Hírek

2013.02.03. 16:25

Mellrákszűrés: még akár a tavalyi meghívó is jó!

Dunaújváros - A tavalyi mélypont utáni siker: növekszik a mammográfiás rákszűrés iránti érdeklődés Dunaújvárosban! Ez örömteli, mert az idejében felismert emlődaganat gyógyítható.

Körmendi Erzsébet

A korszerű műszerekkel felszerelt piros szűrőkamion múlt szerda óta állomásozik Dunaújvárosban a városháza főbejárata előtt, és szakképzett személyzet várja, kedves szavakkal üdvözli  a mammográfiás vizsgálatra érkező asszonyokat.

Dr. Szabó Gyuláné, a Life Egészségcentrum vezető röntgen asszisztense kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy csak Dunaújvárosban évente közel ötezer 45-65 év közötti asszonyt hívnak be a vizsgálatra, és sajnálatos, hogy a múlt évben például átlagosan  csak 45 százalékuk tartotta fontosnak a mellrákszűrést.  Az áprilisi-májusi alkalmakkor - amikor 26 napig volt a kamion  a városunkban  - 2166 értesített közül mindössze 780-an jelentek meg, ami 36 százalékos arány. Az október-novemberi tizenkilenc napos itt tartózkodásuk során pedig a  2289-ből 1027-en (45 százalék) éltek a lehetőséggel. Most 1300 asszonyt hívtak be - remélik még jobb lesz az arány!

A szűrőállomáson 4 felvételt készítenek (Fotó: Lázár Zsolt)

Szabó Gyuláné indokol is. A készített négy felvételt két, egymástól független radiológus szakorvos véleményezi, s ha bármelyikük úgy érzi, érdemes lenne még egyszer megnézni, akkor behívják új vizsgálatra a hölgyet a székesfehérvári központba. Mert a daganatot százszázalékos bizonyossággal kell kizárni.

A szakember  leginkább azért javasolja a mellrákszűrést, mert pár milliméteres  kézzel nem tapintható  elváltozást is kimutat, és a kezdeti stádiumban sokkal jobb a gyógyulás esélye, mint később, amikor már érezhető is a csomó a mellben. Ha kiderül a betegség, akkor sem engedik el a kezét az asszonynak, elmondják mit tegyen, és megfelelő szakemberhez irányítják.

Növekszik a mammográfiás szűrés iránti érdeklődés Dunaújvárosban - újságolja örömmel dr. Pásztor László, Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének egészségfejlesztési osztályvezető főorvosa.  -  Az első napokban a hideg időjárás tarthatta vissza egy kissé a hölgyeket, de utána  megjött a kedvük, és sokan voltak a szűrésen. Biztosak vagyunk benne, hogy ebben a dunaújvárosi háziorvosok és a DH rendszeres buzdítása is jelentős szerepet játszott.

A tavalyi évi átlagos megjelenéshez képest közel 15 százalékkal többen látogatták meg a szűrőállomást. Még néhány napig, február 8-ig akár tavalyi meghívó levéllel is részt lehet venni a  gyors emlőrák szűrésen - helyben!

A negyvenöt-hatvanöt éves hölgyek többségének gyermek, kamasz vagy fiatal felnőtt korú csemetéje van, miattuk is nagy kockázatot vállalnak, ha nem óvják egészségüket  - mondja a főorvos.

Elmulasztott vizsgálat - Pekarek János jegyzete

Azt hallom kollégámtól, hogy a városunkban most is működő, ingyenes mammográfiai (mellrák-felderítő) szűrésen a behívottaknak csak kevesebb, mint a fele jelenik meg. Negyvenhat százalék. Döbbenetesen alacsony arány.

Ezt mondhatnám akár érintettként is - mivel a minap hökkenten értesültem arról, hogy már a férfiakat is utoléri a mellrák! Ez nekem, született hipochondernek, igen rossz hír. De akad még rosszabb is. Elég csak belegondolni, hány anya és leány válhat e betegség áldozatává. Még ha túléli is, vagy testben, vagy  lélekben mindenképpen megcsonkoltan kerül ki az ügyből. Amit megelőzni elegendő lenne csak elsétálni ahhoz a bizonyos piros buszhoz a főtéren.

Nem nagy fáradtság. A legrosszabb esetben is egy kis ijedtség árán (amikor közlik az illetővel, hogy sürgősen keresse fel orvosát) megelőzhetünk egy sokkal nagyobb ijedtséget. Amikor a sebész közli, hogy már nincs segítség. Ez most persze ájtatos papolásnak hat. Úgyhogy elmondom édesanyám esetét. Aki már huszonhat éve halott. Pedig rendszeresen járt a különböző rákszűrésekre, mivel elég sok felmenője pusztult el nyomorultul ebben a szörnyű betegségben.

Egész pontosan félévente jelentkezett rákszűrésen. Csak  egyetlenegyszer hagyott ki egy ilyen alkalmat. Két év, számtalan műtét, iszonyú szenvedések  múltán:  halott volt.

Még ma sincs nap, amikor ne gondolnék arra az elmulasztott alkalomra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!