Dunaföldvár

2 órája

Szüreti Fesztivál és Földváriak Találkozója

Ez a tradicionális, négy napon át tartó eseménysorozat gazdag és kiváló programkínálatot nyújtott az érdeklődők minden korosztálya számára. A Szüreti Fesztivál és a Földváriak Találkozója jellegzetes pillanatait most felidézzük.

Balogh Tamás

Szüreti Fesztivál és a Földváriak Találkozója – a hasonló programok gyakran protokolláris eseményeket jelentenek, de nem Dunaföldváron. Itt ez egy komolyan vehető baráti találkozó volt, szíves vendéglátással és nem kevés vetélkedéssel. Hogy miben?

Szüreti Fesztivál és Földváriak Találkozója Dunaföldvár - kiállításmegnyitó
Szüreti Fesztivál és Földváriak Találkozója alkalmával szervezett kiállítás megnyitója
Fotó: Németh Zsolt

Az első lépése lett a Földvári Kórusok Találkozója a Művelődési Központban már csütörtök este. A következővel egy rangos képzőművészeti kiállítást nyitottak meg – nívós műsorral ugyanott, szombaton délelőtt. A bevállalós kedvű Kaland túra távolról érkezett résztvevői, az időnként zuhogó esőben is megállíthatatlanul járták végig a várost. 

Izgalmas szakág a főzőverseny. Ennek sem most volt a legjobb időjárása, de persze, hogy a helyiek és a vendégeik, fittyet hánytak a gonosz időre és finom ételekkel rukkoltak ki.

Szüreti Fesztivál és a Földváriak Találkozója – A hivatalos megnyitó péntek délutánra esett

Amikor még a legszebbnek gondolt őszi időjárás áldásait, nyári ruhában élvezhettük. Horváth Zsolt polgármester persze már addigra sokszor áttanulmányozta a meteorológiai előrejelzéseket és nem csak lélekben készült a durva évszakváltásra. A fesztivál megnyitóbeszédében már jelezte, hogy három dologban reménykedik a hétvégét illetően. Abban, hogy az időjárás és a műsorok jók lesznek, ahogy a kilátogatók jókedvében is. Mindehhez mindenkinek szerencsét kívánt, amire mint kiderült nagy szükségünk is lett a következő napon. A péntek esti programok, a jó hangulatú nóta és operett gála és a parádés Firkin koncert viszont álom körülmények között sikerrel zajlottak le. Szombaton délelőtt az Ispánházban, a nevükben a Földvár megnevezést viselő települések polgármestereinek találkozóján is a fesztiválromboló eső lett az első téma, aztán haladtak tovább, mert bőven volt mit mondaniuk egymásnak.

A polgármesterek találkozóján
Fotó: Balogh Tamás

Csak az időjárás nem volt a barátjuk

Egy hatalmas eseménysorozatot precízen megszervezni, a fesztiválhelyszínt felépíttetni, a rengeteg közreműködőt hatékonyan koordinálni, a felelős döntéseket jól és időben meghozni. Talán „csak” ennyi volt a feladata a Dunaföldvári Művelődési Központ csapatának a Szüreti Fesztivállal kapcsolatban. Vezetőjükkel Pataki Dezső igazgatóval beszélgettünk.

– Az időjárás, ahogy tavaly, az idén sem volt a barátunk ezen a rendezvényen. A pénteki programok szépen lementek, a szombatit pedig, ahogy tudta, szét verte az eső. Amennyire lehetett, felkészültünk a nagy parti sátor kibérlésével, ami megmentette a szombat délelőtti programokat. A délutánira már sajnos alatta is átfolyt a csapadék, ezért használhatatlanná vált. A színpadi műsorokból az előbbi okok miatt sajnos le kellett mondani a Löfan csoport, és a Band Of Streets koncertet. Igaz, hogy a fellépésük idejére már elállt az eső, de az ő profi technikájuk felépítéséhez több órára van szükség, amit a szakadó esőben nem lehetett bevállalni. 

A felfújható nézőtér

– „Egyelőre” sajnos, csak álom, de szombat délutánra annyian jöttek hozzánk a Band Of Streets és a Néptánc gála megtekintésére, hogy arra lett volna szükség, de sajnos egy részük, csak hallgatni tudta a műsort, mert nem fért be a színházterembe…Felemás érzéseim vannak a Fesztivállal kapcsolatban, mert ami megvalósult az sok örömöt adott nekünk, de a lemondások nagy fájdalmat okoztak.

Béres Barbara
Fotó: Németh Zsolt

Béres Barbarára kétféle feladat is várt a szüreti fesztiválon. Mindenekelőtt a Dunaföldvári Löfan mazsorett csoport elnökeként egy, a közönség által nagyon várt fellépésre készültek, másrészt a Szüret Ízei főzőverseny zsűrijében is dolgozott.

– A zsűrizést egy különleges és szívesen vállalt elfoglaltságomnak mondhatom. Már a korábbi években is lehetőséget kaptam rá a különböző főzőversenyeken, ezért van benne gyakorlatom, és emellett, nagyon szeretem a finom falatokat! Nyitott vagyok a különböző stílusú konyhákra és mivel én is gyakorlom ezt a művészetet, kíváncsian kóstolom a mások főztjeit. Nagyon szépen dolgoztak a szüreti főzőemberek! Természetesen voltak olyan ételek, amikhez rendesen leültem volna, hogy azt fogyasszam el ebédre. A pörköltek között is volt egy-kettő, amiket akkor szeretetem, ha sűrű a szaftja és omlós a hús, amiből készült. Na és a leveseknél (amik nagy kedvenceim) is találtam egy fantasztikusat. A csúcs pedig tényleg a győztes, a kacsasültes tál volt, az isteni sült kacsamájjal, amit a lecsó ágyra helyeztek. 

Elmaradt a Löfan fellépése!

– Sajnos nem volt lehetőségünk arra, hogy bemutassuk ezt a műsort, amire külön készültünk, hogy örömöt okozhassunk a közönségnek. Felelősen kellett döntenünk. Az egy dolog, hogy a lányok könnyű nyitott ruhákban lépnek föl és abban a hidegben megfázhattak volna, Másrészt a pillekönnyű cipőjük nem alkalmas a vizes színpadon való mozgásra, és nem lett volna szerencsés dolog, ha az öltözőt a szabad ég alatt rendeztük volna be. Nagyon fáj miatta a szívünk, ahogy a felvonulás elmaradásáért is. Reméljük jövőre szép idő lesz!

A Szüret Ízei főzőverseny első helyezettje Dávid Kata lett

– Nagyon büszke vagyok és örülök ennek a sikernek. Az én tudásom frissebb, mint a dédiké, mert nálunk a Kele csárda konyhájában tanultam. Nincs benne semmi extra! Az biztos, hogy meg volt sütve, de mégis szép, illatos és omlós maradt ezért lehet, hogy van benne valami boszorkányság, de azt nagyon eltitkolom! Aki ügyes az el tudja készíteni, hiszen még pácolva se volt. A máj serpenyőben, kacsazsírban, egy kis lecsós alap mellett pár perc alatt elkészült. Sózni pedig utólag szoktuk. Mellette egy kis nyársra az ősz színvilágát hoztam egy kis aszalt szilvával és barackkal. Ugye, hogy nem nagy dolog?! 

A borlovagok is vendégeket fogadtak!

A Szent Rókus Borlovagrendből központi szerepet vállalt Csányi Tamás, (akit szóra bírtunk) mint séf, és a segítői Spicz Zsolt és Jánosházi Péter egy kiváló főzettel, a társaik pedig a szíves vendéglátással várták a társ lovagrendeket. 

– A sikeres lángossütő széria után, most egy kis vaddisznópörköltet készítettem – profi segítőkkel. A vendégek, (akik Adonyból, Kiskőrösről, Sárbogárd-Sárszentmiklósról, Kecskemétről érkezetek) fogyasztása alapján jól sikerült. Dacolva az esővel, Sűrű Janó lovagtársunk segítségével megtartottuk a felvonulást. Ő „befogott” egy traktort és a pótkocsiján, ahogy a felvonulást eltervezték, szépen körbejártuk a várost! És, ha már ilyen komoly túrára szántuk el magunkat, megálltunk a Sárga Pincésgödörnél, hogy betérjünk egy kicsit a Bajnok Józsi pincéjébe… Aztán tovább haladtunk és legbátrabbakkal meg sem álltunk a Burgundiáig, ahol az ottani barátaink vártak bennünket.

A Burgundián
Fotó: Balogh Tamás

Ismét nyitva álltak a pincék a Burgundián

A Szüreti Fesztivál idején a Burgundiai Pincesor Egyesület ismét szívesen fogadta az őket felkeresőket. Vecsei Pállal az elnökükkel beszélgettem.

– A barátságtalan idő dacára, teljesen kimaxoltuk a lehetőségeinket. Az egyik elnökségi tagunk, Sződi Imre bácsi javaslatára a Szüreti Fesztivál szombat délelőttjére állítottuk be egy speciális találkozást, ami a „Burgundia Nap” elnevezést kapta. Ide szűk családi körben érkezünk. Most viszont a Szüreti Fesztivál miatt mások is sokan jöttek a Nyitott Pincék programunkra , de szívesen láttuk őket délután háromtól. Borkorcsolyákat készítettünk és jófajta italokat kínáltunk nekik. Az Irsai borunk már elkészült, ezen kívül :

  • Kékfrankos rozét, 
  • Olaszrizlinget, 
  • Kiss Lajos barátunknak az Ezerfürtűjét, 
  • illetve óborokat töltöttünk a poharakba. A főszakácsunk Kövicsné Ági volt, segítői Kissné Szauervein Terézia, Marschalkó Györgyi, akik egy remek húsos káposztával lepetek meg bennünket. Szerencsére nem ijedtünk meg az egész napos rossz időtől és így egy jókedvű napot zárhattunk a vendégeinkkel együtt. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában