Pinceszínház az alagsorból – se bűntény, se komédia

A klasszikus vicc jutott eszembe a Pinceszínház Hal négyesben című előadása után a Bartók aulájában. Tudják, amikor anyuka kiskamasz gyermeke lelkére köti, hogy a buli után köszönjön meg mindent, ami ízlett, a többiről nem beszélünk. Szép bútorok voltak a díszletben. A többiről nem beszélek.

De nem tehetem. Persze bizonyára bennem a hiba, ha nem súrolja orrom a bársonyszőnyeget, csak mert neves fővárosi művészek állnak a világot jelentőre Sztálinvárosban. Meg aztán, mi végre várok katarzist, ha a műfaji megjelölés „Zenés bűnügyi komédia”?

Ha katarzist nem is, de hogy se nem bűnügyi, se nem komédia, amit láttam az már aggályos. Langyos, őszbúcsúztató este, bágyasztóan szemerkélő esővel kint, hasonló hangulat bent. Pedig Wolf Péter nagyon igyekezett a faék egyszerűségű történetet oldani a zenés betétekkel. Frenkó Zsolt rendezésén is érezni a szándékot, hogy valódi komédiai helyzeteket teremtsen.

Valamiért mégis a három vénkisasszony és a felemelkedés vágyát magában forrón éltető inas halálos végű története az érdektelenségbe fullad. Az időnként előtörő kacajok is inkább csak erőltetettek, mint maguk a poénok. A tapsok is csak udvariassági tapsok. Valahol érthetetlen az egész, hiszen Bánsági Ildikó is, Egri Márta is bizonyított már számtalan esetben, nem csak a nevettetésben, de mély érzésű és tartalmú klasszikusokban is megállják a helyüket, mi több, sokszor pályatársaik fölé is emelkednek. Nagy múltú színpadi emberek, komoly teljesítményekkel a hátuk mögött.

Nem csoda hát, ha a Bartókban úgy látták, e nevek garanciát jelentenek a minőségre, a felhőtlen élményre. A csoda inkább az, miért maradtak oly sokan a nézőtéren a második felvonásra.

Sem az alakítások, sem a „koreográfia”, sem a meg nem írt darab nem indokolta. Mint ahogyan a végén a szűnni alig akaró vastapsot. Talán a megkönnyebbülés indokolhatta. Vagy – ami a rosszabb verzió – a fővárosi művészek előtti alázat, bárhogyan teljesítsenek is. Sem Hirtling István manírjai, sem Ambrus Asma karikatúra figurája, sem Bánsági évtizedes rutinja, sem pedig Egri Márta ereje nem indokolja ezt.

A Pinceszínház produkciója ezúttal csalódást keltett, pedig remek művészek léptek a Bartók színpadára, képeinken: Egri Márta, Bánsági Ildikó, Ambrus Asma, Hirtling István (Fotó: Bartók Kamaraszínház)

A Pinceszínház színvonala ezúttal az alagsorban maradt. Nagy kár, többet érdemelnének! Mint ahogy a Bartók közönsége is. Szerencsére még ebben a hónapban több olyan előadást várunk, amely hamar feledteti velünk ezt az estét. De a hó végén A padlás biztosan, pedig nincs telitömve „nagy” nevekkel.

Ideje kijelentenünk, a hírnév már nem elegendő. Már a városhatárban sem a Sztálinváros, hanem a Dunaújváros felirat fogadja a látogatót, nem kell tehát feltétlenül hasra esnünk a fővárosi haknikülönítmények előtt. Főleg nem akkor, amikor Lapis Erikák, Kiss Attilák ülnek az öltözőkben újabb és újabb feladatokra várva, hogy jobbnál jobban oldják meg azokat. Sorolhatnám a neveket, akiket ugyan talán csak mi, újvárosiak ismerünk, de szerepformálásuk felér az arannyal futtatott nevekéével. Talán érdemes lenne még jobban megerősíteni saját társulatunkat, még több lehetőséget adva nekik. Hiszen az érték, a minőség itt is megterem, csak kellőképp kell táplálni. Bizakodjunk a szerencsésebb folytatásban...