Mindenki végig sétálta

2024.07.28. 19:57

IX. Szent Pantaleimon gyalogos zarándoklat (képgalériával)

Szombaton, embert próbáló melegben tartották a IX. Szent Pantaleimon gyalogos zarándoklatot a Dunaújváros-Beloiannisz útvonalon. A tisztelgő zarándoktúrát a beloianniszi és a szigetszentmiklósi Görögkeleti Egyházközösség, a Pentele Hagyományőrző Egyesülettel karöltve rendezte meg Szent Pantaleimon emlékére.

Balla Tibor

Fotó: Laczkó Izabella

A zarándoklat kezdeményezője a beloianniszi Kalota József atya volt, aki személyesen kérte meg egykoron Szabó Tamást, a Pentele Hagyományőrző Egyesület vezetőjét, hogy folytassák a hagyományt. Először még eljöttek Beloianniszból busszal a Kikötőhöz, ahol egy szertartást tartottak. Azt feltételezik ugyanis, hogy a Dunában megvannak valahol egy feltételezett Szent Pantaleimon kolostor maradványai. Amikor Kalota József elhunyt, akkor Szentmihályi Róbert görögkeleti ortodox atya szolgált Beloianniszban, ő alakította át gyalogos zarándoklattá. Bár ma már Szigetszentmiklóson szolgál, de 

a zarándoklat lelki vezetője még most is ő Katona László beloianniszi ortodox atya mellett.

Egy ideje a zarándoklat Dunaújvárosból indul, hogy az érkezésnél a beloianniszi közösség méltóképp vendégül láthassa a résztvevőket. 

Fotó: Laczkó Izabella


Terekiné Rendes Éva útvonalfelelős elmondta, hogy a zarándokok – szám szerint 27-en – Szentmihályi Róbert lelki vezetésével szombaton kora reggel találkoztak Dunaújvárosban a révkikötőnél, ahol egy 

szegfűs keresztet bocsájtottak vízre és a megemlékeztek a halottakról és Szent Panteleonról.

A zarándokok pedig egy-egy szál virágot dobtak a vízbe. Az atya végig a zarándokokkal tartott és minden megállónál, ahol útközben kereszt, vagy templom van, mond egy evangéliumi idézetet és egy kis lelki útravalót. Így megálltak többek közt Rácalmáson az Úr Mennybemenetele szerb orthodox templomnál, ahol Mohainé Csupity Zsófia és Csupity Simon fogadta őket harangszóval, betértek az evangélikus-református templomba, fogadték őket az iváncsai templomnál a római katolikus hívők.

Beloianniszban a zarándokokat kolostori hagyományok szerint cipuroval, kávéval és édességgel várták és egy képosztás, csülkös bablevessel, ami a kimerítő gyaloglás után igencsak jólesett a résztvevőknek. Terekiné büszkén mesélte, hogy a nagy meleg ellenére mindenki végig teljesítette a távot.

Fotó: Terekiné Rendes Éva

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában