Civil összefogás

2024.05.08. 12:00

Nagyszabású műsorral segítenek a tetőfelújításban

Civil összefogásban igyekeznek segíteni a Krisztus Király templom mielőbbi tetőfelújításában egy nagyszabású jótékonysági műsorral május 10-én 17 órakor a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza nagytermében.

Balla Tibor

Fotó: Laczkó Izabella

A jótékonysági koncert szervezését Keve Miklósné ötletgazda indítványára, Baltási Nándor, a Krisztus Király plébánia plébánosának fővédnöksége mellett Szmodics László, Suplicz Mihály és Megulesz Gabriella, a Pentele Katolikus Caritas elnöke vállalta magára.

A jótékonysági gálát a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza nagytermében tartják május 10-én, pénteken 17 órakor. Bár részletes műsor eleddig nem látott napvilágot, annyi már tudható, hogy a műsorban közreműködnek majd a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusai és növendékei, a Széchényi István Gimnázium énekkara Pocsai Mária vezényletével, a Dunaújvárosi Óvoda énekkara Szigethy Adrienn karmester irányításával, a Móricz Zsigmond Általános Iskola 2. osztályosai Németh Irma felkészítésével, a Rosti Pál Gimnázium tehetséges fiataljai, a Dunaújvárosi Vegyeskar Könyves Ágnes dirigálásával, a Suplicz Mihály vezette Baracs Néptáncegyüttes és nem utolsó sorban a mestertanulmányait Firenzében végző Kiss Péter harmonikaművész is.

Jegyek 2500 forintos áron kaphatók a Krisztus Király templomban, de lehetséges vásárolni támogatói jegyeket is 1000, 2500, 5000 forintos áron. A Krisztus Király templom mielőbbi tetőfelújítása érdekében arra kérik a híveket, a zenekedvelőket és a segítő szándékú polgárokat, hogy belépő-, illetve támogatói jegyek vásárlásával járuljanak hozzá a kitűzött cél megvalósításához.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában