Baracs

2024.07.06. 17:00

Táborozni jó

Harmincegy általános iskolás töltött el egy kellemes és szórakoztató hetet a faluház által szervezett nyári napközis táborban. A táborozókat július 2-án délután látogattuk meg.

Horváth László

Fotó: Horváth László

Több mint tíz éve táboroztatják a gyerekeket. Reggel nyolc órától délután négy óráig kínálnak különféle programokat. Ami viszont nem maradhat el, az a kötelező foglalkozás, melyben kreatív tevékenység során olyan tárgyakat készítenek, amit haza vihetnek. Természetesen a játék és az ügyességfejlesztés mellett a sportolás is szerephez jut, hiszen a mozgás, a mozgás igénye alaptulajdonság a gyermekeknél. Nem is kellett lekötni őket. Maguktól is szépen betartották a táborrendet. Miskolczy Ildikó táborvezető ott jártunkkor elmondta, nagyon népszerűek a nyári táboraik.

Fotók: Horváth László

– Volt, amikor több turnusban is meg kellett hirdetni, olyan sokan jelentkeztek. Az idén egyhetes időszakot tudtunk biztosítani. Napi többszöri étkezéssel kínáljuk a gyermekeket, amit jó szívvel el is fogadnak. Még az sem túlzás, hogy szinte egész nap esznek. Ehhez pedig bőven van utánpótlás. Most is éppen fánkot sütnek a nagyok, akik az ötven órás idejüket töltik tábori segítségként. 

Fotó: Horváth László

Egyébként sok a visszajárónk is, mert annyira jól érzik magukat ebben a társaságban a fiatalok. Például Samu Sándor több éve visszatérő. A 7 évestől a 14 éves korosztályig tudjuk fogadni a jelentkezőket, de mindig nagy a jelentkezők száma. Főleg az 5-6 osztályosok alkotják a csapat gerincét. A programokról a teljesség igénye nélkül: A mindennapi kreatív foglalkozások mellett volt számháború, önvédelmi gyakorlatok Jónás Attilával, lovacska simogatás a Sebestyén család jóvoltából, tűzoltó sorverseny és autókázás a Baracsi Önkéntes Tűzoltó Egyesülettel. A tábor utolsó napján egy óriási torta is a gyerekek asztalára került a Fincsi sütöde felajánlásából – hallottuk a táborvezetőtől.

Fotó: Horváth László

A baracsi napközis tábor július 5-én pénteken zárta kapuit sok elégedett gyermekkel és feltöltődve szép nyári élményekkel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában