Kulcs büszkeségei

2024.08.22. 14:00

Emlékparkot avattak, amely híd a múlt és jövő között

2024. augusztus 19-én különleges eseménynek adott otthont Kulcs település. Ezen a szombat délelőttön, 10 órakor, a Büszkeségpont melletti terület új értelmet nyert: átadták a Kulcs Büszkeségei Emlékparkot, amely immár örök mementója lesz mindazoknak, akik közösségükért fáradhatatlanul dolgoztak.

Török Tímea

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Az évek múlásával nemcsak a természet formálta a kedves Duna-parti települést, hanem az emberek kitartása és szeretete is, akik generációkon át dolgoztak azért, hogy Kulcs önállóvá váljon, és folyamatosan fejlődjön. Így a park átadása, a falu önállóvá válásának megünneplésének fontos része, hiszen a 30. évfordulóhoz kapcsolódva a település egyik legfontosabb történelmi eseménye. Ahogy Jobb Gyula polgármester méltató szavaiban elhangzott: "A Büszkeségeink Emlékpark nem csupán egy újabb közösségi tér, hanem a múltunkra való emlékezés, a jelenünk megbecsülése és jövőbeli reményeink kifejezése is egyben."

A Kulcs Büszkeségei Emlékparkban elsőként dr. Oberrecht Kornél domborművét avatták fel. Akinek neve összefonódott Kulcs történetével, hiszen nemcsak lelkiismeretes állatorvosként, de elkötelezett közéleti személyiségként is mély nyomot hagyott a település életében. A polgármester megemlékező beszédében hangsúlyozta, hogy dr. Oberrecht Kornél, mindig is hittel és kitartással dolgozott azon, hogy ez a közösség önálló és sikeres lehessen.”

Ezt követően a Kulcsi Baráti Kör nevében Deák Ibolya osztotta meg gondolatait, amelyek érzékletesen idézték fel dr. Oberrecht Kornél életének kulcsfontosságú pillanatait. Szavaiban megelevenedett az a fiatal állatorvos, aki elhivatottan járta a falu utcáit, miközben megismerte a lakosok mindennapi gondjait, és tette le alapköveit a település jövőbeli fejlődésének.

Oberrecht Gabriella, a család nevében szintén megszólalt, emlékeztetve arra, hogy egy ember élete és munkássága milyen mélyen képes befolyásolni egy közösség sorsát. Szívből jövő szavaival idézte fel édesapja emlékét, és kifejezte háláját, hogy munkássága ilyen méltó helyen, az Emlékparkban kerül megőrzésre.

A beszédek után átadták a parkot, majd az ünnepség fénypontja a dombormű leleplezése következett, amely pillanatok alatt megragadta a jelenlévők szívét. Az újonnan kialakított park egyszerre lett a múlt tiszteletének és a jövő reményeinek jelképe.

Ahogy a polgármester is hangsúlyozta, „az Emlékpark mostantól egy olyan hely, ahol mindannyian megállhatunk egy pillanatra, hogy emlékezzünk azokra, akik előttünk jártak, és akiknek köszönhetjük mindazt, amiben ma élünk.” Kulcs közössége ezzel a lépéssel újra megmutatta, hogy értékeli történelmét, megbecsüli jelenét, és bízik a jövőjében”- hangsúlyozta a polgármester. Végül a jelenlévők elhelyezték a megemlékezés koszorúját is

A Büszkeségeink Emlékparkja nemcsak emlékhely, hanem inspiráció is, amely arra emlékeztet minket, hogy mindannyiunknak felelőssége van abban, hogy a közösségünk továbbra is erős, összetartó és fejlődőképes maradjon. „Köszönet illeti mindazokat, akik hozzájárultak ennek a méltó emlékhelynek a létrejöttéhez, így a Ködi General Kft- nek a kivitelezésért, Puskás Zsoltnak a tervezésért, Páljános Ervin szobrászművésznek az alkotásért és a képviselő-testületnek a támogatásért. A Büszkeségeink Emlékpark mostantól a közösség összetartozásának szimbóluma lesz”- zárta gondolatait Jobb Gyula polgármester. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában