Bajnokok Ligája

2 órája

Derekasan helytállt a DFVE a világ legjobbjai ellen - képgalériával

A női vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első mérkőzésén nagyot küzdve, végül öt góllal kikapott a Dunaújváros a világ egyik legjobb csapatától, a spanyol Sabadelltől szombaton este. A DFVE játékosai nyolc gólt dobtak a sztáralakulatnak.

Gallai Péter

A DFVE a BL címvédő spanyol Sabadellt fogadta szombaton, s végül öt góllal maradt alul

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Rózsaszínbe öltözött az uszoda lelátójának nagy része szombaton, ugyanis a klub a mellrák elleni kampányhoz csatlakozva arra kérte szurkolóit, ilyen színben érkezzen, aki teheti. A két játékvezető, illetve a szakvezetők ruháján is ott volt a rózsaszín szalag. A DFVE egyből világsztár alakulattal kezdett az első körben, hiszen a Sabadell a Bajnokok Ligája címvédője, illetve nemrég megnyerte az európai szuperkupát is. A klub játékosa többek között a dunaújvárosiak korábbi kedvence, a világbajnok és Párizsban bronzérmet szerzett holland válogatott kapus, Laura Aarts. Azaz, ha valaki, ő aztán alaposan ismerte a hazai játékosokat. Illetve ide igazolt a szakág egyik legnagyobb játékosa, Keszthelyi Rita is. 

DFVE
A Kardos testvéreket köszöntötte Nagy Attila, a DFVE elnökségi tagja
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A találkozó előtt a DFVE elnökségi tagja, Nagy Attila köszöntötte a U19-es Eb-n ezüst, az U18-as világbajnokságon bronzérmet szerzett magyar válogatottban szerepelt Kardos Dominikát és Kardos Laurát.

A hazai csapatból a sérült Szabó és Somogyvári mellett hiányzott a görög légiós, Katsimpri is. Ő a BL-selejtező utolsó meccsén piros lapot kapott, amiért most töltötte le egy meccses eltiltását.

Aarts hárítása nyitotta a találkozót, aztán egy jó védekezés után a támadóidő letelte előtti pillanatokban Kardos Laura ejtett szép gólt. Horváth iskolaszerűen előzte meg a spanyol centert, ám nem sikerült élni a lehetőséggel, a fordulásból pedig Keszthelyi egyenlített. A meccs első kiállítását a negyed felénél Kardos D. szedte össze, ezzel pedig azonnal éltek a spanyolok Leiton révén, így már náluk volt az előny. Megkapta a maga fórját is a hazai csapat, de a blokkon elhalt a lövés. Garda büntetését sikerült kivédekezni, itt meg Mahieu blokkolt. Miután csak az oldalhálóba kötött ki a dunaújvárosi támadás végén a labda, a kontrából Gonzalez mattolta Maczkót. A negyed vége előtt ismét fórba került a DFVE, Horváth centerben került ziccerbe, de Aarts védett.

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő 

A spanyolok hozták el a labdát a második ráúszásnál, Horváth ötméterest érően szabálytalankodott, a büntetőt pedig Keszthelyi bevágta, 1-4. Aztán Horváth a túloldalon kiállítást harcolt ki, de még lövésig se jutott a csapat, elpasszolták. Szerencsére az ellenfél is rontott, aztán Kardos Dominika lökete szállt kapu mellé. A hibákat pedig könyörtelenül büntette a Sabadell, és már néggyel vezetett. Két centerrel próbálkozott a DFVE Mahieu mellé Sümegi ment be, előbbi birkózott ki egy kiállítást, de Aarts bravúrral védett. A kipattanót sikerült megszerezni, ám kontrát fújt a német játékvezető.

Maczkó leszedett egy ejtést, Garda pedig távolról próbálkozott, de a kapu fölé pattintott. Úgy nézett ki, ezúttal nem tudja olyan kiélezett csatára késztetni ellenfelét a csapat, mint az előző sorozat hazai meccsén. Bár akkor is néggyel vezetett már a Sabadell. Most viszont a második negyed derekán már öttel. 

A hosszú gólcsendet végre Dobi törte meg, aki bepattintott egy büntetőt, 2-6. Egy jó védekezés után Kardos Laura úszott meg, Matilde Ortiz pedig eltüntette a víz alatt, ami miatt utóbbi harmadik kiállításával végleg kiszállt a meccsből. Az előnnyel nem sikerült élni, de abban talán lehetett bízni, elfogynak a spanyolok, mert Leiton és Jurado is két hibával állt már ekkor. Bár a cseresoruk se piskóta... Aztán a negyed hátralévő idejében befagyott az állás, mert védekezésben és kapusteljesítményben mindkét fél jól teljesített.

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Nem adta fel a DFVE

A harmadik ráúszás is a spanyoloké lett, Maczkó bravúrral védte Giustini löketét, de a labda a Sabadellnél maradt, Keszthelyi pedig harmadszor is eredményes volt, 2-7.  Több fel, le úszás után Garda harmadik kiállításával kiszállt a meccsből, a fórból meg a labda be a magyar kapuba, 2-8. Sümegi Nóra tett róla, hogy ez a negyed se maradjon hazai találat nélkül, de közben folyamatosan nyílt az olló a felek között. S még szerencsénk se volt, mert Maczkó hiába védett egy nagyott, a kippatanót az ellenfél varázsolta kapujába. 

Hat percnél jártunk a nyolcból, amikor már nyolccal ment a sztárcsapat, 3-11. Azonban a DFVE nem adta fel, derekasan próbált küzdeni, aminek eredménye Pál, majd Dobi találata volt, 5-11. Maczkó sokadik jó védése után már csak három másodperc volt hátra, de Aarts simán fogta a távoli lövést.

Maczkó Lilla számos bravúrt bemutatott
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Remekül kezdődött a záró felvonás, Kardos Laura lövése a játékvezető szerint átment a gólvonalon, 6-11. Több remek védekezés, illetve Maczkó bravúr után a sokadik Sabadell támadásból Ortiz lőtt bombagólt. Amit Kardos Dominika másolt le, 7-12. Sőt, a közönség buzdítása mellett Dobi szintén egy kapufás lökettel ugrasztott talpra mindenkit, 8-12. Maczkó parádéja folytatódott, de közelebb már nem sikerült kerülni, végül Gonzalez állította be a végeredményt.

DFVE - Sabadell 8-13 (1-3, 1-3, 3-5, 3-2)

DFVE: Maczkó - Kardos D. 1, Garda 3, Horváth, Mahieu, Dobi, Kardos L. 2. Csere: Jonkl, Szalai, Pál 1, Sümegi 1.

Sabadell: Aarts - Gonzalez 2, Keszthelyi 3, Ortiz R., Garcia 2, Ortiz M. 4, Van de Kraats. Csere: Casado, Giustini, Leiton 1, Jurado 1, Carrasco, Dot Hidalgo.

Az esélyekkel mindenki tisztában volt, de a lányok ismét megmutatták, hogy hatalmas szívük van és óriási küzdők.  

  • A csoport másik mérkőzésén a görög Vouliagnemi idegenben 16-11-re nyert a spanyol Terrassa ellen.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában