5 órája
Nyálkás, csúszós iszapot hagyott hátra - képgalériával
Csütörtök délelőtti árvízi körutunk során azt tapasztaltuk, hogy lassacskán visszatér az élet az árvíz sújtotta városi területekre, a legtöbb helyen elkezdődtek a helyreállítási munkák, de van, ahol még víz alatt van a terület.
Magasnyomású mosóval tüntetik el az iszapot a térkőről
Fotó: Laczkó Izabella
Egyelőre közegészségügyi kockázatról nem tudunk szerencsére, de a felázott talaj komoly veszélyforrást jelent továbbra is, főként, hogy csütörtökön a szokásosnál nagyobb sebességű szél uralkodott.
Éppen ezért nem javasolt senkinek sem egyelőre olyan területeken tartózkodni, amelyek korábban víz alatt álltak,
főként, ha idősebb, nagyobb kiterjedésű lombkoronával rendelkező fák is vannak a környéken. A zöldfelületeken mindenhol felfedezhető az áradás ujjlenyomata, markáns vonal mutatja, meddig hordta fel az iszapot a víz a növényzetre. Maga az iszap veszélyes is lehet, nem csak kellemetlen, ugyanis amellett, hogy erősen tapad a lábbelire, szokatlanul, szinte meglepően csúszik is.
A Horgász büfé körül még ott sorjáznak a homokzsákok, de már a bejárat szabad, vélhetően most mérik fel a károkat. A Szalki-szigeten a Tortuga bár és a Szabadstrand kiszolgálóépületei körül már magasnyomású mosóval elkezdték a takarítást. A vízszint, bár már erősen visszahúzódott, de még mindig nem állt vissza a szokásosra.
A Felső-öbölben (szabadstrand) és a hozzá tartozó befolyón továbbra is horgászati tilalom érvényes,
a Kikötő-öbölben lehet horgászni. A Felső-öbölben a talaj állapota jelenleg még nem megfelelő és biztonságos semmilyen időtöltésre, a napokban három fa is kidőlt az érintett területen, és a fakidőlés veszélye még mindig fennáll, főleg, ha az időjárás az előrejelzések szerint alakul, a nagy szél és eső fokozza ennek esélyét. A kivágott törzsek még ott fekszenek mementóként.
Az egykori révkikötőnél is visszahúzódóban van a folyó, ám mindenhol nyálkás iszapréteget hagyott hátra. A Halászcsárda szerencsére megúszta az áradást, mivel a Szalki-sziget legmagasabb pontján helyezkedik el, így nem érte el a víz.
Csütörtökön délelőtt már eltűntek a homokzsákok a falak, ablakok mellől, a személyzet már dolgozik, feltételezhető, hogy hamarosan újranyithat a város, a környék kedvenc étterme.
A Szalki-szigeti büfé már nem áll vízben, de a szauna udvarán még ottjártunkkor állt a víz. Az öböl túloldalán, az Üdülősoron a hinta melletti szalonnázó mellett a kis faház is már megszabadult a víz nyomásától.
Áradás utáni körkép
Fotók: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap