Bajnokok Ligája

2 órája

Sztárok Dunaújvárosban, ellenük akarja a DFVE megmutatni

Szombaton 18 órakor a női vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában a Dunaújváros csapata a címvédő, friss európai szuperkupagyőztes spanyol Sabadellt fogadja. Komoly kihívás vár a DFVE-re.

Gallai Péter

Szombaton este a Bajnokok Ligájában a DFVE a címvédő Sabadellel játszik

Fotó: Laczkó Izabella

Az előző szezonhoz hasonlóan most is egy csoportba került a spanyol és a magyar együttes. A 2023 novemberi találkozón óriásit játszott a DFVE, a Sabadell csak egy góllal nyert úgy, hogy ennek ők örülhettek, mert az újvárosiaknak labdája volt az egálhoz. Azon a találkozón Dobi Dorina volt a legeredményesebb, aki a mostani BL-sorozat selejtezőcsoportjában négy meccsen kilenc gólt hintett úgy, hogy előtte a trieszti edzőtáborban eltörött az ujja. 

DFVE
Dobi Dorina és a DFVE nagy kihívás előtt áll
Fotó: Laczkó Izabella

– Az orvosokkal volt némi nézeteltérés emiatt, de összekötöttem. Az első két bajnokin viszont ezért nem játszottam, csak a legutóbbi meccsen. Még kicsit fáj, de összeforrt. A csapat és én is nagyon várom már ezt a találkozót, ez lesz az első olyan tétmeccs, ahol száz százalékig koncentrálni kell, odafigyelni, segíteni a másikat. Mert akkor érhetünk el olyan eredményt, amire büszkék lehetünk, de nem feltétlenül a győzelmet jelenti. 

Nagyon szeretem az olyan találkozókat, ahol olyan szintű ellenfélel játszhatok, amikor egy jó megmozdulásnak is örül az ember.

– mondta portálunknak. 

Dobi arról is beszélt, amikor megkapták az ellenfeleket – a Sabadell mellett a görög Vouliagmeni és a szintén spanyol Terrassa –, azt hitték, lehetetlen kategória a továbbjutás, ugyanis az előző szezonban csak a csoportelsők jutottak tovább. 

– Amikor megtudtuk, ezzel szemben a korábbi lebonyolítás szerint, az első kettő léphet tovább, felcsillant a szeme mindenkinek.

Ugyanis a másik két rivális ellen lehet keresnivalónk, mindenki érzi, lehetséges a továbbjutás, de nem elvárható.

Egyből a legnehezebb kihívás vár a DFVE csapatára

– Egyébként szerintem szerencsés a menetrend, ha valakivel kezdeni kell, legyen az a Sabadell, ha egy hónappal később játszunk velük, akkor sem javulunk annyit, hogy sokkal komolyabb esélyünk lesz. Míg a többiekkel szemben számít, hogy többet edzhetünk, illetve összeszokottabb lesz a csapat. Ráadásul Katsimpri az utolsó BL-selejtezőn cserével végleg kiállítást kapott, amiért egy meccses eltiltás jár, ezt most tölti le – magyarázta Dobi Dorina. 

Beszélt arról is, hogy a keddi bajnokin, amit megnyertek a III. Kerület ellen, a harmadik negyed nagyon rossz volt. 

– Nem is feltétlen a hét kapott gól miatt, hanem azt éreztem, bármit csinálunk, nem működik. Persze, a hiba benne van a játékban, de inkább olyan csapatok ellen jöjjön ez ki, akikkel szemben még belefér. Összességében jobbak voltunk, amikor egy gólra feljöttek, akkor sem éreztem, hogy bajba kerülhetünk. Úgy gondolom, a kis hibáink is nagynak tűnnek, példuál mert még nem szoktuk meg teljesen az új taktikát. 

Nagyban építünk a gyorsaságra, hogy fordulékony legyen a csapat, a kontrákra óriási hangsúlyt fektetünk. Utóbbit viszont csak úgy lehet megcsinálni, ha nem kapsz gólt, vagy labdát szerzel.

– Ez az egyik, amiben nagyon más szemlélet szerint játszunk az új edzővel. Illetve az előző rendszerhez képest sokkal nagyobb a szabadság a medencében, persze most is megvannak a keretek, de azok tágabbak – jegyezte meg Dobi Dorina. 

Maxim Kordonskiy vezetőedző új impulzusokat hozott, mindent megtervez, elképesztően prezíc, rengeteget kétkapuztak ellenfelekkel a felkészülés során. 

– Szombaton elsősorban nem az eredmény fog számítani, ha saját játékunkat, a taktikát a lehető legjobban megcsináljuk, akkor elégedett leszek. Az ellenfélnél játszik Keszthelyi Rita, de nem készülünk rá külön emberfogással, mert annyi világsztár játszik a spanyoloknál, hogy akkor a többieknek lesz tere. 

Elképesztő nagy nevek jönnek szembe. Szeretnénk ismét nagy csatára késztetni őket, lelkes közönségünk támogatásával

 – mondta. 

S ha már a szurkolók szóba kerültek, a DFVE arra kér mindenkit, hogy a mellrák elleni küzdelem hónapja alkalmából rózsaszínbe öltözve érkezzen. Ezzel támogatva velünk együtt a szűrővizsgálatokon való részvétel fontosságát. A végén pedig közös kép készül a csapattal. 

Ne csak magyarul kiabáljanak

Szintén meg kell még szokniuk, hogy van két légiós, a görög Katsimpri és az orosz Karnaukh, akik nyilván nem tudnak még úgy magyarul, ennek ellenére a meccsek hevében így kiabálnak nekik. Egyébként mindketten olyan mentalitásúak, ami ehhez a klubhoz kell. Dobi a nyáron ott volt a válogatott bő olimpiai keretében, ahol nagyon jól érezte magát. S nem az fájt, hogy végül nem utazhatott Párizsba, inkább az volt rosszabb, hogy már az első szűkítésnél kikerült, de megtanulta, ezek viszik előre. Utána viszont volt olyan egy hónapos pihenője, amit tartalmasan töltött. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában