Vizsgálat

2023.08.04. 11:00

Tizennégy millió forintos bírságot kapott egy iváncsai üzem

Munkavédelmi és kémiai biztonsági jogsértések miatt összesen közel 14 millió forint bírságot szabott ki a Fejér Vármegyei Kormányhivatal egy iváncsai üzemre.

Molnár Emese

Mint azt a kormányhivatal a közleményében jelezte, az ott dolgozók és a környéken élők védelme érdekében a jövőben is rendszeres ellenőrzéseket tartanak a telephelyen, és ismételt jogsértés esetén a jogszabályok szerint lehetséges legszigorúbb büntetést szabja ki.

Az esettel kapcsolatban részletezték, több hatóság összehangolt ellenőrzést tartott egy iváncsai vállalat telephelyén az ott tárolt toxikus és rákkeltő tulajdonságú veszélyes vegyi anyag által okozott, 14 főt érintő rosszullétek kivizsgálása ügyében június elején. Az ellenőrzés nyomán Fejér Vármegyei Kormányhivatal munkavédelmi és kémiai biztonsági eljárást is indított vállalkozással szemben.

A Fejér Vármegyei Kormányhivatal az ellenőrzés során megállapította, hogy a helyszínen veszélyes anyagokat, illetve keverékeket tároltak, azonban az ilyen anyagokkal kapcsolatos tevékenység előzetes bejelentését a vállalat elmulasztotta, továbbá a hatóság a dokumentációban is hiányosságokat tapasztalt. A megállapított mulasztások miatt a kormányhivatal a vállalatra 10 millió forint kémiai biztonsági bírságot szabott ki, valamint kötelezte hiányzó dokumentáció pótlására, aminek a cég részben már eleget is tett.

A munkavédelmi eljárás során a kormányhivatal megállapította, hogy a vállalat ugyancsak elmulasztotta a rákkeltő anyaggal történő munkavégzés előzetes bejelentését a munkavédelmi hatóságnak, továbbá az érintett munkaterület bejáratánál nem helyezték ki a veszélyre utaló biztonsági jelzéseket, és a belépést nem korlátozták. Mindezen túl az a rákkeltő anyaggal érintkező személyek részére az előírás szerinti öltöző-, mosdó- és zuhanyzóhelyiség sem volt biztosítva, és dokumentációs hiányosságokat is megállapított a hatóság. A munkavédelmi jogszabályok megsértése miatt 3,78 millió forint munkavédelmi bírság kiszabása mellett ugyancsak a hiányosságok megszüntetésére kötelezte a kormányhivatal a vállalatot.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában