Fejlesztések és programok

2024.08.28. 13:57

Öt új pedagógus érkezett a Petőfibe, teljes a szakos ellátottságuk

Még el sem kezdődött a tanév, de már több fejleményről, akcióról is beszámolhatott hírportálunknak a Petőfi-iskola.

Molnár Emese

A részleteket Árvai Gyöngyi igazgatónő vázolta hírportálunknak. Elkészültek egyrészt az udvari játszóterük felújításával. Erre az alapforrást a Tesco – Ön választ, mi segítünk elnevezésű pályázata által nyerték el (400 ezer forintot), de a munkálat teljes költségéhez az iskola alapítványa, a diákönkormányzat és a szülői szervezet is hozzájárult. A meglévő játékokon karbantartást végeztek, újrafestették őket, frissítették a homokozót, továbbá új elemekkel is bővítették. Az udvarra új szemeteseket is felszereltek. Jelenleg a használatbavételi engedélyeket várják, és a diákok a tanév kezdetével birtokba is vehetik.

Megérkeztek az új székek a dunaújvárosi Petőfi-iskolába
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A 2.a osztály új iskolapadokat kap a tantermébe a Hankook Tire Magyarország Kft. jótékonysági programja által, amelyre az egyik ott dolgozó szülő pályázott eredményesen. Az új bútorok, berendezési tárgyak már megérkeztek az iskolába, amelyeket még össze kell szerelniük.

A diákönkormányzatuk is megvalósított egy nagyobb beruházást: huszonnyolc darab tanulói széket vásároltak. A szállítmányt kedden hozták meg az iskolába, a székeket pedig az informatika terembe fogják helyezni.

Az igazgatónő beszélt arról is, hogy csatlakoztak a Mosolytáska elnevezésű akcióhoz. Ez egy jótékonysági program, amelynek során használt, de jó állapotú iskolatáskákat, illetve tanszereket, taneszközöket várnak. Az adományokat a Máltai Szeretetszolgálat fogja eljuttatni a rászoruló gyermekek részére. A Petőfi-iskola az aulában jelölt ki gyűjtőpontot, és már több táskát, felszerelést is felajánlottak.

Mosolytáska akció
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Árvai Gyöngyi elmondta, hogy a Dunaújvárosi Tankerület ingyenesen biztosít iskolaeszközökkel teli csomagot a nehéz sorsú diákoknak (azon családok számára, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak). Intézményükben húsz tanuló kap ily módon tanszereket, őket már a nyár elején tájékoztatták a támogatásról.

A pedagógusi kollektívát illetően, öt új tanárral bővül a tantestületük. Az igazgatónő örömmel osztotta meg, hogy ezzel teljes a szakos ellátottságuk, valamennyi üres álláshelyet sikerült betölteni. Ráadásul úgy, hogy mérlegelhettek is a jelentkezők közül, s bíznak abban, hogy az új kollégákkal a szülők is elégedettek lesznek.

Érdekességként azt is hozzátette, hogy a nyár folyamán még további húsz új diák is beiratkozott iskolájukba.

Árvai Gyöngyi megragadva a lehetőséget, ezúton köszönettel szólt mindazoknak, akik segítségével, támogatásával megvalósíthatják a fejlesztéseket tanulóik számára.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában