik alapján elektromos kerékpárnak, segédmotoros kerékpárnak, vagy motorkerékpárnak lehet minősíteni. Az elképzelés szerint az új besorolás szerint motoros rollernek minősül majd az 1000 wattnál kisebb teljesítményű, vagy 35 kilónál könnyebb, illetve sík úton, önerőből 25 kilométer per óra sebességnél nem gyorsabb, legalább kétkerekű, egy tengelyen kormányzott, vezetőjét állva szállító jármű. Ebből következően már nagy teljesítményű motoros rollernek számítana majd az 1000 W-nál erősebb motorral rendelkező, vagy 35 kilónál nehezebb, 25 kilométernél per óránál gyorsabb jármű. Ezt egyébként már előrevetítette a kötelező biztosítás szabályainak nyári változása is. A kisebb rollerekre a kerékpáros szabályok vonatkoznának majd, így ezek használatához a jövőben sem kell majd vezetői jogosítvány, kötelező biztosítás, vagy védőfelszerelés. Azonban ezeket is csak a 12 évnél idősebbek vezethetnék ott, ahol egyébként kerékpározni is szabad, tehát a főútvonalra csak akkor hajthatnának ki, ha  van kerékpáros-felfestés, viszont ezeken a helyeken kötelező lenne a védőfelszerelés használata is.

Az erősebb e-rollereket már a segédmotor kategóriába sorolnák,

így ezekre kötelező biztosítás mellett előírnák a bukósisak használatát is, legnagyobb sebességüket pedig 40 kilométer per órában maximalizálnák. Az ilyen járművek nem használhatnák a gyalog- és kerékpárutakat, a járdákat, a kerékpársávokat. Az egyéb modern, nehezebben besorolható közlekedési eszközök (monowheeel, segway) egyelőre a „tűrt” kategóriába tartoznak, de a szabályalkotók nem zárják ki, hogy a jövőben azok használatát is szigorúbban szabályozzák majd.

p1090757
A közösségi rollerek többségét teljesítménye a kisteljesítményű kategóriába sorolja
Fotó: Pusztai Sándor

Nem kell rohanni

Természetesen nem kell azonnal rohanni bukósisakot venni, vagy levizsgázni a nagyobb rollerek tulajdonosainak, hiszen még nincs érvényben a szabályozás, de a gondolathoz már el kell kezdeni hozzászokni. Ha minden a tervek szerint alakul és 2025 márciusának végére valóban beterjeszthető formában lesz az új KRESZ, akkor is időbe telik majd, még mire azt elfogadják, ezután pedig egy viszonylag hosszú hatálybalépési időszak következhet, amely az átállást segíti, hiszen például a járművezető-képzésnek is intergrálnia kell majd. Ez összességében fél év, de akár egy év is lehet a jövő tavaszi beterjesztéstől számítva. Vagyis még viszonylag sokára büntethetnek először a rendőrök a megújult KRESZ szerint.

Rollerrel sem fér bele egy sör
A büntetőjog fogalomrendszerében a gépi meghajtású jármű jelentése egységes és tisztázott: gépi meghajtású jármű minden olyan jármű, amelyet beépített erőgép hajt. Mivel az elektromos roller a közúti forgalomban használt, alapvetően személyszállításra szolgáló eszköz, és akkumulátorral beépített erőgép hajtja, így elkövethető vele az ittas járművezetés.

Például ha az elektromos rollert vezető súlyos testi sértést okoz másnak, akkor testi épség elleni bűncselekmény miatt vonható felelősségre.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában