Vármegyei foci

4 órája

Gyászos hétvégén vannak túl

A Fejér vármegyei labdarúgó-bajnokság II. osztály déli csoportjában „gyászos” hétvégéje volt több városkörnyéki település futballcsapatának.

Horváth László

Fotó: Horváth László

Botlott a listavezető Beloiannisz, négy győztes mérkőzésük után a középmezőnybeli Seregélyesnél vendégeskedtek, ahol 16 perc után, tíz emberrel próbáltak jó eredményt elérni, de nem sikerült. A Baracs is tudása alatt szerepelt és Sárszentmihályon hagyta a pontokat. Nem ment a Nagyvenyimnek sem, akiknek a lista végéről érkező Kisláng benyújtotta a számlát a kihasználatlan helyzetekért és győztesen távozott. A hétvége jó híre, hogy az Előszállás újabb ponttal gazdagodott, és sikernek örülhetett a Nagykarácsony is, akik a sereghajtó Pákozdot múlták felül 5–0-ra.

gyászos
A Nagykarácsony sima győzelmet aratott
Fotó: Horváth László

Előszállás – Apostag 1–1 (0–0)

Előszállás: Nagy – Horváth Ko., Kovalovszky, Horváth Kr., Nyári, Mukli, Béres (Horváth L. 82.), Garbacz, Horváth G. (Puskás 77.), Szalai (Takács 46.), Németh.
Gól nélküli félidőt követően támadóbb felfogásban jött ki a szünetről a hazai csapat és a 65. percben Garbacz révén vezetést is szerzett. A vendégek részéről a 71. percben érkezett válasz Muncan góljával, ami a meccs végeredményét is jelentette.

Masinka Csaba előszállási edző így értékelt: – Sajnos két pontot vesztettünk. Nem ismertük igazán az ellenfelünket és az első félidő inkább tapogatózósabb volt. Ez a másik részről is így alakult. A szünetet követően bátrabban futballoztunk, több helyzettel. Nyitottunk a felálláson, amiből egy szöglet után vezetést szereztünk. Nem sokkal később az ellenfelünk kihasználta az egyik eladott labdánkat a középpályán és ebből egyenlített. Jó csapat  az Apostag.

A Baracs vesztére „parasztfociba” ment bele

Sárszentmihály – Baracs 4–2 (2–0)

Baracs: Tóth – Hepp. Áldott, Karászi (Badi 52.), Wolf, Szurma, Katona (Sbihi 61.), Takács, Fülöp, Kiss (Kozma 72.), Éliás. 
Gólszerző: Tornyai (5.), Kiss (öngól 29.), Fodor (57.), Kuti (77.), ill. Sbihi (62.), Szurma (78.).
Körmendi Zsolt baracsi edző: – Nagyon kényelmetlenül éreztem magam a kispadon. Megbeszéltük, mit kell csinálnunk, hogy kell beleállnunk a meccsbe, erre pont az ellenkezője történt a pályán. 

Belementünk egy olyan „parasztfociba”, amit nem tudunk játszani, ennek következtében hozzá sem tudtunk szagolni a meccshez. Sajnos a sok gyenge teljesítményt nem bírja el ez a csapat.

Nagyvenyim – Kisláng 1–3 (1–0)

Nagyvenyim: Pék – Sipeki, Rezes, Ráthgéber, Princz, Balogh, Mohácsi, Deli, Kővári, Kőkuti, Kovács (Kiss 78.). 
Gólszerző: Kővári (22.), illetve Varga (47.), Molnár (56.), Nagy (92.).

Jó első félidő után a Nagyvenyim már nem tudott gólt rúgni. A Kisláng jobb helyzetkihasználással megfordította a mérkőzést és végül megérdemelten győzött.

A bajnokság állása

H. CsapatM.Gy.D.V.LG.KG.GK.P.
1.BELOIANNISZ BELOIANNISZ 54012781912
2.NAGYKARÁCSONYNAGYKARÁCSONY5401189912
3.POLGÁRDIPOLGÁRDI54011810812
4.ABA SÁRVÍZABA SÁRVÍZ63121713410
5.BARACSBARACS63121310310
6.ELŐSZÁLLÁSELŐSZÁLLÁS522111928
7.SEREGÉLYES-SÁROSD II.SEREGÉLYES-SÁROSD II.52121316-37
8.LAJOSKOMÁROM II.LAJOSKOMÁROM II.6213411-77
9.SÁRSZENTMIHÁLY-MASTERPLASTSÁRSZENTMIHÁLY-MASTERPLAST52121323-107
10.APOSTAGAPOSTAG61321012-26
11.KISLÁNGKISLÁNG6114712-54
12.NAGYVENYIMNAGYVENYIM5113713-64
13.PÁKOZDPÁKOZD5005214-120

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában