Nyíri Miklós történetei folytatódnak

2024.07.08. 07:00

Az én történeteim – 19. rész

Nyíri Miklós ebben a részben beavat bennünket a kórházi gyógykezelés rejtelmeibe és megtudhatjuk azt is, hogy mennyire fontos az, hogy mi magunk járjunk utána a családunkat ért bajoknak. Miklós már a 19. résznél tart, olvassák ezt is figyelemmel, tanulságos! (Várkonyi Zsolt főszerkesztő)

Duol.hu

Dunaújvárosi református templom (2024-ben)

Fotó: Nyíri Miklós archívum

1989-ben, amikor a fiam leszerelt a katonaságtól, 22 éves volt és nem jött vissza a vasműbe, hanem egy villanyszerelő cégnél helyezkedett el, akik a Szovjetunióban dolgoztak közel Leningrádhoz. 

Ifj. Nyíri Miklós 1989-ben
Forrás: Nyíri M. archívum

Leningrádi kaland

Elmesélte, hogy egy alkalommal Leningrádban összeverekedtek az ottani fiatalokkal és utána három napig nyomta az ágyat. Felépült és pár hónap múlva végleg hazajöttek. Egyik délután a barátaival a dunaújvárosi Bowling Centerben szórakoztak, amikor elájult, összeesett és a mentő bevitte a kórházba. Először azt hitték, hogy sokat ivott, de elmondta, hogy csak egy - két sört és annyira fáj a feje majd szét szakad. Kapott fájdalomcsillapítót, de sem enni, sem aludni nem tudott. Néhány napig benn tartották, majd kiadták azzal, hogy Székesfehérváron előjegyeztették agyi CT-re. Szerintük 1-2 hónapon belül kerül rá sor. 

Kórházból kórházba 

A gyerek olyan rossz állapotban volt, hogy ezt nem tudtam elfogadni, felhívtam a székesfehérvári kórházat, hogy próbálják meg előre hozni a CT vizsgálatot. A doktornő, akivel telefonon beszéltem elmondta, hogy náluk nincs agyi CT, ők is Budapestre, a MÁV kórházba viszik a betegeiket. Kértem, hogy segítsen, mert a napokban agydaganatban halt meg a szomszédasszonyunk és nem szeretnénk elveszíteni a gyereket. 

Azt mondta megpróbál segíteni, hívjam fel fél óra múlva. Felhívtam és nagy örömmel közölte, hogy sikerült elintéznie, vihetem a fiút holnap este 10 órára a MÁV kórházba CT-re. (Nem tudom, hogy ki volt ez a doktornő, de a hírre elsírtam magam. Az Isten áldja meg!)

Másnap, - pénteken - az akkori zöld Trabantommal mentünk Budapestre a MÁV kórházba, ami a Hősök terével szemben volt. Itt nonstop 24 órában működött a CT gép. Este 10 órakor, a megbeszélt időpontban behívták a gyereket, én kinn maradtam a váróteremben. Rövidesen kiengedték és mondták, hogy várjunk. Negyedóra múlva csak engem behívott a főorvos és mutatta a CT felvételt, amin a gyerek fejében egy viszonylag nagy méretű daganat volt látható. Szerinte ezt a daganatot azonnal műteni kell, ezért ő már intézkedett és várnak ránk az Amerikai úti idegsebészeten. 

Budapest Amerikai úti Idegsebészet
Forrás: Nyíri M. archívum

A fiamnak azt mondtam, hogy át kell mennünk egy másik kórházba további vizsgálatra. Szakadó esőben mentünk, alig láttam ki a Trabant szélvédőjén, de azért odataláltunk. Már este 11 óra lehetett és az ügyeletes orvos, dr. Szeifelt fogadott bennünket. 

Engem behívott az irodájába, együtt megnéztük a felvételeket és elmondta, hogy most nem tudják megműteni, majd egy orvosi konzílium dönt a műtétről. Ezután kikérdezte a gyereket, hogy nem érte-e valami ütés a fejét az utóbbi időben. Ő elmesélte a leningrádi esetet azzal, hogy talán akkor. Az orvos kérte, hogy hagyjam ott a fiút, de én ragaszkodtam hozzá, hogy hazaviszem, és reggel nyolcig visszahozom. Így is lett, szombaton reggel nyolcra visszavittem a kórházba és itthon vártuk a fejleményeket. 

Bizakodó várakozás

 Szombat délután már nem hívtuk a kórházat, viszont vasárnap délelőtt (20 év óta először) elmentem a 10 órai református Isten-tiszteletre, (lásd: címlapfotó) és imádkoztam, hogy segítse meg az Isten és gyógyítsa meg a fiamat. Inkább nekem legyen valami bajom, de ő gyógyuljon meg. 

Miután hazamentem a templomból, felhívtam a kórházat, de csak a főnővérrel tudtam beszélni, aki elmondta, hogy hétfőn ül össze az orvosi konzílium. Ha akarok beszélhetek a fiúval, itt sétál a folyosón. Odaadta neki a telefont, így tudtam beszélni vele. 

Hétfőn megtartották a konzíliumot és csináltak egy újabb CT-t. Megállapították, hogy a „burjánzó agydaganat” egy vízburokba beágyazott vérömleny volt és az látszott agydaganatnak. Miután a vízhajtó gyógyszerrel lehajtották a vizet, már csak a vérömleny maradt, ami egyszerűen leszívható. Kedden felszereltek a fejére egy acél koronát fúrósablonnal, majd helyi érzéstelenítéssel megfúrták a koponyáját és leszívták a hüvelykujjnyi méretű vérömlenyt. Hétvégén hazaengedték és hála Istennek azóta is jól van.

Így utólag tisztában vagyok vele, hogy téves volt a diagnózis, de akkor úgy éreztem, hogy itt csak a Jóisten segíthet. Ha a körülményekkel együtt vizsgálom a dolgot kiderül, hogy milyen sok pozitív esemény szerencsés együttállása kellett ahhoz, hogy a gyerek meggyógyuljon és ahhoz is, ami ezután következett. 

Dunaújvárosi református Isten-tisztele
Forrás: Nyíri Miklós archívum

Hála a gyógyulásért  

A fiam gyógyulása óta - a mai napig - minden vasárnap ott vagyok a 10 órai református istentiszteleten. Megoldódott a közösségi tevékenység utáni vágyam is, mert itt mellszélességgel beálltam a református közösség munkájába. Kassai Sándor tiszteletes úr, aki gyerekkorom óta ismert, úgy fogadott, mint egy „eltévedt bárányt” és egyből beajánlott a református presbitériumba, ahol a műszaki, beruházási ügyeket bízták rám. 

Kassai Sándor református tiszteletes. 1982-körül
Forrás: Kassai Sándor archívuma

Ettől kezdve nem is kerestem a kapcsolatot politikai szervezetekkel. A tiszteletes úr nagy megbecsülésnek örvendett minden politikai szervezet részéről, ezért megkapta a Pro Urbe és a Pro Pentele díjat is. Ha támogatásra volt szükségünk együtt fogalmaztuk a leveleket az illetékeseknek és sok mindent meg is valósítottunk. Új padokat tudtunk venni a templomba. 

Református templom belső (2019-ben)
Forrás: Nyíri M. archívum

A templom körüli szakadó parthoz vasbeton támfalakat építettünk és új garázst is, és klímákat is felszereltünk. 

Aztán engem is elért a baj 

Egyik reggel arra ébredtem, hogy nem tudom forgatni a fejemet. Úgy beállt a nyaki gerincem, hogy bekerültem a kórházba, ahol (a fiam esetéből okulva) egyből elküldtek MR vizsgálatra és megállapították, hogy három nyaki csigolyám el van meszesedve. Itt a kórházban megnyugtattak, hogy műtéttel ez a lerakódás eltávolítható. Elmondták, hogy Győrből jár ide egy specialista és ő majd elvégzi a műtétet, ami abból áll, hogy elől elvágják a nyakamat, félretolják a nyelőcsövet és kikaparják a mészcsomókat.

Hát ettől úgy beijedtem, hogy megköszönve a fáradozásukat, elmentem a már jól bevált Amerikai úti idegsebészetre és felkerestem a fiam egykori orvosát dr. Szeifelt-et. Megmutattam neki az MR vizsgálati leleteket, ami alapján elsőre ő is a műtétet javasolta. Nagyon letörtnek láthatott, mert elkezdett kérdezgetni, hogy megállapítsa a meszesedés okát. Ennek során kiderült, hogy én okoztam magamnak a bajt, mert azért, hogy az eredeti kicsit hajlott testtartásomon javítsak éjszakára évek óta egy szekrényajtót raktam az ágyba és egész éjjel, hanyatt fekve azon aludtam párna nélkül és úgy egyenesítettem magam. Sőt még a katonaságnál is beraktam a szekrényajtót az ágyamba. Az orvos jót nevetett rajtam és ajánlott egy próbát. Egy hónapon keresztül ne használjam a szekrényajtót és csak oldalt feküdjek, a fejem alatt egy vállszélességű párnával. A kísérlet bevált, mert néhány nap után már nem jött elő ez a nyaki merevedés. 

A hajdúszoboszlói súlyfürdő

Javasolta még, hogy járjak a hajdúszoboszlói gyógyfürdőbe. 

Hajdúszoboszlói gyógyfürdő
Forrás: Nyíri Miklós archívum

Aki nem tudná, ott a súlyfürdőben a páciens egy kengyelben a nyakánál fogva, fel van függesztve egy láncon és úgy lóg bele a gyógyvízzel teli medencébe. A függesztő láncba egy elektromágnes van beépítve, ami finoman rezegteti a csigolyákat, amitől a mészcsomók várhatóan letöredeznek és a vérárammal elkerülnek onnan. 

Hajdúszoboszlói súlyfürdő (A függesztő láncba épített elektromágnesekkel)
Forrás: Internet

Más gyógyfürdőben nem találkoztam a függesztő láncba beépített elektromágnessel! Több mint húsz éve járunk Hajdúszoboszlóra és nincs bajom a csigolyáimmal! 

Szerző: Nyíri Miklós 

Nyíri Miklós
Fotó: Nyíri család fotóalbuma

Itt találja Az én történeteim előző részeit!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában