Az én történeteim – 22. rész

Ahogy az előző részben megírtam 1993 szeptemberében kineveztek a Meleghengermű gyáregység műszaki vezetőjének. Visszagondoltam a régi időkre, amikor harminc évvel azelőtt, 1963-ban (17-éves koromban) itt kezdtem a géplakatos szakmát. Óriási szerencsének és megtiszteltetésnek éreztem a kinevezésemet. Új munkakörömben a karbantartás, a műszaki fejlesztés, beruházások irányítása és felügyelete is hozzám tartozott. Közvetlen főnököm Kokas Tibor gyárvezető lett. Őt régóta ismertem és nagyra becsültem hasonló gondolkodása miatt. A meleghengermű többi vezetőjével is évek óta kapcsolatban voltunk, ezért könnyen beilleszkedtem a vezető gárdába. A Hideghengermű gyáregység nem tartozott a hatáskörömbe, mert azt az Dunaferr Acélművek Kft. megalakulásakor leválasztották és vegyesvállalat formájában az osztrák Voest-Alpine céggel működtették. A meleg szalagsori termelés növelése mellett, a hengerelt szalag minőségi követelményei is nőttek, ezért mint korábban is utaltam rá, állandóan volt valami fejlesztés a meleghengerműben. 

 A minőségbiztosítás egyik kiemelkedő projektje volt a hengerlési erőmérő cellák beszerzése a szalagsori hengerállványokhoz. Ezek a hengerállító orsók és a felső támhenger tőkék közé vannak beépítve és hengerlés közben mérik a hengerlési erőt. A kanadai KELK nevű cég által gyártott berendezések műszaki átvétele 1994 nyarán a kanadai Torontóban volt. A kiküldetésben részt vevők Kokas Tibor gyárvezető, kohómérnök, Keve Márton villamos mérnök és Nyíri Miklós gépészmérnök , valamint Borbély György üzletkötőként a Dunaferr Kereskedőház Kft. részéről. 

Készülődés az amerikai útra

Mindig szerettem volna eljutni Amerikába – mivel apám ott élt – és most erre is lehetőség nyílt. Ők Torontótól 200 km-re laktak az USA-ban, Buffalóban. Még itthonról felhívtam őket, de kiderült, hogy épp Magyarországon vannak a rokonaiknál (engem nem is értesítettek az ittlétükről). Elhívtam őket a dunaújvárosi új otthonunkba a Gőzmalom utcába.

Teljesen el voltak varázsolva, hogy milyen úri körülmények között élünk. Mondta is apám, hogy – „Ne vágyjál fiam Amerikába, ez Amerika ahogy ti itt éltek”. Elmondta, hogy ő és a felesége a Buffalóban működő „Bethlehem Steel Corporation” nevű acélgyártó műben dolgoztak nyugdíjazásukig. Megmutattam nekik a diplomamunkámat, amiben az ottani acélgyártó műről is írtam 15 évvel azelőtt. Mint az első találkozásunkkor, most is csak pár órát voltak nálunk. Csináltunk néhány közös fotót, aztán visszamentek Szigetszentmiklósra, majd onnan aztán Amerikába. Többet nem is találkoztunk és a levelemre sem válaszoltak. Valószínű, hogy apám szégyellte, hogy nélküle is „vittem valamire”, vagy más, ismeretlen oka volt a távolság tartásának. Évtizedek múlva, haláluk után hallottam hírt felőlük, de az egy későbbi történet.

Utazás Amerikába 

A kollégáimmal nagy izgalommal utaztunk, egy Boeing 747-es repülővel az Atlanti óceán felett New York-ba. A repülőgépen gyakori koccintgatás közben csak a térkép monitoron láttuk, hogy hol járunk. Az ablakon kinézve a végtelen óceán és a kék égbolt tárult elénk. Amikor megláttam Amerika partjait úgy éreztem magam, mint Kolumbusz Kristóf 1492-ben. A Kennedy repülőtér hatalmas volt és az emeleti tranzit váróból láthatók voltak a kb. 60 km-re lévő Világkereskedelmi központ ikertornyai is, amelyeket később, 2011-ben a terroristák leromboltak. A tranzitból nem mehettünk ki, ezért New York-ból nem láttunk semmit, csak a repülőtér mellet lévő 6-8 sávos autópályát, amelyen az új autócsodák mellett sok „roncsautó” is közlekedett. Innen egy 12 személyes viszonylag öreg repülőgéppel utaztunk tovább a kanadai Torontóba, végig a tengerpart felett. 

Előfordult, hogy 10 métereket zuhant a gép és a mögöttünk ülő fiatal hölgyek az út végére telehányták a kapott nejlonzacskókat. Bizakodtunk, hogy nem zuhanunk le. 

Torontó, ahol minden óriásinak tűnt 

Szerencsésen odaértünk és a torontói repülőtérről egy hat személyes Limuzin vitt bennünket a Radisson Hotelbe, ahol mindenki külön szobát kapott. Kicsit rendbe tettük magunkat, majd tovább mentünk az üzletet közvetítő, HATS- cég irodaházába, amely egy több emeletes üveg burkolatú épület volt. Feltűnt, hogy a bejárattól 5-6 méterre, a szabadtéren kijelölt dohányzónál, állva beszélgetett és dohányzott néhány irodai dolgozó. Sajnáltuk a Keve Marcit, mert közülünk csak ő dohányzott és erre máshol nem volt lehetősége. A cég igazgatója bemutatta az irodaépületben folyó munkát. Ezután elhajtottunk az otthonába, egy kastély formájú épületbe, ami belül átriumszerűen volt kialakítva. Ott megvendégeltek bennünket és látszott, hogy nemcsak nekünk tartottak itt fogadásokat. Nagyon jól éreztük magunkat és örültünk, a vendéglátásnak. Másnap reggel egy fehér limuzin jött értünk a szállodához és azzal utaztunk, felhőkarcolók között a KELK- cég telephelyére. 

A telephely a városon kívül volt és több földszintes, hosszú épületből állt. Korszerű gyártmányaik voltak, amelyek alkatrészeit valahol kooperációban gyártották. A berendezéseket itt szerelték össze és itt végezték a teszt vizsgálatokat is. A mi erőmérőink mellett még tengeralattjáró műszereket is gyártottak. Megmutatták a tervező részlegüket és a munkafolyamatokat is. Az erőmérő cellák előkészítését és tesztelését végző csoportban több, az egykori szocialista országokból emigrált mérnök és technikus dolgozott. Voltak ukránok, románok és magyarok is. Megnéztük a mi részünkre készülő erőmérő cellák szerelési folyamatát is.

Munkaidő végén elvittek bennünket Torontó belvárosába, ahol találkoztunk a KELK- cég tulajdonosával és családjával. 

Itt megtudtuk, hogy a cég értékesítési igazgatója és a cégtulajdonos felesége is Romániából származott. Megnéztük a város nevezetességeit, pl. az acélszerkezetű városi piacot, ami úgy nézett ki mint a Dunaújvárosban a római katolikus nagytemplom, csak kb. ötször nagyobb alapterületű. Itt megkóstoltunk néhány különlegességet, majd elbúcsúzva a cégtulajdonostól, egyik magyar beosztottja kíséretében meglátogattuk az 500 méter magas TV tornyot. (ásd: címlap fotó) Lifttel mentünk fel a kb. 300 méter magasan lévő forgó étterembe, ahol véletlenül találkoztunk egy kecskeméti házaspárral, akiket a magyar beszélgetésükről ismertünk fel. Itt megvacsoráztunk és gyönyörködtünk a kilátásban. Onnan láttuk a „Yung street” nevű autópályát is, ami (állítólag) az Atlanti óceántól a Csendes óceánig átszeli a Kanadát. Elég késő volt, amikor visszaértünk a szállodába. 

A Niagara vízesésnél 

Harmadik nap megint limuzinnal mentünk a cég telephelyére, ahol végignéztük az erőmérő cellák szerelését és meghallgattuk a szakértőik előadását. Munkaidő végén elautóztunk a Niagara vízeséshez, amely kb. 100 km-re van Torontótól. Lenyűgöző volt élőben látni a vízesést. Láttuk a hidat is ami a Niagara folyó felett vezet át az USA-ba, a nem messze lévő Buffalóba, ahol apámék laktak, de ebben az időben ők épp Magyarországon voltak. 

Megebédeltünk a vízesés melletti kilátótorony tövében lévő étterem teraszán, majd vissza autóztunk Torontóba. Az úton a táj olyan volt, mintha a magyar Alföldön utaztunk volna.

Torontó belvárosában 

A negyedik napon ismét limuzin vitt bennünket a cég telephelyére, ahol délelőtt végig néztük a szereléseket. Délután elmentünk egy gömb panoráma moziba és megnéztünk egy háromdimenziós filmet a tenger élővilágáról. Este a belváros egyik híres éttermében vacsoráztunk, amelynek állítólag magyar tulajdonosa van és olyan nagy, hogy a terem közepén lévő asztalon egy eredeti FORD T-modell autó van kiállítva. (A magyar tervező mérnök, Galamb József tiszteletére.)

Kicsit távolabb egy eredeti nagyságú Dávid szobor másolat látható és hatalmas kínai vázák. Ráadásul telt ház volt és egyes alkalmakkor cigányzenekar játszik. Megvacsoráztunk, majd visszavittek bennünket a szállodába. 

Az ötödik napon újabb limuzinnal mentünk a cég telephelyére, ahol bemutatták a tesztelések eredményét. Jóváhagytuk és aláírtuk a jegyzőkönyveket. Munkaidő végén megvendégeltek bennünket, elbúcsúztunk és visszavittek a szállodába. Utolsó reggel a „szokásos” fehér limuzin jött értünk és kivitt bennünket a repülőtérre. A hazautazásunk zavartalan volt.

Szerző: Nyíri Miklós

 Itt találja Az én történeteim előző részeit!