Gurisatti Gyula Párizs előtt

2024.08.18. 15:30

Már nem olyan erős a kar, már nem olyan éles a szem

Gurisatti Gyula hamarosan ismét útra kel. Ugyanis az ötödik paralimpiáján vesz részt lövészetben. Akárcsak a nyári olimpiának, a paralimpiának is Párizs ad otthont. A dunaújvárosi sportolónak nem lesz idegen a helyszín.

Agárdy Csaba

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

 Elsőként tisztázzuk, mi is az a paralimpia? Röviden: a paralimpiai versenyeken mozgássérült, látássérült és enyhe értelmi sérült sportolók vehetnek részt. 1992-től szervezetileg összekapcsolták az olimpiával, és annak a helyszínén, három héttel annak vége után rendezik meg.
De térjünk vissza a dunaújvárosi lövészhez, Gurisatti Gyulához! Ahogy sportberkekben  hívják, Gyuszkó már az ötödik paralimpiájára készül. És, hogy miért nem  lesz számára ismeretlen a párizsi játékok helyszíne, azt ő maga mondta el: – Gréta lányom, tagja volt az olimpián szereplő magyar női vízilabda-válogatottnak, amely az ötödik helyen  végzett, az ő mérkőzéseit tekintettük meg a  helyszínen. 

Azt nem mondhatom, hogy olcsó mulatság volt, de megérte.

 Igaz, mi igen költségtakarékosak voltunk,  mivel a másik lányomnak, Lillának volt egy francia diáktársa, amikor Angliában tanult, és az ő párizsi lakásában laktunk, jelképes összegért. A belépőjegyeket Lilla fizette, ő most építkezik, nála ledolgozom majd a költéségeket. Az utazásunkat pedig autóval oldottuk meg. Csak vízilabda-meccseken  voltunk, de sok helyre ellátogattunk. Emellett napi három  órát edzettem. 

Úgynevezett száraz sütéseket végeztem, és célra tartottam.

 Egyébként nagyon profi volt minden, a biztonsági készültség kegyetlen volt, de mindenki készségesen végezte a munkáját. Engem például, amikor meglátták a rendezők, hogy műlábam van, az autónkkal egészen az uszodáig bemehettünk, és erre csak nagyon keveseknek volt lehetőségük – kaptunk rögtönzött párizsi  úti beszámolót a sportolótól.
Természetesen  a saját versenye is szóba került.
– Ez nem lesz az igazi paralimpia, mivel Párizstól kétszáz kilométerre rendezik meg a lövészversenyeket, ugyanott, ahol az olimpiát. A magyar sportlövőktől tudom, hogy egy laktanyaszerű épületben, elég mostoha körülmények között éltek, versenyeztek, és persze mesze az olimpiai falutól.
Az esélyeivel kapcsolatban Gurisatti Gyula elmondta, neki ez már az ötödik paralimpiája, 58 éves, már az, hogy megszerzete az indulási jogot,  számára egy ötös lottónyeremény. 
– Ha a tizedik és a huszadik hely között végzek, azzal maximálisan  elégedett leszek. Nehéz felvenni a versenyt a nálam jóval fiatalabbakkal,  huszonévesekkel, elsősorban az ázsiaiakkal. Bár most az előnyömre válhat, hogy az ázsiaiak Európában tizenöt-húsz körrel kevesebbet lőnek, mint otthon. Igaz, a Ázsiában  én is megszenvedek az időeltolódással, az ottani körülményekkel.  

Az én koromban már nem olyan erős a kar, nem olyan éles a látás, mint a fiatalabbaké.

 Ahhoz, hogy tartsam velük a lépést, kétszer annyit kellett edzenem  Párizsra, mint három éve Tokióra. Nagyrészt itthon készültem, becsülettel elvégeztem a munkát.
Gurisatti Gyula első versenyszámát a 10 méteres légpisztolyt augusztus 30-án rendezik meg. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában