Horváth Tamás az óvodában

2023.12.07. 17:30

Híres kísérővel érkezett a Mikulás a nagyvenyimi gyerekekhez

Különleges ajándékot kaptak a Mikulástól a Nefelejcs Óvoda apróságai Nagyvenyimen. Horváth Tamás, az ország talán legegyedibb stílusú popsztárja, énekelt és táncolt velük, sőt még ajándékokat is vitt a számukra. Kísérője a fellépés szervezője, Kovács Richard a Richard Promo Sport tulajdonosa, valamint a HIIT-BOX 60 promótöre volt. A gyermekeknek és a két különleges személyiségnek egyaránt, egy életre szóló kellemes élménye született ezen a napon.

Balogh Tamás

Fotók: Balogh Tamás / Dunaújvárosi Hírlap

Több volt, mint egy felkészülési koncert

Horváth Tamás eddigi pályafutásának legnagyobb buliját ígéri a rajongóinak a Budapest Arénában az idei karácsonyra. Ezúttal is mosolyogva lépett a gyermekek elé, akik elképesztő boldog visítással fogadták és kísérték minden mozdulatát, Aztán együtt énekeltek és táncoltak vele, ameddig csak módjuk volt rá. 
– Be kell melegíteni valahol és a legnagyobb energiát hol, ha nem egy óvodában, a gyermekek között kaphattam meg?!  Nagyon jól érzem magamat a Mikulás napján, mert ugyanazt láttam a gyermekeken is. Örülök, hogy a Ricsiékkel oszthattam ki az ajándékunkat, és jó volt együtt énekelni az ovisokkal.

 

Mint egy óvó bácsi!

– Mindig imádtam őket és szerintem tudok a nyelvükön beszélni. Úgy látom, hogy ha kellőképen fókuszálok rájuk, és bírom velük a hangerőt is, akkor abból ilyen hatalmas buli kerekedik, mint ez volt.

Mikulás hívő vagy?

– Végtelenül hiszek benne a mai napig. Voltaképpen a szellemében, amit képvisel. Több szempontból is óriási hatással van rám. Mindig megünnepelem a napját. Bármilyen diétán is vagyok olyan nincs, hogy ezen a napon legalább egy mandarint és egy csokoládét el ne fogyasszak!

Imádom a meséket, szerintem sokat lehet belőlük tanulni. Máig szeretem hallgatni őket, és úgy érzem, hogy felnőtt fejjel talán még többet is adnak, mint kisgyermekként.

Csilivili színpadról az ovis tornaszobába

– Ugyanúgy élvezem ezt is, mint a pompás ragyogást. Lehet az a Budapest Park nagyszínpada, vagy majd most karácsonykor az Arénáé, Most voltunk a bejáráson, tehát álltam azon is, de az, hogy bejöhettem ide a kisterembe és énekelhettem a gyermekekkel, az ugyanolyan boldogságot adott nekem. Nem csak kaptam szeretetet, hanem adhattam is, és ez nagyon fontos!

Elvarázsolta a program

Horváth Gábor a Laktanya Fa-Ker Kft. tulajdonosa az esemény egyik támogatója volt.

 

– Nagyon örülök annak, hogy Horváth Tamás elfogadta a felkérésünket és velünk tartott ezen a délelőttön. Úgy láttam, hogy a gyermekek felkészültek rá, és nagyon élvezték ezt a fergeteges programot. Ez egy örömteli délelőtt volt! Hogy milyen viszonyba vagyok a Mikulással? A legjobb barátom! Mindig hinni kell benne, én is azt teszem. A másfél éves kislányommal újra megélem a nagyszakállú és az összes mese csodáját.

Magával sodorta a mesevilág

Kovács Klaudia a rendezvényt támogató IMC Kft képviseletében jelet meg.

 

- Csakis elragadtatással tudok beszélni erről a délelőttünkről, hiszen nagyon ügyes, lelkes, jókedvű és szép gyermekek varázsoltak el bennünket. Én is valami hasonlóan felszabadult ovis voltam, mint most ők. Szívesen visszaültem volna közéjük!  

Megfogott ez a szinte mesebeli világ, mert én is hiszek a Mikulásban és a mesékben is. Ezek sok tanulságot hordoznak, és felnőttként is jó azokra figyelni. Persze én a legjobban azokat szeretem, amelyeknek hepiend a vége. Boldog vagyok, mert engem már kora reggel meglátogatott, és szép ajándékot kaptam tőle.

A program megálmodója

Kovács Richard kemény sportember, de az ő szívét is megérintette az a hatalmas lelkesedés és a túláradó szeretet, ami az óvodában fogadta.

Kovács Richárd (b) Horváth Tamás (j)

– Örültem neki, hogy a gyermekeknek egy kis örömöt okozhattunk ezen a nevezetes alkalommal. A jövőben is szívesen megteszem, amikor lehetőség nyílik rá. Én csak a szervezője vagyok ennek az eseménynek. Az érdem a HIIT-BOKSZ résztvevőié és a hivatalos támogatóiké. A közönségünk  lenyűgözött, amikor láttam, hogy hangerőben és fizikailag is milyen bámulatos kondícióban voltak, amit a táncban mutattak be.

Én is az a felnőtt vagyok…

– Aki a Mikulást a barátjának tartja, mert soha nem is félt tőle. Az óvoda és a mesevilág kapcsolatát élőnek tartom, és magam is élvezem, ha hallhatok egyet-egyet belőlük. A kicsiknek valóktól a Walt Disney meséken át a Verne könyvekig, máig kedvesek nekem.

A kedves és rendíthetetlen házigazda

Viziné Tibai Ildikó az óvoda vezetője, ahogy ezen a legnagyobb aréna koncertek hangulatát idéző délelőtti találkozáson bemutatta, egy nagyon bátor és kiegyensúlyozott hölgy.

Horváth Tamás és Viziné Tibai Ildikó

– Ha arra gondolsz, én egy percig sem aggódtam, hogy a gyermekzsivaj ledönti a falakat, a hangjuk elszáll vagy, hogy túl ugrálják magukat! (Mondta nevetve) Ez egy nagyon jól sikerüld délelőtt volt, amit köszönök a Tamásnak, a Ricsinek és a támogatóknak. Fontosak nekik az ilyen események, mert építi őket. Jó a lelküknek, és építi a közösségüket is

Ők fegyelmezettek is tudnak lenni

– Igen, a csoki osztásánál is. Itt azért szabályok között élünk és hozzá vannak szokva. És egy csokiért? Azért pedig föltétlen kibírják! Nálunk óvodai nevelés folyik, aminek ez is a része, és a jó hatásaira később építkezni lehet.

A Mikulás?

– Lehet, hogy más is azt mondja magáról, de mi tényleg barátok vagyunk. Hosszú évek után ma reggel én is kaptam tőle ajándékot és nagyon boldog voltam tőle. És ahogy egy igazi óvónő, úgy én is szeretem a meséket. Mondani nagyon szeretem, közben figyelem a gyermekek csoda szép csillogó szemét, az arcukat, ahogy bele élik magukat. Tudod mit? Olyankor egy nagyon szép ajándékot kapok az élettől!
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában