Daruszentmiklós

2024.07.09. 11:30

Minden perce örömteli volt!

Nagy kihívás egy nyári tábort rendezni a saját tanulók számára az egész éven át látogatott iskolájukban. Daruszentmiklóson kiválóan sikerült. Az erdélyi testvértelepülésükről érkezett diákok és a kísérőik is élvezték, és egy igazi jutalom nyaralásként emlékezhetnek rá.

Balogh Tamás

Fotó: Balogh Tamás

Mondhatni, hogy „nem volt nehéz dolguk” a szervezőknek, hiszen a Benedek Elek Tagiskola – Daruszentmiklóson egyrészt mesebeli környezetben található, másrészt az iskola névadója is sugallja a gyermekek szeretetét? Az valószínű, hogy segítettek ezek a tényezők, de kemény kihívás lehetett nagy összefogással elért zökkenőmentes lebonyolítás.

Fotó: Balogh Tamás

Egy kedves, rangos vendég is érkezett hozzájuk, Varga Gábor a térség országgyűlési képviselője

– Ilyenkor már mindenki, aki teheti, kipiheni a fáradalmait, de itt a helyi polgármester nem nyugszik, ahogy én sem. Amikor Daruszenmiklóson járok mindig találok valamilyen plusz csodálatos meglepetéseket, most is ez történt. A közelbe érve hívtam Rauf Norbertet, aki egyből ide csalt az iskolába. Nem bántam meg. Egész héten a testvértelepülések gyermekeivel együtt mindenkit ingyen és bérmentve foglalkoznak velük. 

Fotó: Balogh Tamás

Ez csodálattal töltött el és a mai napot ketté is vágta. Óriási dolog, hogy az itt érezhető lelkesedéssel és örömmel én is feltöltődhetek. Egy közösség mutatta meg az elhivatottságát, a történelmi hagyományőrzők, a lovasok és az önkéntes tűzoltók is. Ehhez persze kellett az is, aki a programokat megtervezi, a szereplőkkel egyeztet és megszervezi a lebonyolítást is. Ezért köszönet a pedagógusoknak, a településvezetőnek és minden civilnek, aki eljött és teljessé tette ezt az eseményt Igazán kiválóan tették a dolgukat az egész hét folyamán. Azt gondolom, hogy egy ilyen helyen nincs is igazán helye a Joysticnek és a videó játékoknak. Szép nyári idő van, a falusi gyermekeknek ilyenkor kint a helyük az udvaron, a fákon, a játszótéren, a labdát űzve és hagyományosan beszélgessenek sokat. Ehhez most ne használják az okos telefonjaikat. Persze foglalkozzanak a digitális technikával is, de sokkal jobban teszik, ha a beszélgetésekre, és az élő emberi kapcsolatokra fektetik a hangsúlyt, mert az hosszútávon sokkal kifizetődőbb. 

A gyermekek is befogadták a testvértelepülésekről érkezőket

– A történelmi Magyarország területéről ideérkező emberekkel való kapcsolat az mégiscsak egy óriási köldökzsinór, amivel ők és mi is közösen táplálkozhatunk. Jó dolog az, ha ezek a testvérkapcsolatok erősödnek és formálódnak. Különösen jó az, ha ezek gyermekkorban alapozódhatnak meg és remélem, hogy a most születő barátságok majd évtizedekig kitartanak. 

Fotó: Balogh Tamás

Új szerepkörben

Rauf Norbert a falu polgármestere számtalan kisebb és fesztiválléptékű eseménynek volt már házigazdája. Azok jórészt a felnőtteket mozgósították. A mostanival az általános iskolás korúakhoz fordult értőn és szeretettel.

Fotó: Balogh Tamás

– Szeretem a gyermekeket, a tőlem telhető minden segítséget megadok a számukra. Ezen a héten a fő műszakom délután és este zajlott. Örömteli feladatok voltak ezek, még ha a munkaidőm „egy kicsit” meg is nyúlott miatta. Egy iskolásokat kiszolgáló nyári napközis tábor megszervezését és lebonyolítását a kiváló pedagógusaink gond nélkül megtudják oldani. Az idei esemény azonban más volt, mint a korábbiak. Ezúttal az erdélyi testvértelepülésünkről, Miklósfalváról és a környékbeli falvakból érkeztek hozzánk gyermekek a kísérőikkel. Ezért az ő kiszolgálásukhoz a polgármesteri hivatal munkatársai mellett a képviselőtestület és a civilszervezetek tagjai is segítséget nyújtottak. Felkészülten vártuk őket. Szállást a vendégházunkban és az egyik szolgálati lakásunkban tudtunk nekik biztosítani. A nyári táboros helyi gyermekek ellátáshoz képest őket természetesen reggelivel és vacsorával is kiszolgáltuk. Úgy éreztük, hogy a kedvükre való volt a szolgáltatásunk minden formája. A daruszentmiklósi táborozók délután kettőkor hazatértek a családjukhoz, de nekünk a távolról érkezettek szórakoztatásáról is gondoskodnunk kellett. Az természetes, hogy itthon is találtunk jó programlehetőségeket a számukra és megismertettük velük a falunk nevezetességeit is, de komolyabb kirándulásra is elvittük őket. 

Fotó: Balogh Tamás

Ilyen volt az a délután, amit a Velencei tónál töltöttünk

– Első helyen említem a Pákozdon tett látogatást, ami egy jellegzetes történelmi emlékhelyünk. Nagy élmény volt a gyermekeknek a sok kézbe vehető harci eszköz és a róluk szóló szakszerű magyarázat is. Természetesen meglátogattuk a Miska huszárt. Azt mondhatom, hogy szerintem minden először odalátogatót lenyűgöznek az ottani látnivalók. Persze nem maradt el a pancsolás sem az agárdi szabad strandon. Egy másik alkalommal Székesfehérvárra is ellátogattunk, ahol nagy élményt adtak számukra a belváros történelmi emlékhelyei. Mivel a vendéggyermekek kis falukból érkeztek, biztosan elképzelhető, hogy a Pláza és a Meki meglátogatása, milyen zajos örömöt adott neki.

Nagy Margit a Benedek Elek Tagiskola vezetője szívesen mesélt a mögöttük álló hétről

– A kollégáimmal együtt egy mozgalmas időszak után vagyunk. Mindenki részese volt az összes programnak. A saját tanulóink közül is sokan (39-en) jelentkeztek erre a táborra, amit kiegészített a testvértelepülésünkről, illetve a környékükről érkező tizenhárom fő. A terveinket napról-napra egyeztettük Rauf Norbert polgármester úrral, ezért alakult ki, hogy reggel nyolctól délutánig mi, délután pedig ők foglalkoztatták a gyermekeket. 

Fotó: Balogh Tamás

A közös programokról

– Hétfőn kézműveskedtünk, népi gyermekjátékokat készítettünk, A kedd sportnap volt. Szerdán kapcsolódtak be a helyi civilszervezetek, ekkor zajlott az íjászat, a lovaglás, a tűzoltó foglalkozás és végül habpartival zártuk a délelőtti programot. Egy igazi nyári napunk volt a csütörtök, hiszen Dunaföldváron a strandon tölthettük az időnket. Pénteken egy természetjárós-túrás napot szerveztünk a helyi horgászparadicsomba, a Gulya Carp Lake-re. Az itthon maradt kollégák közben egy finom ebédet készítettek nekik. A remek pincepörkölt mellé vagy háromszáz palacsintát is sütöttek. 

 

Az összebarátkozás

– Úgy láttam, hogy a gyermekeknél ez nem kérdés, sokkal nyitottabbak a felnőtteknél, és már az első ebédet is jó hangulatban, barátságban fogyasztották el – közösen. 

Fotó: Balogh Tamás

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában