Nyaralási láz

2024.06.19. 10:00

Többen költenek többet, de az árak még mindig sokakat visszatart a gondtalan vakációzástól

A középkorúak utazási szokásai vegyes képet mutatnak, de összességében javuló tendenciát láthatóak. Azok, akik nyaralást terveznek, idén többet szánnak rá – derül ki a felmérésekből. Mi is körülnéztünk a lehetőségek között, különösen két nemzetközi szállásportál kínálatára fókuszálva, hiszen a nyár beköszöntével egyre aktuálisabb a kérdés.

Török Tímea

Fotó: Vendel Lajos

Bár sokan továbbra is pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni, a válaszadók 71 százalékánál ez az indok, ami csak kevéssel jobb a tavalyi 77 százaléknál, de még mindig jelentősen meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékot – áll a K&H Bank Zrt közleményében.

A középkorúak utazási tervei között kedvező és negatív trendek is megfigyelhetőek. Akik idén nyaralni készülnek, azok átlagosan 327 ezer forintot terveznek költeni, szemben az egy évvel korábbi 296 ezer forinttal. Az utazási kedv is javult valamelyest a 2023-as visszaesés után, bár még mindig nem érte el a 2021-2022-es szinteket. A K&H Bank első negyedéves felmérése szerint főleg a belföldi utazások terén marad el a lelkesedés a korábbiaktól.

A válaszadók 21-26 százaléka tervez hosszabb, legalább ötnapos utazást – legyen az külföldi vagy belföldi –, míg a többség ilyen hosszú kikapcsolódást nem lát megvalósíthatónak. Az utóbbiak 71 százaléka pénzhiányra hivatkozott, ami kis javulás a tavalyi 77 százalékhoz képest, de még mindig magasabb, mint a 2022-es 58 százalék.

A háztartás jövedelme erősen befolyásolja az utazási terveket. A magasabb jövedelmű háztartások – amelyek több mint 500 ezer forintos nettó jövedelemmel rendelkeznek – több mint fele (55 százaléka) is az anyagi okokat említette. A közepes jövedelmi kategóriába tartozók (300-500 ezer forint között) 80 százaléka és az alacsony jövedelműek 88 százaléka szintén pénzhiány miatt nem tervez hosszabb utazást.

Az iskolai végzettség hasonló hatással van: az alacsonyabb végzettségűek körében 77 százalék említette a pénzhiányt, míg a magasabb végzettségűek több mint fele (56 százaléka) ugyanezen okból nem tervez hosszabb nyaralást.

A bank által megkérdezettek fele várhatóan el fog tudni menni idén egy belföldi hosszú hétvégére, ami alacsonyabb az előző évek arányainál (2021-ben 57 százalék, 2022-ben 68 százalék). Hosszabb, legalább ötnapos belföldi pihenést már csak 25 százalékuk tart elképzelhetőnek, szemben a korábbi 36 és 42 százalékos értékekkel.

Az utazási irodák sok munkát és felelősséget le tudnak venni az utazásszervező válláról. Viszont a magunknak szervezett nyaralások során sokkal inkább kinyílhat a világ, és jóval több lehetőség közül tudunk választani. Hisz a saját igényeinket mi ismerjük a legjobban. Ha tudjuk a pontos úti célt, akkor a körülbelüli dátumot kell csak eldönteni. Mindenképp ellenőrizzük a helyi lehetőségeket annak fényében, hogy mit várunk a nyaralásunktól. Számolnunk kell azzal is, hogy a főszezonban a legoptimálisabbak az időjárási körülmények, viszont pont ezért, ekkor van mindenhol a legtöbb turista, ráadásul ekkor lehet a legmagasabb áron utazni. Míg a szezonon kívül nagyobb esélyünk van kedvezőtlen időjárást kifogni, viszont olyankor kevesebben vannak, és az árak is jóval barátibbak. 

Az utazás szervezésben nagy segítségünkre lehetnek az online utazásszervező oldalak. Az általunk megkérdezettek jelentős része használja a ilyen oldalakat. Szolgáltatásaik közül sokan keresnek rövidebb utazási lehetőségeket. A Booking az egyik legnagyobb utazási oldal, használják külföldi és belföldi lehetőségek keresésére egyaránt, nincs külön foglalási díjra sem. Az Airbnb oldalán inkább nyaralókat, lakást lehet a vakáció helyszínén bérelni, amely jelentős költségmegtakarításokkal járhat és nem csak hazai házigazdák, de európiai magánszállások között is válogathatunk.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában