Sárdy János nevét viseli

2 órája

Átadták a zeneiskola épületét Dunaföldváron

„A zene kifejezi mindazt, ami szavakkal elmondhatatlan” — ez a Victor Hugo idézet, mint afféle jelkép fogadja a belépőket az újjászületett dunaföldvári zeneiskola épületében, ami korábban a városi könyvtárnak adott helyet. Mostantól a Pro Artis Alapfokú Művészeti Iskola, Sárdy János tagintézménye nevet viseli.

Balogh Tamás

Átadták a zeneiskola épületét Dunaföldváron, melyet Sárdy Jánosról neveztek el

Fotó: Balogh Tamás

Az intézmény átadásán megjelentek a tehetséges növendékek által bemutatott koncertet hallgatva megismerhették, hogy bár nem könnyű körülmények között helytállva, de eddig is magas színvonalú képzést kaptak az ott tanuló gyermekek.

Átadták
Átadták a zeneiskola épületét Dunaföldváron

Átadták a zeneiskola épületét – ezzel egy álom valósult meg 

Ezzel a gondolattal kezdte ünnepi beszédét Horváth Zsolt a város polgármestere:

– A megvalósulásnak elég rögös útja volt. Külön köszönetet mondok dr. Süveges Árpádné alpolgármester asszonynak, aki a motorja volt e létesítmény létrehozásának és általában a zeneiskola tevékenységének. Ebben az épületben korábban a könyvtárunk várta az olvasóit, de innét egy méltóbb, ragyogó helyre költözött. A képviselő-testületünk egy jó döntést hozott, amikor a zeneiskola részére alakítottuk ki ezt a csodás létesítményt. A munkára, ami néha döccenőkkel járt, a Szakképző Centrummal közösen adtunk lehetőséget. Ők és a zeneiskola is méltó helyet kapott. Aki az oktatásba fektet be az mindig a jövőt építi. Dunaföldvár város önkormányzatnak ez mindig prioritása volt. Megpróbáljuk a fiatalságot itt tartani. Például az oktatás fejlesztésével, hiszen az általános iskolák mellett a szakma és az érettségi megszerzésére is mód van a városunkban. A közelünkben van Dunaújváros az Egyetemével, ami szintén jó lehetőséget nyújt a számukra. Ez a most átadásra került épületrész a zenét oktató szakma elképzelései szerint, a munkájukat segítő módon és szépen lett kialakítva. Azt kívánom nekik, hogy lakják be és használják a gyermekek minél jobb eredményekre fejlesztésére. Mindenkinek, aki valamit is hozzátett ehhez a felújító munkához, a köszönetemet fejezem ki.

átadták
Zeneszó az új dunaföldvári zeneiskola épületében
Fotó: Balogh Tamás

Reméljük, végleges otthonra találtak

Cseharovszki Tatjána az intézmény igazgatója megemlékezett a kalandos útról is, amit ennek a nagyszerű intézménynek végig kellett járnia.

– Köszönöm a sorsnak, hogy egy olyan helyzet állt elő, hogy át kellett gondolni, hogy hol legyen a dunaföldvári zeneiskola bázisa?! A döntéshozóknak is köszönöm, hogy önálló épületként megkaphattuk ezt a helyet! A művészeti oktatás Dunaföldváron negyvenhárom évre tekinthet vissza, ami nem kis idő. Először a Paksi Állami Zeneiskola kihelyezett tagozataként, zongora és fafúvós szakkal indult. Helyi kezdeményezésre átkerültünk az itteni általános iskolához 1985-ben. Zenetagozatként folytattuk az oktatást 2006-ig. Az eltelt időszakban több épületben is megfordultunk. Ez a Beszédes József Általános Iskola új épületének a felépítéséig tartott. Az első állandó helyünket a Templom utca 9-ben a Szakiskolával együtt kaptuk meg. A megfelelő, nyugodt környezetben végzett sok munka segített bennünket ahhoz, hogy megkapjuk a Kiválóra minősített Alapfokú Művészeti Iskola akkreditációját, 2007-ben. Ezután több szervezeti átalakulásunk és az elnevezésünk megváltoztatása is bekövetkezett. Tavaly például ismét visszakanyarodtunk a kezdetekhez: a tanévet már a Paksi Pro Artis Művészeti Iskola tagintézményeként kezdtük meg. A korábban megszerzett önállóságunkat szeretnénk megőrizni, de egyúttal szorosabbra fűznénk a kapcsolatunkat a paksi intézménnyel.

A névválasztás

– A legutóbbi átszerezésünk egyik pozitívuma, hogy lehetőséget kaptunk a névválasztásra, melyet az új épületünk mostani avatási ünnepségével vettünk fel. Mi lettünk a Pro Artis Alapfokú Művészeti Iskola, Sárdy János tagintézménye. A névadónk Dunaföldváron, kántortanító állást töltött be a művészeti pályájának kiteljesítése előtt. Az elmúlt évtizedek alatt a bennünket irányító szervezet és a oktatásban dolgozó intézmények vezetőinek köszönhetően, szerves részévé váltunk a dunaföldvári oktatás intézményrendszerének. Bízom benne, és szeretném, hogy ez a jó kapcsolat a jövőben is megmaradjon, mert közös a feladatunk! Az értékközvetítés a neveléssel és az oktatáson át. A zene és a művészeti képzés segítségével egyaránt. A zene ugyanis létfontosságú az oktatásban. Ösztönzi a kognitív fejlődést, a kreativitást az érzelmi kifejezést és a fegyelmet. Tanítja a csapatmunkát, a kultúrák iránti érdeklődésre szoktat, növeli a magabiztosságot, mindeközben javítja az iskolai teljesítményt is. Ezért aztán tovább dolgozunk a dunaföldvári gyermekekért, a jövő nemzedékéért.

Az ünnepélyes szalagátvágás után
Fotó: Balogh Tamás

A zenei műveltség fontosságáról is szólt Süli János országgyűlési képviselő.

– Nem könnyű egy önkormányzatnak, amikor arról kell dönteni, hogy kultúrára, sportra, vagy útépítésre költse el a rendelkezésükre álló forrásokat. Azt gondolom én is, hogy nagyon fontos dolog az itt a településen élő és az ide bejáró gyermekek számára is olyan tudást megszerezni, ami fontos a számukra. A zenei műveltség is idetartozik. Örülök, hogy itt egy ilyen szép létesítményben tanulhatnak a diákok és jó feltételek mellett taníthatnak a tanárok. A jövőhöz és a város itt tartó képességének megőrzéséhez, ez az iskola is egy fontos dolog. Gratulálok az önkormányzatnak, hogy ilyen feladatellátásra is tudtak pénzt kiszorítani, és nem csak várták a segítséget, hogy majd mi megoldjuk. Jó munkát kívánok mindenkinek, a szülőknek és a gyermekeknek pedig sok sikert!

A példaképnek tekinthető városvezetés fontosságáról Gerzsei Péter tankerületi igazgató beszélt a köszöntőjében.

– Itt vagyunk egy gyönyörű, szépen felújított zeneiskolában, ami jó a földváriaknak, a gyermekeiknek és az itt dolgozó zenepedagógusoknak is. Nagyon köszönöm a polgármester úr, az alpolgármester asszony és a képviselőtestület hozzáállását ehhez a felújításhoz! Ugyanis az önkormányzatoknak hivatalosan semmi kötelező feladat sincsen az iskolákkal kapcsolatban. Nekik mégis fontos, hogy minél jobb körülményeket teremtsenek a tanulóknak és a pedagógusoknak egyaránt. Szerintem példaértékű a régióban mindaz, amit Dunaföldvár csinál ebben az ügyben. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában