Első Blanárik János emlékverseny

2024.08.31. 17:00

Újra összeállt a kisapostagi pingpongcsapat

Duol.hu

Mindenki elfogadta a meghívást, eljöttek azok a játékosok, akik 20-30 évvel ezelőtt először a különböző spartakiádokon mérették meg tudásukat a környék versenyzőivel. 1975-től a városi csapatbajnokságban játszott a Blanárik János, Köles Tibor, Miskovitz Sándor, Szabó László, Darabos István alkotta csapat. A Városi Asztalitenisz Szövetség éves értékelése szerint „örvendetes a Kisapostagi Sportegyesület férfi és női csapatainak jó szereplése, akik a városi asztalitenisz szövetség külön engedélyével szerepeltek a városi csapatbajnokságban.”

Később helytálltak a megyei bajnokságban is, ekkor már néhány erősítés is érkezett a csapathoz, többek között Nagy Ferenc, aki edzőként is tevékenykedett, és Klein Zoltán. A megyei bajnokság első helyén végezve kétszer is kiharcolták a bejutást a nemzeti bajnokságba. Előttük még egyetlen sportágban sem volt olyan csapat Kisapostagon, akinek ez sikerült volna – azóta sem.

 

Külön öröm, hogy az emlékverseny nemzedékek találkozója is volt, hiszen ma is vannak olyan lelkes sportemberek a településen, akik rendszeresen eljárnak pingpongozni. Meg is fogalmazódtak a jövőbeni tervek: a régi versenyzők többször eljönnek majd, hogy támogassák a lelkes, új pingpongozókat. Talán még arra is lesz lehetőség, hogy az ősszel induló megyei bajnokságban újra ott szerepeljen a kisapostagi csapat is.

A mostani rendezvényen a legeredményesebb játékosnak járó vándorserleget Klein Zoltán vehette át. Az egyesület elnökétől, Kéri Balázstól, minden résztvevő emléklapot kapott a versenyen való részvétel emlékére. A hivatalos program közös ebéddel ért véget, azonban – és ez mutatja az igazi sportszeretetet – a résztvevők még nem indultak haza, hanem tovább ütötték a labdát, immár nem a verseny keretében, hanem a játék öröméért.

 

A versenylapra a főszervező, Nagy Ferenc úgy írta fel a rendezvény megnevezését: „Első Blanárik János emlékverseny”. Ezzel megelőlegezte azt a közös szándékot, hogy a versenyt ezután lehetőség szerint minden évben megrendezzék.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában