Gólyanap a Dunaferrben

2024.08.31. 10:00

Gúlaépítés, fekvőtámasz, navigáció és még sok vidám feladat

Az Apáczai Csere János úti villamos tagintézményébe várta augusztus 30-án 9 órára az új diákjait a Dunaferr Technikum és Szakképző Iskola.

Molnár Emese

Gólyanap a Dunaferrben

Fotó: Laczkó Izabella

A hagyományaik szerint itt rendezik meg a gólyanapot mind a benti, mind a kinti (központi) épületébe járó kilencedikeseik számára. 

A gyülekező a tagiskola előtt volt, majd az öt új osztály osztályfőnöke, Vörös János, Győri Béla, Ördög István, Lőrincz Judit és Oláh Katalin lépett elő egyesével. Névsorolvasást tartottak, így sorakoztak fel aztán az technikumi és szakképző osztályok, s együtt vonultak be az épületbe. 

Fotó: Laczkó Izabela

Kelemen Adrienne, a Dunaferr pedagógusa, a gólyatábor főszervezője lapunknak elmondta, tíz állomást alakítottak ki az osztályoknak, ahol olyan feladatokat kellett teljesíteniük, amelyek a közösségépítést és az ismerkedést szolgálták, sok-sok vidámsággal fűszerezve. Az egyik helyszínen például körbeállva meséltek magukról egymásnak a diákok, egy másik helyen egymás bokáját fogva fekvőtámaszokat csináltak, de néztek vicces iskolai kisfilmeket, amelyekről aztán egy tesztet is kitöltöttek. A tornaterem egyik felében hat fős csapatokat alkottak: öt tanulónak bekötötték a szemét, a hatodik társuknak pedig így kellett elnavigálnia őket egy vödörhöz, ahová bele kellett doni egy gumicsirkét. Megmutathatták azt is a fiatalok, miként ügyeskednek hulahoppkarika átbújásában. Átsétáltak az iskola mellett lévő kondipályára is, ahol 3 perces gyakorlatokat végeztek a testnevelő tanár felügyeletével - ez például már lehetőség volt a pedagógus számára, hogy felmérje, kik azok a diákok, akik a sportban jeleskednek. 

Fotó: Laczkó Izabella

Az utolsó feladat volt a vízipisztolyozás, éppen azért, hogy ne vizesen kelljen a többi játékot teljesíteniük. A program délig tartott, ez idő alatt egy szünetet is beiktathattak az osztályok, amikor frissítővel, vízzel és csokival kínálták őket. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában