Foci EB

2024.07.13. 09:02

A dunaújvárosi Godslove spanyol győzelmet vár

A migériai illetőségű Egejuru Godslove a dunaújvárosi futball egyik ismert arca, aki egykoron a DPASE-ban, majd a Dunaferr futsal csapatában is játszott. Ő is elmondta véleményét a vasárnapi döntőről.

Várkonyi Zsolt

 Bár az ő csapata a franciák - akiknek szurkolt - már kiestek, igy azt gondolja, hogy a spanyolok behúzzák a döntőt, ők nyerik az Európa-bajnokságot. Arra a felvetésre, hogy a spanyoloknál játszó Yamalt Messihez hasonlítják azt mondta. Messi az Messi. Gyakorlatilag őt csak önmagával lehet definiálni. Ahhoz, hogy a 17 éves Yamal arra a szintre eljusson nagyon sokat kell dolgoznia. Ez a fiatal játékos még csak most került reflektorfénybe ezért nagy teher hárul rá, de ezt ezen a szinten már jól kell tudnia kezelni. Nem szabad elszállnia, nem szabad nagyképűnek lennie, kellő alázattal kell dolgoznia és akkor komoly karriert futhat be. Úgy gondolja, hogy Yamalék egykoron Európába menekültek és egészen más a mentalitásuk, mint azoknak a sztároknak, akik Európában születtek. És ami még nagyon fontos, hogy a spanyolok igazi csapatként működnek, amelyben a fiatalok és az idősebb játékosok egységet, jó közösséget képeznek. Ez lehet a végső siker kulcsa.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!