Kisapostag

3 órája

Töklámpás faragó fesztivált tartottak a gyerekek nagy örömére

Harmadik alkalommal rendezte meg ezt a kedves eseményt a kisapostagi Schalbert Alapítvány közössége.

Horváth László

Remek alkotásokat készítettek a gyerekek a tökfaragó fesztiválon

Fotó: Horváth László

A társaság vezetője Szatmári Piroska elmondta, az idén is nagyon jól sikerült a program. Húsz család vett részt a közösségi oldalon közzétett felhívásuknak köszönhetően. Igazán remek alkotásokkal rukkoltak elő a versenyzők.

- Csodás napsütés, vidám családok, gyönyörű környezet, gyönyörű faragások érkeztek, nagy örömünkre. A zsűrinek nehéz dolga volt, mert minden lámpás pompásan sikerült. Mindenki nyertes volt, a lényeget élhették át a gyerekek, a közös alkotás örömét. Az esemény erre az alap értékre épült. A fő díjat a töktortát, Szabó Ildikó gyermekeinek alkotása nyerte. Gratulálunk, szép munka volt. A fesztiválra készült töklámpások vasárnap estig megtekinthetők a faháznál. Köszönjük minden családnak és vendégnek, hogy részt vettek ezen a vidám családi programon. A Schalbert Alapítvány és a Nőegylet nagy szeretettel készült, örülünk, hogy részesei lehettünk a gyermekek örömének.

Tökös finomságokkal is készültek a szervezők Fotó:HL

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában