Sport

2010.06.23. 18:29

Mi lesz a Dunaferr SE csapatával? - Meg kell menteni a férfikézilabdát!

Dunaújváros/Veszprém/Budapest - A riválisok és a szövetség is aggódik a Dunaferr SE férfikézilabda-csapatának sorsa miatt. Mocsai Lajos és Sinka László is bízik a pozitív végkifejletben.

Gallai Péter

- Hatalmas a küzdelem a férfi szakágban az országok között, dinamikusan fejlődik a kézilabda. Ezért is nagy dolog, hogy vasárnap kijutottunk a vb-re. Tovább erősödik Európában az utánpótlás bázisok szerepe is. Viszont, ha eltűnik a piramis csúcsa, az egész rendszer összedőlhet. Amennyiben Dunaújvárosban ez megtörténik, az az egész kézilabdázásra negatívan hat. Főleg most, hogy az Országgyűlés azon dolgozik: sportágunk is kiemelt legyen. Ez egy történelmi pillanat, most megszüntetni egy központot vétek. Nekünk, s a többi klubnak is az az érdekünk, hogy minél több konkurens csapat legyen.

Mocsai aláhúzta: - Jelenlegi pozíciómban elképzelhetetlennek tűnik, hogy nem lesz első osztályú férfikézilabda Dunaújvárosban. Hihetetlen lenne azután, amit ez a klub elért a hazai és a nemzetközi porondon az elmúlt években. A generációváltáson áteső válogatott nagyon sok tagja kötődik Dunaújvároshoz, itt nevelkedtek, innen jutottak el a nemzeti együtteshez. Az utánpótlás-válogatottaknak is a Dunaferr a bázisa.

Lehetőségeihez képest mindent megtesz a Magyar Kézilabda Szövetség is, Sinka László elnök így nyilatkozott:

- Az MKSZ-nek nincsen beleszólása önkormányzati döntésekbe, a kezünkben lévő eszközökkel próbálunk segíteni, kapukat nyitni, lobbizni az együttes mellett. A Dunaferr az elmúlt években ontotta a felnőtt és utánpótlás-válogatottakat, fantasztikus az a munka, ami önöknél folyik. Megkerestem a polgármester urat is egyeztetés céljából, valamint az Országgyűlés Sport és Turisztikai Bizottságának tagjaival is beszéltem. Jelezték: próbálnak segíteni.

Az elnöknek felvetettük, nagyon szorít az idő, hiszen június 30-ig be kell nevezni az NB I-be: - Mindenki tudja ezt. Pont ma lesz elnökségi ülés, amelyen ez is szóba kerül. E tekintetben segítséget kell nyújtani a Dunaferrnek, lehetőséget adni, hogy megoldódjon a nevezésük. Ezért az utolsó utáni pillanatig el kell menni, tehát azt javaslom majd: a csapat kapjon haladékot. Az egész magyar kézilabda-társadalomnak - így nekünk is - érdekünk, hogy a magyar fiatalokat foglalkoztató, ebben a tekintetben legemblatikusabb csapat továbbra is a legjobbak között szerepeljen.

A Dunaferr SE a várostól már kapott segítséget, és dr. Dorkota Lajos városfejlesztési alpolgármester múlt heti, a DH-ban megjelent nyilatkozatában sem zárkózott el attól, hogy újabb segítséget kapjanak a férfikézilabdázók. Az ügyben már akkor megpróbáltuk megszólaltatni Pintér Attila gazdasági alpolgármestert is, aki a legutóbbi közgyűlésben elindítója volt a csapat finanszírozása miatt kialakult vitának, s aki az alábbiakban foglalta össze a történetet:

- Egy évvel ezelőtt az önkormányzat ötvenmillió forint visszatérítendő, áthidaló kölcsönt nyújtott a Dunaferr Sportegyesületnek, amit teljes egészében a férfikézilabda megmentésére fordítottak. Ezt a pénzt az ISD Dunaferr Zrt. támogatásából akarták visszafizetni, de a vállalat - a gazdasági válságra hivatkozva - felmondta a szponzori szerződést, így a férfikézilabdázók kilátástalan helyzetbe kerültek. Tisztában vagyunk azzal, hogy a klub nem tudja visszaadni a pénzt, ha fizet, nemcsak a férfikézilabda szűnik meg, hanem az egész egyesület. Ugyanakkor a Dunaferrtől sem várhatjuk el, hogy egyedül oldja meg a sport finanszírozását, ezért vázoltuk fel a sportkoncepcióban a központi városi sportegyesületről szóló elképzelésünket. Ennek finanszírozásába szerettük volna a többi városi céget is bevonni, elsősorban a nagyvállalatokat, a Hankookot és a papírgyárat. Több mint két hónapja, írásban kerestük meg a cégeket, de a mai napig még csak nem is reagáltak a levelünkre. Mivel az idő sürget, záros határidőn belül meg kell vizsgálnunk, hogy a városnak milyen lehetősége van az egyesület, s közelebbről is most a férfikézilabda kft. megsegítésére. Mert az nem kérdés, hogy meg kell menteni a férfikézilabdát!

A sporttámogatás ügyében már ma előrelépés történhet. Délután ugyanis az ifjúsági és sportbizottság rendkívüli ülést tart. Nyolc napirendi pont szerepel a programban, ebből kettő érinti a Dunaferr Sportegyesületet, illetve a férfikézilabda kft.-t. Az egyik javaslat az, hogy a DVCSH Kft. részére engedélyezzék a sport támogatását, ebből húszmillió forint jutna a férfikézilabdázóknak. A másik az, hogy a Dunaferr SE részére nyújtott ötvenmillió forintos visszatérítendő támogatást vissza nem térítendővé változtassák át.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!