Zárolták az utalást

2024.08.10. 07:00

Visszaszerezték a móri rendőrök a sértett egymillió forintját

A kiber térben elkövetett bűncselekmények sajnos egyre nagyobb veszélyt jelentenek számunkra.

Molnár Emese

A bűnözők a legkülönfélébb csalási módszerekkel próbálkoznak mások pénzének megszerzésére. Sajnos sokszor sikerrel járnak azzal, hogy kihasználják mások jóhiszeműségét vagy éppen figyelmetlenségét. A bosszantó történetek mellett vannak hepienddel végződőek is. Ilyenről számolt be pénteken a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság annak apropóján, hogy a sértett egy kedves, színhez szóló levélben köszönte meg a móri egyenruhások hathatós segítségét.

Mint azt részletezték, a bűncselekmény idén február 12-én történt. Egy telefonos csaló magát egy bank alkalmazottjának kiadva felhívta a móri sértettet, és arra hivatkozva, hogy illetéktelenek fértek hozzá a számlájához, egy vírusirtó telepítését kérte a számítógépére - ami a valóságban egy távoli elérést biztosító program volt (minden bizonnyal az AnyDesk, ezzel gyakran próbálkoznak a csalók). Miután a gyanútlan nő ezt megtette, valamint a telefonáló kérésére belépett a netbankjába és távol ment az eszköztől, az ismeretlenek a bankszámlájáról közel 1 millió forintot utaltak át egy általuk hozzáférhető számlára.

A gyors rendőrségi bejelentés eredményeképp sikerült az elutalt összeget zárolni a bankszámlán, melyre azt a csalók elutalták. A számla tulajdonosát, egy 43 éves jászfényszarui nőt pénzmosás vétségével gyanúsítanak. A nyomozók azon dolgoznak, hogy a csalásban részt vevő további személyeket is azonosítsák és elfogják.

A rendőrök a napokban intézkedtek az elcsalt pénz visszautalásáról is. A sértett hálás szívvel köszönte meg a Móri Rendőrkapitányság munkáját augusztus 7-én.

Forrás: police.hu


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában