Pelenkával az óvodába?

2024.08.23. 14:00

Szakemberek: vannak, óvodaérett és éretlen gyermekek is

A Dunaújvárosi Óvodánál még mindig nagy problémát jelent hogy az óvodáskorú kisgyermekek jelentős része nem óvodaérett. Erről beszélgettünk az intézmény igazgatójával

Fekete Györgyi

Gyenes Józsefné igazgató: A szakemberhiányt meg tudtuk oldani.

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

- Minden hozzánk jelentkező, és óvoda érett kisgyermeknek tudunk férőhelyet biztosítani jelenleg – jelenti ki Gyenes Józsefné a Dunaújvárosi Óvoda igazgatója. – Áprilisban megtörtént az óvodai beíratás, de a nyár folyamán el is költöztek a városból, és ide is jöttek, tehát az elmúlt hónapok alatt folyamatosan változott a létszám, így azt mondhatom, hogy körülbelül ugyanannyi kisgyermek lépi át először az óvoda kapuját, mint amennyi elballagott. Így a Dunaújvárosi Óvoda 380 új ovissal kezdi meg szeptember elsejétől az óvodai évet.

- Óvodapedagógus ellátottságunk is már elfogadható, hét új óvó nénink lett, így most már csak 20 státuszt kell betöltenünk, de hiányukat a nyugdíjas kollégák munkába állásával és pedagógiai asszisztensekkel meg tudjuk oldani. A vezetőnőtől megtudom, hogy a szakember-ellátottságot meg tudják oldani, viszont nagy problémát jelent még mindig, hogy az óvodáskorú kisgyermekek jelentős része nem óvodaérett.

Komoly gond van a hároméves gyermekek szobatisztaságával, melynek ellátása már nem az óvoda feladata lenne. Az új, korszerű pelenkák nem kellemetlenek a kicsiknek, s a szülőknek is egyszerűbb ráhagyni a gyerekre, hogy majd magától leszokjon, mint az, hogy időben elkezdi a bilire vagy a wc-re szoktatást. További gond a gyerekek bizonyos fokú önállótlansága, pl. nem tudják használni az evőeszközöket, nem tudnak pohárból inni, mert otthon még minden folyadékot cumisüvegből kapnak. 

Az óvodának kell azt a feladatot ilyen esetekben elvégezni, amit a szülőnek kellett volna. Kényelem, a konfliktushelyzettől való menekülés az oka annak, hogy vannak gyermekek, akik nem szobatisztán érkeznek az óvodába. Pedig a nyár és a kánikula a pelus nélküliségre számos lehetőséget ad. 

- A gyermek nem attól lesz óvodaérett, ha a tízes számkörben műveleteket tud elvégezni – hangsúlyozza a vezetőnő - vagy több verset, mondókát fel tud idézni. Az óvodaérettség egyfajta pszichoszomatikus érettségi szintet jelent. Ebbe tartozik az érthető kommunikáció. A tapasztalat az, hogy főleg a kisfiúk körében megjelent a megkésett beszédfejlődés, vagyis három éves korára még nem beszélnek a gyerekek. De akkor is meg tudja magát értetni valamilyen formában. Nyilván a normális kommunikáció – ha nincs szervi, lelki probléma -, a közösség fejlesztő hatására, a szakemberek –óvodapedagógus, logopédus -, segítségével be fog indulni.

Az óvodaérettség nem csupán az önálló evést, ivást, öltözködést és szobatisztaságot jelenti. Az egyik legfontosabb kritérium, hogy a gyermek lelkileg érett legyen az óvodai életre. El kell tudni fogadnia, hogy apa, anya elmegy dolgozni, ő addig marad az óvodában, míg érte nem jönnek. Nem egyszerű nyilván ennek az elfogadtatása, de ahol a gyermek szeretetteljes, biztonságos légkörben nevelkedik, ott hamar kialakul a könnyebb elválás folyamata, mint ahol a gyermeket káosz, bizonytalanság veszi körül.

Nagyon nagy gondnak tartja, hogy egyre több különleges bánásmódot igényló kisgyermek, akiknek speciális kis létszámú csoportokra, és gyógypedagógus segítségére lenne szükségük, hogy hatékonyabban tudjanak fejlődni. Igyekeztek csökkentett létszámú csoportban ezt megoldani, de a dunaújvárosi óvoda integrált intézmény, így nincs lehetőség arra, hogy a sajátos nevelési igényű, különleges bánásmódot igénylő gyermekek, így a többi között a beilleszkedési, tanulási és magatartás-zavaros kisgyermekek az igényüknek megfelelő és személyre szabott fejlesztésben részesüljenek. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában