Idén végez az első hatosztályos évfolyam

2024.09.26. 14:00

Már tizennégy nappalis gimnáziumi osztály a Pannonban

Ha patetikusan fogalmazunk ez a tanév a Pannon Oktatási Központ (POK) Gimnáziumának éve lesz. Ugyanis az a különlegessége ennek, hogy kifut az első hatosztályos gimnáziumi évfolyam, amely egyedülálló a városban. Ezzel ebben az évben elérték a maximális 14 osztályt a nappali szegmensben. Erről és az intézményt érintő más fontos kérdésekről beszélgettünk Borgulya Zoltán igazgatóval.

Várkonyi Zsolt

Borgulya Zoltán a Pannon Oktatási Központ igazgatója

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A Pannon Oktatási Központ nyáron sem hagyja magára a diákokat, hiszen akiknek lehetőségük van rá élhetnek az intézmény által kínált program ajánlattal. 

Mire fókuszáltak ezen a nyáron?

– Nyáron sem állunk le, hiszen az ország különböző telephelyein intézményünk felnőttképzésének szakmai gyakorlatait is meg kell szerveznünk. Ami a dunaújvárosi gimnáziumot illeti mind a saját, illetve az intézményünk iránt érdeklődő – korábban a bemutató órákon résztvevő - diákoknak tematikus táborokat kínáltunk ebben az évben. Elsősorban a tanmenetünkben emelt szintű képzésekhez, szaktárgyakhoz kapcsolódó tematikákat részesítettük előnyben. A nyári hónapokban, rögtön a tanév vége után négy sikeres tábort szerveztünk, ezek tematikája igazodott az intézményünk profiljához. Nagyon sokan jelentkeztek. Volt természettudományos, informatika-robotika hét, illetve angol nyelvi tábort is tudtunk indítani, ez utóbbiból kettőt is, mert annyian akartak részt venni. 

Mindez nagy kihívás a pedagógusoknak is, hiszen a legtöbb esetben a gyerekek az informatika területén már a családból felvértezve érkeznek az iskolapadba. Ezen a területen aztán tényleg nem lehet hátra dőlni, hiszen napról napra változik ez a terület…

– Valóban a szakembereink, a pedagógusaink folyamatos, élethosszig tartó tanulásban vannak, hogy a diákoknak a tudást át tudják adni. Nem csak az informatika, hanem valamennyi szaktárgy esetében. A táborokba a tanári karunkon kívül a különböző egyetemekről érkező előadókat is sikerült „igazolnunk”, akik a felsőoktatásban is oktatják ezeket az előbb említett tárgyakat.

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Kiemelt tárgy az idegennyelvi képzés, nyaranta vagy az év elején külföldi táborokkal is. Milyen ezeknek a fogadtatása?

– A nyári tematikus táborokat néhány évvel ezelőtt épp az idegennyelvi táborokkal indítottuk, hiszen ma már a nyelvtudás szinte alapvető elvárás akármerre közlekedünk a világban. Ez már valójában olyan, mint a levegővétel, ami nélkül nem lehet létezni. Az idegennyelvi tagozatainkat minden évben megerősítjük egy hét célnyelvi országba szervezett kirándulással. Tavaly Máltán erősítették nyelvtudásukat az angolosaink, a spanyolosaink meg a közelmúltban tértek haza (mintegy harmincan voltak – a szerk.) Benalmádenből, Spanyolország déli részéről, ahol családoknál voltak elhelyezve. Délelőttönként és délutánonként napi 6-8 órányi spanyol nyelvi oktatás volt, ahol a világ több országából összegyűlt fiatalok a tudásszintjük szerinti csoportokba beosztva tanulták a nyelvet. Városnézés, kirándulás is szerepelt a programban, ahol az idegenvezetés és a kommunikáció spanyolul történt.

Egy oktatási intézmény portfoliójának rendre része az „utánpótlás nevelés” ez esetben a felvételi előkészítőket értve alatta.

– Mint minden évben most is elindítjuk a felvételi előkészítőnket, külön a hat- és külön a négyévfolyamos tanulóinknak. Ez egy tizenkét alkalomból álló sorozat, ahol begyakorolják a diákok a központi írásbeli típusfeladatait. Egy „házi verseny” zárja a folyamatot, ahol értékes nyereményeket kapnak a résztvevők. 

Idén végez az első hatévfolyamos osztály, így teljessé vált az „osztálylétszám”. Melyek a tapasztalatok?

– Igen így már 14 osztálynyi, mintegy 400 diák tanul nappali tagozaton a POK-ban. Ez a tanév sok szempontból egyedi, először lesz nálunk három osztálynak szalagavatója, ballagása és érettségi vizsgája, hiszen az első hatévfolyamos osztályunk, ahogy Ön is említette, végzős korba ért. Érdekességként mondom, hogy nyolcadikos korukban – miután már két éve nálunk tanultak – ők is megírták a központi írásbelit, és eredményük szignifikánsan meghaladta a külsős, a négyosztályos gimnáziumi képzésre jelentkező diákok eredményeit. Ez egy angol tagozatos osztály, ahol már hetediktől két nyelvet tanulnak a diákok. Ennek és a csoportbontásoknak köszönhetően több tanuló már a 10. végére, tehát négy év után felsőfokú nyelvvizsgát szerzett. Mindamellett több diákunk is előrehozott érettségi vizsgát tett, ami szintén a legjobbak közé emeli őket. 

– Összesen tehát 19 előrehozott érettségink van, 15 diák által, ami 54 százaléka a 28 fős osztályunknak. Magyarországon a rendelkezésre álló adatok szerint a középiskolai előrehozott érettségit tevők aránya 33 százalék osztályonként, tehát bőven meghaladjuk az országos átlagot. Ennek az osztálynak a teljesítménye visszaigazolta a képzési formához fűzött reményeinket.

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Sokan nem tudják mi lehet a különbség a nyolc-, illetve a hatosztályos gimnázium képzés között. Ön pszichológus is, mi az álláspontja ezzel kapcsolatban?

– A hatosztályos képzés létjogosultsága nálam erősebb. Ahogy korábban is nyilatkoztam már nagyon fontos, hogy milyen életszakaszban kezdi meg a kisdiák ezen iskolarendszerű képzést, hiszen ebben a korban, 12 évesen már mások az életkori sajátosságok, mint a nyolcosztályos, 10 éves korban megkezdett kisgimis képzés esetében. Ebben a korban ez a két év nagyon sokat számít, hiszen sokkal rövidebb idő alatt lehet az általános és középiskolai képzés közötti átmenetet a hatosztályos rendszerben megvalósítani. Nagyon fontos, hogy ebben a korban a gyerekek már könnyebben alkalmazkodnak a gimnáziumi tanulási sajátosságokhoz, a figyelem koncentrációjuk is jobb, és a rájuk jellemző fejlődés – élettani szabályoknak megfelelően sikeresen be tudnak illeszkedni a gimnáziumi képzésbe.

Ez megmutatkozik ma már az egyetemi felvételi eredményekben is.

– Már tavaly és idén is nagyon sok tanulónk elérte azt, hogy az első helyen megjelölt felsőoktatási intézménybe jutott be. Az államilag támogatott szakok között több jogász, orvos és számos műszaki képzés is szerepel, sőt pszichológus hallgatónk is lett az előző tanévből. Azért azt mindannyian tudjuk, hogy az nem mindegy, hogy valaki 320 vagy 440-450 ponttal jut be egy egyetemre. 

Adódik a kérdés, hogy milyen a kapcsolat a Dunaújvárosi Egyetemmel?

– Tavaly szerződést kötöttünk velük, ami két fontos pillérből áll. Az egyetem számára nagyon fontos, hogy számukra is nagyon értékes hallgatókat tudjunk javasolni és útjukra indítani. A megállapodásunk arról is szól, hogy az év több szakában bemutató órákat tartanak az intézményünkben akár tanórán, akár tanórán kívül. Mi pedig segítünk abban, hogy minden tanulónkhoz eljussanak ezek a lehetőségek. 

Van egy olyan olvasata is egy ilyen együttműködésnek, hogy helyben tartani a diákokat, a jövő nemzedékét. Talán így nagyobb az esélye annak, hogy itt telepednek le, itt keresnek munkát.

– Ez így van. Nekünk valójában ez volt az elsődleges, ez volt a prioritás, amikor ezt az együttműködést megkezdtük, ami valójában ezt a szerződést „ratifikálja”. Nagyon fontos a városnak is, hogy a jó képességű diákok, majd szakemberek itt maradjanak és annak fejlesztéséért, fellendítéséért tegyenek. Rá is fér a városunkra és nagyon szeretném, ha ez így is működne. Nekem személyesen is fontos, hiszen a város agglomerációs övezetében lakom, az intézmény is a városban működik. 

Végül egy személyes kérdéssel zárnám. Ön nem csak az elméletben, hanem a gyakorlatban is igényes, szereti a szép környezetet. Mondhatjuk, hogy a POK egy zöld, üde színfoltja is a városnak. Honnan van a természet szeretete?

– Talán oda is vissza lehet vezetni, hogy az egyik nagyszülő párosom bolgárkertészek, de a másik két nagyszülőm is gazdálkodók voltak. Nagyon sok időt töltöttem gyerekkoromban az iskolai szünetekben is a kertjükben, ahol tulajdonképpen piacra, eladásra termeltek. Már akkor megszerettem a növényeket. Az életem is úgy alakult, hogy környezetemet is igyekeztem szépíteni. Bár Nagyvenyimen, ahol lakunk paradicsom és paprika is van a kertünkben, de hobbim elsődlegesen a dísznövények, a díszkert, a gyönyörű kert, a park építése, szépítése. Nyilván ezt otthonról hoztam, a munkahelyemen is meghonosítottam, ma már szerencsére van olyan ember, aki ezt itt a munkahelyemen foglalkozás szerűen űzi. Mindez nem öncélú, azt szeretném, hogy az igényes környezetben a diákjaink értékrendje is fejlődjön, és vigyék magukkal azt, hogy saját környezetüket is építsék, szépítsék. És talán elmondhatom, hogy nem véletlenül csatlakoztunk a diákokkal legutóbb is a városi szemétszedési akcióhoz is, nem csak idén a Takarítási Világnap keretében, hanem más alkalmakkor is megtettük és megtesszük a jövőben is. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában